Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke beszédet mond az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án. Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője, az új összetételű parlament legidősebb tagja, korelnök.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Parlamenti frakcióvezetők – Őket halljuk most négy évig a Tisztelt Házból

A DK-é csak a harmadik legnagyobb képviselőcsoport lesz. Új vezérszónokokat az LMP, a Párbeszéd, a Momentum és a Mi Hazánk vonultat fel, de egyikük sem lesz ismeretlen a közélet iránt érdeklődők számára.

Sorra jelentik be megalakulásukat az új Országgyűlés képviselőcsoportjai, és egy kivétellel már azt is biztosan lehet tudni, hogy kik lesznek a frakcióvezetők a hétfőtől munkába álló parlamentben.

Kilenc képviselőcsoport lesz.

Fidesz – Kocsis Máté (117 fő)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfón már bejelentette, hogy a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a kormányzati feladat felajánlását el nem fogadó Kocsis Máté lesz.

"A frakcióvezető úr jelezte, hogy továbbra is a frakció vezetését szeretné ellátni, ennek megfontolása után a miniszterelnök Kocsis Mátét kérte fel a Fidesz frakciójának vezetésére" – mondta akkor Gulyás Gergely.

Azóta hivatalosan is megalakult a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja, a 117 fős kormánypárti frakció a csütörtöki alakuló ülésen egyhangúlag döntött arról, hogy Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnöki tisztségére. A Fidesz-frakció egyhangú szavazással meg is szavazta frakcióvezetővé Kocsis Mátét. A frakcióvezető-helyettesi tisztségeket Vitályos Eszter, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor pártigazgató, Balla György frakcióigazgató és Ovádi Péter tölti be.

KDNP – Simicskó István (18)

A kisebbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja élén sem lesz változás. Simicskó István az M1 televíziónak nyilatkozott: "Megtiszteltetés, hogy újraválasztottak a frakciótársaim, egyhangúlag. Igyekszem őket segíteni, lehetőséget adni számukra, hogy a parlamentben minél hatékonyabb és érdemibb munkát végezzenek."

DK – Gyurcsány Ferenc (15)

Várhatóan Gyurcsány Ferenc vezeti majd a Demokratikus Koalíció csoportját.

Momentum – Fekete-Győr András (11)

A párt újonnan került be a parlamentbe, korábbi elnöke és miniszterelnökjelölt-jelöltje vezeti a frakcióját.

Jobbik – Jakab Péter (10)

Jakab Péter is folytathatja frakciója élén.

MSZP – Tóth Bertalan (10)

Csütörtökön megalakult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja, a szocialista képviselők a posztot eddig is betöltő Tóth Bertalant egyhangúlag választották frakcióvezetőnek. Újraválasztották frakcióvezető-helyettesnek Gurmai Zitát és Harangozó Tamást.

Az MSZP közleménye szerint a frakcióülésen döntés született arról, hogy a szocialista frakció részt vesz az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén, és döntés született arról is, hogy a frakció tagjai részt vesznek a parlamenti bizottsági munkában is.

Párbeszéd – Szabó Tímea (6)

Teljes vezetőcsere lesz a Párbeszéd élén, mivel Szabó Tímea nem indul újra a társelnöki pozícióért a nyár végén-szeptember elején várható tisztújításon - írta a hvg.hu a párt belső Facebook-csoportjából származó Szabó Tímea-bejegyzés alapján. A portál forrása szerint Szabó Tímeát javasolja az elnökség frakcióvezetőnek.

A Párbeszéd-frakció pénteken tartja alakuló ülését, ezen választják meg a frakcióvezetőt is.

Mi Hazánk – Toroczkai László (6)

A Momentum mellett a másik új parlamenti párt frakcióját a pártelnök Toroczkai László vezeti majd. Frakcióvezető-helyettesekké Apáti Istvánt és Novák Elődöt választották a képviselők.

LMP – Ungár Péter (5)

Keresztes László Lóránt nem tartja meg pozícióját. Általános frakcióvezető-helyettesnek Csárdi Antalt választották az országgyűlési képviselőcsoport megalakulásakor.

Ungár Péter az ATV-ben beszélt céljairól: "Az a tapasztalatunk, hogy lehet valamilyen apró sikert elérni a parlamenti politizálással."

Alakulóülés hétfőn 11-től

A német nemzetiségnek is lesz egy képviselője a 199 tagú Országgyűlésben, amely május 2-án délelőtt 11 órakor alakul meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×