eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az éjszakai műszakban a fővárosi Szent László Kórházban 2020. április 27-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

MOSZ-alelnök: így hamis biztonságérzet alakulhat ki

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke szerint nagyon korainak tűnik a nyitás.

Tóth Judit az ATV műsorában kijelentette, hogy egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb állapotban érkeznek a kórházba. A brit variáns körükben terjed, hiszen sokkal aktívabbak, és nem csökkent le még mindig kellő mértékben a találkozások száma, tette hozzá a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.

Mint fogalmazott, egy sokkal fertőzőbb vírusvariánsról van szó, így a 60–65 százalékos átoltottság helyett 75–80 százalékos kellene. Szerinte még szigorítani kellene, sőt, a meglévő szabályokat szigorúbban betartani. Jelezte továbbá, hogy

az orvosok nem értik, miért kommunikálják a nyitást.

Tóth Judit emlékeztetett, a járványt nem a kórházban lehet megállítani, hanem járványügyi intézkedésekkel. Bár szerinte valamennyire lehet az osztályok terhelését enyhíteni azzal, hogy bevonják a szakrendelőket, megérzése szerint az onnan érkezők nem tudják helyettesíteni az intenzíves szakorvosokat, ápolókat.

Az ATV műsorában arról is szó esett, hogy a MOSZ állandó jelleggel kap jelzéseket, hogy a korábban 8 ágyas intenzív osztályok most 40 ággyal működnek, vagy két–háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, ami elképesztő terhelést jelent. Tóth Judit hozzátette: nem kell pánikot kelteni, viszont a valóságot be kellene mutatni, nem hamis biztonságérzetet kelteni az emberekben.

„Nagyon súlyos a helyzet, a katasztrófa medicina szabályai szerint választani kell, hogy kinek adják az adott sürgősségi ellátást, ha egyszerre bejön 8-10 súlyos állapotú beteg” – fogalmazott. A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke hallott olyat, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×