Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pixabay.com

Koponyacsont-darabok miatt indult nyomozás a Pécsi Egyetemen

Lassan egy éve tart az emberi szövet tiltott felhasználása ügyében indított nyomozás a Pécsi Tudományegyetemen talált koponyacsont darabok miatt, de még nem tudni, honnan és mikor kerültek oda, illetve, hogy milyen célra használták ezeket.

Több száz emberi koponyacsontra bukkantak a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának egyik, kulcsra zárt alagsori helyiségében egy egyetemi razzián még 2019 tavaszán - emlékeztetett a Szabad Pécs. A lap szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználásának gyanújával folytat nyomozást, ezért a részletekről sem a rendőrség, sem az egyetem vezetése nem nyilatkozott.

A portál úgy tudja, hogy a formaldehidben tárolt csontokhoz pontos bejelentésre érkezett a rendőrség. Akár kétszáznál is több csontról lehet szó, és a megtalált csontok közt olyanok is voltak, amelyeket már orvosi egyetemi gyakorlaton használtak, csak még nem semmisítettek meg, mert még lehetett rajtuk dolgozni, gyakorolni.

A Szabad Pécs szerint a csontok kizárólag hamvasztás előtt álló holttestekből származhattak. A pécsi fülgyógyászati klinikát vezető pécsi orvosprofesszor továbbra is a helyén van, az egyetem rektora belső vizsgálatot sem indított.

Az újság arról írt, hogy a klinikát vezető professzor szerint kizárólag annyi történt, hogy a korábbi gyakorlatot vitték tovább, kizárólag az orvosi egyetem és oktatás céljait szolgálták. Hozzátette azt is, hogy az egyetemen már régóta egyértelműbb szabályokat kellett volna alkotni arról, hogy oktatási célokra milyen eljárásrend mellett igényelhető emberi szövet. A portál úg tudja, hogy a csontok lefoglalását követően az egyetem szenátusa végül elfogadott egy ezzel kapcsolatos szabályozást, azonban az a kutatási célokra nem vonatkozik, csak az oktatásra. Egyes jogászok szerint azonban kétséges, hogy az egyetem formanyomtatványos szövetigénylésről szóló szabályozása jogszerű lehet. Arról nem is beszélve, hogy bár korábban nem volt formális eljárásrend erre, de minden oktatási célú szövetigénylés előtt etikai engedélyt kellett volna kérni a Regionális (Intézményi) Etikai Bizottságtól.

Az egyik legfontosabb kérdés az lehet, hogy valóban kizárólag egyetemi oktatási célokat, és azon belül is pécsi egyetemit szolgáltak-e a lefoglalt emberi koponyacsontok, vagy máshová is kerülhetett, és azért fizethettek-e például a boncmestereknek, hogy kérésre eltávolították a csontokat az elhunytakból. A nyomozás során erre is megpróbálnak választ adni.

A lap megemlíti azt is, hogy a csontok miatti nyomozással párhuzamosan gazdasági ügyek miatt vizsgálódnak az egyetemen, az érintett klinikán is, elsősorban az egyetemi alapítványok működését illetően.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×