Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
315.26
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Facebook/Buzsák Község Önkormányzata

Új módi Nyugat-Magyarországon: biciklis-autós vegyes közutaknak örülhetnek a helyiek

Az eddigi visszajelzések többsége pozitív, ugyanis gyorsabban lehet eljutni a közeli nagyvárosokba.

Az elmúlt időszakban uniós pénzből több Somogy és Zala vármegyei településen is épültek kerékpárutak, azonban kezdetben sok lakos elcsodálkozott azon, hogy néhány helyen autók is közlekednek rajtuk – írja az atv.hu.

Az érintett települések évek óta vártak a nemrég átadott bicikliutakra, a Fonyódot Csisztapusztával összekötő kerékpárút például 470 millió forintból készült el.

Itt is újraértelmezték a kerékpárút fogalmát, ugyanis gyakorlatilag közút jött létre a két település között, mivel rengeteg autó is jár ezen a szakaszon.

Kezdetben sok helyi lakos meg is lepődött azon, miért kerültek ki sebességkorlátozó közúti táblák az új bicikliút mentén.

Erdei Barnabás, Fonyód alpolgármestere közölte: vegyes használatú útról van szó, amelyen autók és kerékpárok is közlekedhetnek. Mint mondta, nagy öröm számukra, hogy megújult, hiszen nem csak turisztikai szempontból hozhat sokat a városnak a beruházás.

Németh Helga, a DK választókerületi elnöke is megerősítette, hogy a kerékpárútra közel negyed évszázada vártak a fonyódiak, de számára is csak utólag vált világossá, hogy vegyes útnak minősítették az érintett szakaszt.

December végén Zala vármegyében, Nagybakónak és Újudvar település között is átadtak egy több funkciós utat, amelyet autósok és biciklisek egyaránt használhatnak. Az út 3 méter széles és végig 5 centiméter széles szegélyt kapott Kovács Tamás nagybakónaki polgármester tájékoztatása szerint. A településvezető azt mondta, eddig többségében pozitív visszajelzéseket kaptak, a helyiek és a közelben élők is örülnek az útnak, mivel gyorsabban el lehet jutni Zalaegerszegre, igaz ezen az úton is csak 30 km/órás sebességgel haladhatnak az autósok.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×