Infostart.hu
eur:
362.94
usd:
322.42
bux:
148165.65
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Mavcsoport.hu

Buszbeszerzési ügy: a BKV kihátrált a referencia nélküli pályázati győztes mögül

Nem volt valós referenciája a BKV pályázatán győztes cégnek – állítja a Magyar Nemzet. A főváros szerint nem elég szigorú a közbeszerzési törvény, de az érintett céggel felmondták a megállapodást, az ráadásul kötbért is fizetett a BKV-nak.

Sajtóértesülések szerint nem volt érvényes pontja a BKV által megbízott társaság pályázatának azon a tenderen, amelyet használt, dízelüzemű, alacsonypadlós, csuklós autóbuszok bérlésére írtak ki. A Magyar Nemzet írt arról, hogy a buszbérlési pályázatot az a CR-Facilities Zrt. nyerte, amelyet hét nappal az előtt alapítottak, hogy lejárt volna a BKV tenderének ajánlattételi határideje. A lap szerint a cég egy referenciák és jogelőd nélküli vállalat, több, offshore hátterű cég hozta létre, és azokon keresztül Leisztinger Tamás nagyvállalkozó érdekkörébe tartozik, aki az MSZP-s Tüttő Kata városüzemeltetési főpolgármester-helyettes korábbi élettársa.

Ahogy arról korábban az InfoRádió is beszámolt, a főpolgármester az ügyben azt közölte, hogy

a BKV nem köt buszbérleti szerződést

az érintett céggel, a ráadásul Karácsony Gergely szerint a cég még kötbért is fizet a fővárosi vállalatnak. A városvezető kiemelte, az elrendelt vizsgálatok azt állapították meg, hogy a közbeszerzés alatt minden a jogszabályoknak megfelelően történt, a nyílt eljárásban a legolcsóbb ajánlat győzött, a kormány törvénymódosítása miatt az offshore-háttér viszont nem lehetett kizáró indok, ezzel együtt arra utasította a fővárosi társaságokat, hogy

offshore cégeket a közbeszerzésekből zárjanak ki,

a konkrét ügyben pedig úgy helyes, hogy a BKV nem szerződik ilyen vállalkozással. Hozzátette: nem dolga megítélni, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes milyen kapcsolatban áll gyermekei apjának cégeivel, de azt tudja, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben soha nem képviselt és nem fog képviselni más érdeket, csakis a fővárosét, a budapestiekét.

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs Twitter-csatornáján azt írta, nem igaz, amit Karácsony Gergely állít, hiszen

kötbér csak szerződés alapján jár, ha pedig nincs szerződés, akkor nincs kötbér sincs.

Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának Fidesz által delegált tagja a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta, a főpolgármesternek tisztáznia kell az ügy hátterét.

"A BKV buszbérlési pályázata kezd tragikomédiába fordulni. Már a baloldali portálok is elismerik, és kamucégnek nevezik a győztes pályázót, amelyről most kiderült, hogy nem képes leszállítani határidőre a buszokat, ugyanis nincsenek is neki ilyenek. Joggal merül fel a kérdés: hogyan pályázhatott egy olyan cég, és még inkább, a BKV hogyan köthetett szerződést egy olyan vállalattal buszbérlésre, amelynek nincsenek is buszai? Vajon a BKV hozzájárul-e a kamucég álságos határidő-módosítási kérelméhez, miközben ezeknek a buszoknak már Budapest útjain kellene járnia? Karácsony Gergely tisztelje meg a budapestieket a válasszal!"

Korábban a BKV közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy jogszerű volt a közbeszerzési eljárás, és azóta a szerződést is felmondták. A BKV Felügyelőbizottsága elvégezte a vizsgálatot a buszok bérlésére kiírt közbeszerzési eljárással kapcsolatban, megállapította, hogy az eljárás előkészítése, illetve a közbeszerzési eljárás lefolytatása a hatályos közbeszerzési törvénynek és a BKV szabályzatának megfelelően történt. A BKV hangsúlyozta, hogy a nyílt közbeszerzési eljárásban nyertes cég és a BKV között október 30-án létrejött egyéves határozott idejű szerződés felmondása már meg is történt, a BKV pedig nem köt több szerződést a céggel, ráadásul a felmondott szerződésben meghatározott mértékben a cég december 1-jén kötbért fizetett.

További kérdések

További kérdésekre vár választ a Fidesz-KDNP a BKV buszbérlési ügyével kapcsolatban - közölte a pártszövetség fővárosi frakcióvezetője. Láng Zsolt azt mondta, hogy döbbenten állnak a "BKV-kamucég" botrányával kapcsolatban kedden megjelent hírek előtt.

Karácsony Gergely főpolgármester eddig semmilyen választ nem adott nekik, egyetlenegy Facebook-bejegyzésre méltatta őket, amely több ellentmondást tartalmazott, mint megnyugtató tényt - hangoztatta a frakcióvezető.

Az eddigi kérdéseiken túl továbbiakra szeretnének feleletet kapni - közölte.

  • Igaz-e, hogy a "kamucég", amely a BKV közbeszerzésén indult, hamis referenciákat írt bele a pályázatába?
  • Igaz-e, hogy a vállalat sok adatot "hasraütésszerűen", mindenfajta tény nélkül közölt?
  • Igaz-e, hogy ezek alapján a céget, amely Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársának érdekkörébe tartozik, ki kellett volna zárni a közbeszerzésből, a vállalat nem pályázhatott volna?

Láng Zsolt kijelentette: követelik Karácsony Gergelytől, hogy "most már jöjjön elő a színfalak mögül", vizsgáltassa ki az ügyet, és ne legyen aktív részese ennek a botránynak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Visszavihetik nyugatra a magyar irodai munkahelyeket, de van egy kitörési pont

Visszavihetik nyugatra a magyar irodai munkahelyeket, de van egy kitörési pont

A mesterséges intelligencia nem temeti el a magyar üzleti szolgáltató szektort, de alaposan átalakítja – erről beszélt Shadeh Fadi a HIPA konferenciáján. Az ágazatban 2026-ban 259 központban mintegy 119 500 ember dolgozik, de miközben a központok száma egy év alatt 5,7 százalékkal nőtt, a foglalkoztatás csupán 0,8 százalékkal bővült. A központok 91 százaléka már bevezette vagy éppen bevezeti az AI-t, 42 százalékuk pedig leépítette az egyszerűbb feladatokat, és összetettebb munkákat hozott az országba. Magyarországot ugyanakkor egyszerre szorítják az olcsóbb ázsiai és dél-amerikai helyszínek, valamint az AI-jal hatékonyabbá váló nyugati központok. A jövő ezért azon múlik, hogy a magyar egységek a létszám helyett tudással és nagyobb hozzáadott értékkel tudnak-e versenyezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×