Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

„Kiváló” befektetéssel kecsegtette áldozatait, sokan bedőltek

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerű csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki összesen több mint 62 millió forint kárt okozott.

A vádirat szerint a nagykőrösi férfi 2018 júliusa és 2021 januárja között Kecskeméten, Nagykőrösön, Szolnokon és a környező településeken felkereste az ismerőseit. Kedvező befektetési lehetőséget ajánlott nekik, ami abban állt, hogy külföldön jó áron gépjárművet fog vásárolni és behozatja Magyarországra. Itthon a forgalomba helyezés után magasabb áron fogja eladni az autókat, a nyereséget pedig a kölcsönkapott összegek visszaadásán kívül meg is osztja az ismerősökkel.

A vádlott ehhez különböző pénzösszegeket kért kölcsön rövid időre a sértettektől. A legkisebb kölcsön 500 000 forint, a legmagasabb pedig 12 millió forint volt. Valójában azonban szó sem volt befektetésekről: a vádlott el volt adósodva, és a kölcsönkapott összegeket a tartozásai kifizetésére fordította. A csaló már a kölcsönkérések időpontjában tudta, hogy nem fogja visszafizetni a kapott pénzösszegeket a becsapott ismerősöknek – írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A vádlott ezzel a módszerrel húsz sértettet károsított meg, akiknek összesen több mint 62 millió forint kárt okozott. A sértettek túlnyomó többsége kérte az okozott kár megtérítését.

Egy esetben a vádlott a kölcsön fedezeteként egy személyautót is felajánlott azzal, hogy ha nem fizet, a sértett másnap viheti a kocsit. Erről adásvételi szerződést is kötöttek. Valójában azonban a fedezetként „adott” autó nem volt a vádlott tulajdonában, így a valótlan szerződés is a sértett megtévesztését szolgálta.

A vádlott letartóztatásban van, őt a járási ügyészség 20 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×