Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Csalásból származó milliókra próbálta rátenni a kezét

Börtön és kiutasítás lehet az ügy vége.

A nigériai állampolgárságú vádlott 2015. szeptember 16-án magyar állampolgár feleségével magyarországi bankszámlát nyitatott, ami fölött mindvégig a vádlott rendelkezett – olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Ezt követően, 2015 októberében egy ismeretlen személy Argentínában, egy helyi cég sérelmére csalást valósított meg azzal, hogy a sértett által egy kínai cégtől vásárolt textiltermékek 16 338 790 forint összegű vételárát a vádlott felesége által megadott bankszámlára kérte átutalni. A sértett cég ennek megfelelően átutalta a pénzt a magyarországi bankszámlára, azonban a vádlott feleségének azt nem sikerült felvennie a bankszámláról, így a vádlott sem tudta megszerezni azt.

A sértett kára a sikertelen pénzfelvétel miatt megtérült.

A vádlottat elfogatóparancs alapján Ausztriában sikerült elfognia a nyomozó hatóságnak, majd őrizetbevételét követően a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói pénzmosás bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A főügyészség most emelt vádat az ügyben, és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki és utasítsa őt ki Magyarország területéről. Az ügyészség ezen túlmenően indítványt tett arra is, hogy a bíróság a vádlott letartóztatását tartsa fenn, tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×