Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.79
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Lebontott karácsonyfát visz egy nő a gyűjtőhelyre vízkereszt napján Győr belvárosában 2020. január 6-án.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Erre készüljenek a karácsonyfára vadászók

3500-4000 forintba fog kerülni a lucfenyő métere, míg a nordmann 5000 forinttól indul, de a legszebbekért, első osztályúakért elkérhetnek 10 ezer forintot is méterenként.

Nem érdemes december közepéig várni a fenyőfavásárlással, ugyanis valamennyi eladásra szánt fát november végére kivágják, vagyis nem kaphatók frissebbek – hívta föl a figyelmet a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnöke. A lényeg, hogy hűvös helyen kell tárolni a fákat, hogy a lehető legtovább tartósak maradjanak.

A fák árai az elmúlt években folyamatosan emelkedtek, elsősorban a munkaerő- és szállítási költségek miatt.

Mindezt fokozhatja az idei évben az euró/forint-árfolyama, így az importból származó áruk 10–15 százalékkal is drágábbak lehetnek a korábbi évekhez képest. És bármennyire is furcsa, ez hatással lehet a hazai fenyők áraira is, mintegy magával rántva azokat is – tette hozzá Boross Dávid.

Ennek megfelelően a lucfenyő ára 3500-4000 forint között indulhat méterenként, míg a nordmann fenyőnél nagyobb is lehet a szórás: vélhetően lesznek 4000-5000 forintos méterárasak, de az elsőosztályú, kifejezetten leválogatott, legjobb minőségű fák ára méterenként a 10 ezer forintot is elérheti.

A cserepes, földlabdával együtt kaphatók fenyők kereslete továbbra is elenyésző,

hiszen az évi 2,5-3 millió, megvételre kínált fának – beleérve a vágott-, a mű- és élő fenyőknek – az egy 1 százalékát sem teszik ki ezek, azzal együtt, hogy minden évben nő egy kicsivel a számuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Miért csökkent az ESG-befektetések vonzereje? Jó célok, gyenge hozamok

Miért csökkent az ESG-befektetések vonzereje? Jó célok, gyenge hozamok

Január 7-én a Fehér Ház bejelentette, hogy az Egyesült Államok 66 nemzetközi szervezetből lép ki – és a hivatalos lista alapján legalább 18 közvetlenül klíma-, energia- vagy környezetpolitikai fókuszú (többek között IPCC, UNFCCC, IRENA, International Solar Alliance, UN-REDD, UN Water, UN Oceans). Ez a piac számára tipikusan „negatív narratívasokk”: nem azért, mert egyik napról a másikra eltűnne a fenntarthatóság relevanciája, hanem mert hirtelen megnő a szabályozási és átmeneti bizonytalanság, ami rövid távon átárazást és pozicionáltság-kiigazítást indíthat el. A tapasztalat – és a saját eredményeink logikája – szerint az ilyen, klímával kapcsolatos fókusz- és hangulatváltások idején könnyebben fordul át az ESG-sztori „kockázat/átmeneti költség” történetté, ami az ESG-részvények relatív teljesítményében is gyorsan nyomot hagyhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×