Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Fonográf együttes koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2018. február 16-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Éjjeliőrnek kényszerült állni a Fonográf legendás zenésze

A járvány miatt nincsenek koncertek, így kényszerhelyzetbe került a dobos.

A hetvenes és nyolcvanas évek aranykorszakának egyik ünnepelt, kiváló zenésze volt Németh Oszkár. A Fonográf és a Tolcsvay trió dobosaként sikert sikerre halmozott, ma már igazi legendának számít.

Ám hiába a rengeteg koncert, lemez, vagy az István, a király első felvételén való közreműködés, a muzsikus nem pihenhet hetven fölött sem.

Mindössze 60 ezer forintos nyugdíja szinte semmire sem elég,

így jelenleg a kétszeres nagypapa 24/48 órás váltásban biztonsági őrként dolgozik, hogy megéljen, sőt, hogy túléljen – fogalmaz a Blikk.

„A zenészélet mindig is kiszámíthatatlan volt. Előfordult már, hogy a muzsikálás mellett kellett vállalnom valami kisebb munkát, de most egyszerűen nincs már választásom. Ha nem lenne ez a járvány, akkor éppen egy új zenekarral próbálnánk valamit alkotni, de erre most nincs lehetőség, el kellett mennem dolgozni” – árulta el a lapnak Németh Oszkár, aki

még ebben a helyzetben sem vesztette el a humorát:

„Humán hotelmarketingmenedzser vagyok, bővebben éjjeliőr” – viccelődött a dobos, aki egy irodaházban teljesít szolgálatot.

Persze inkább zenélne, akár még Fonográf-koncerten is fellépne, hiszen mint mondta, az ikonikus zenekar nem oszlott fel, csak szünetelteti magát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×