Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.65
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Kajári Ferenc, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat igazgatója a Sándor-palotában, ahol vezérőrnaggyá léptette elő Áder János köztársasági elnök 2021. március 12-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Magyar parancsnok irányítja ősztől a koszovói NATO-békefenntartókat

Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta most először lehet magyar parancsnoka ennek a műveletnek.

Kajári Ferenc vezérőrnagy ősztől a koszovói békefenntartók (a KFOR állományát adó huszonhét ország: 19 NATO-tag és 8 partnerország) katonájának a parancsnoka lesz. Az állomány jelenleg mintegy háromezer-ötszáz emberből áll, ennyien vannak a műveleti területen.

A hadszíntéren lévők számát tekintve Magyarországé a harmadik legnagyobb csapat. A honvédség 1996 óta vesz részt béketámogató műveletekben, a magyar katonák jól felkészültek, kiválóan hajtják végre feladatukat. Korábban több tiszt és főtiszt jelentős pozíciókat töltött be különböző műveletekben - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozva a vezérőrnagy.

A KFOR-nál a parancsnok politikai tanácsadóját és a jogi tanácsadó részleg vezetőjét is Magyarország fogja adni, emellett

több más tiszt, főtiszt is "kulcsbeosztásokat" fog betölteni a KFOR törzsében.

A vezérőrnagy beszámolt arról is, hogy az állomány felkészítésének kialakult rendszere van a Magyar Honvédségben. Az új feladatokra kiválasztottaknak is elsőként egy "bemeneti" vizsgát kell tenniük: felmérik a képességeiket, egészségügyi vizsgálaton esnek át, majd megkezdődik az egyéni felkészítésük. Ezután az adott misszióra készülnek fel a katonák. Augusztus 23-ától szeptember 2-áig a KFOR mintegy ötven tagú parancsnoki csoportja vesz részt "misszióorientált, hadszíntér-specifikus" békeműveleti törzstiszti célfelkészítésen Szolnokon. Tájékoztatást kapnak egyebek mellett a beosztásokról, a rájuk váró feladatokról, a Balkán biztonságpolitikai helyzetéről, emellett például tárgyalástechnikával, vallástörténettel, médiakezeléssel kapcsolatos előadásokon vesznek részt, valamint bővítik közegészségügyi és járványügyi ismereteiket - sorolta.

A KFOR a NATO leghosszabb ideje - 1999 óta - tartó és egyben legsikeresebb művelete. Kajári Ferenc a KFOR legfontosabb feladatának nevezte a békés és biztonságos környezet fenntartását, valamint a mozgásszabadság biztosítását Koszovó valamennyi polgárának. A Balkánon a biztonsági helyzet jelenleg stabil, de törékeny.

  • A koszovói rendvédelmi szervek feladata az esetleges rendbontások felszámolása, a békés, biztonságos környezet biztosítása.
  • Úgynevezett második reagáló szervezet az Európai Unió jogállamisági missziója, az EULEX.
  • Ha pedig az első két erő nem képes megoldani a problémákat, akkor harmadik reagáló erőként lép be támogatóként a KFOR.

Kajári Ferenc közölte: nagyon jó a kapcsolatuk a korábbi parancsnokokkal; 2013 óta a KFOR parancsnoki posztját olasz tábornokok töltötték be, akik nagyon jó munkát végeztek. A jelenlegi parancsnokkal, Franco Federici tábornokkal is konzultált több alkalommal - tette hozzá.

A vezérőrnagy egyébként többször teljesített már külszolgálatot. Először 1996-ban a bosznia-hercegovinai rendezést támogató IFOR misszióban volt összekötő és felderítő tiszt, majd az Afrikai Unió szudáni missziójában szolgált európai uniós tanácsadóként, Afganisztánban pedig egy ciklusban az északi régió felderítő főnöke volt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×