Infostart.hu
eur:
354.91
usd:
311.5
bux:
139405.89
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Pexels

Érdekes dolgokra derült fény a mobilhasználati szokásaink kapcsán

A Telenor reprezentatív kutatása a korosztályok között különbségekre is rávilágít az egyes mobilkommunikációs eszközök használatában.

Az országos reprezentatív kutatás szerint tízből négy magyar érzi úgy, hogy a mindennapokban kevesebb időt tud szánni a szeretteivel való kapcsolattartásra, mint szeretné. Ez az arány a 40 alattiak körében magasabb (mintegy 45 százalék) a 40 felettiekhez képest (38 százalék), és a 60 év fölöttiek körében a legalacsonyabb (30 százalék. Összességében pedig az is megállapítható, hogy a fiatalabbak intenzívebben kommunikálnak, mint az idősebbek – olvasható a Telenor közleményében.

A családon belüli kapcsolattartáshoz ideális megoldás lehet az olyan szolgáltatás, amelyben több kedvezmény mellett a tagok ingyen beszélhetnek egymással. A Telenor adatai szerint a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek kihasználják ezt az előnyt: átlagosan 34,3 százalékkal többet beszélnek egymással – egyaránt több hívást indítanak és kapnak –, mint a csoporthoz való csatlakozás előtt. Kifejezetten magas ez az arány azok körében, akik egy már meglévő csoportba lépnek be: az újonnan csatlakozók 75,8 százalékkal többet hívják a többieket, mint a belépést megelőzően.

A Telenor kutatása szerint, ha személyes találkozásra nincs lehetőség, a megkérdezettek többsége a telefonhívást választja például a szöveges üzenettel vagy a videóhívással szemben, és a legtöbben (70 százalék) a mélyebb, tartalmas beszélgetésekre is ezt a formát választják inkább, amelyet a chat (53 százalék) és a videóhívás (31százalék) követ. A korosztályi különbségeket tekintve jól látszik, hogy az idősebbekhez képest a 40 év alattiak erre a célra sokkal gyakrabban használják a videóhívást (24 százalék vs. 18,4 százalék), illetve a chatet, szöveges üzenetváltást (11,1 százalék vs. 8,4 százalék). A generációk közti eltérés még hangsúlyosabb abban a helyzetben, amikor valaki csak röviden érdeklődik, hogy a másikkal minden rendben van-e: a 40 év alattiak ilyenkor sokkal nagyobb arányban (38,1 százalék vs. 30,1 százalék) írnak üzenetet vagy indítanak videóhívást (13,9 százalék vs. 6,6 százalék) az idősebbekhez képest.

Telenor
Telenor

A közel két éve tartó járványhelyzet a kommunikációs szokásokra is hatással volt. A kutatás szerint a magyarok a járvány előtti időszakhoz képest

intenzívebben telefonáltak mobilon (29 százalék), és a chatalkalmazásokat is gyakrabban használták

a tavaly év végi adatfelvételkor. Utóbbit szöveges üzenetek küldésére 31 százalék, videóhívásra 19 százalék, hanghívásra pedig 18 százalék használta többet. Ebben az esetben is erős eltérés mutatkozik az idősebb és a fiatalabb korosztály között. A hagyományos eszközök (vezetékes telefon, mobiltelefon, email és SMS) használata az idősebbeknél gyakoribb, míg az online digitális eszközök (online chat- és konferencia appok) használata inkább a fiatalabbaknál jellemző. Míg a járványhelyzet az idősebbek használati szokásain kevésbé változtatott, a fiatalabb generációkra jellemzőbb, hogy – a vezetékes telefonon kívül – minden eszközt gyakrabban használnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Aggasztó összeférhetelenségi kockázatra figyeltek fel az uniós bíráknál

Aggasztó összeférhetelenségi kockázatra figyeltek fel az uniós bíráknál

Az Európai Unió Bíróságának bírái és főtanácsnokai közül 36-an, vagyis a testület tagjainak mintegy 44 százaléka rendelkezik bevallott pénzügyi érdekeltségekkel az Investigate Europe utánajárása szerint. A portál több olyan esetet is bemutatott, ahol a részvénybefektetések, banki kapcsolatok vagy korábbi politikai szerepvállalások miatt felmerülhet az összeférhetetlenség kérdése. A bíróság hangsúlyozza, hogy a jelenlegi szabályoknak megfelelően járnak el, és eddig nem volt szükség bíró kizárására ilyen okból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×