Hullár Gábor hentes, tartalékos katonatiszt (1924–1957) – Miskolc, 1957. február 7.

Portré

Hullár Gábor 1924-ben parasztcsaládban született Tiszabercelen, tízen voltak testvérek. Az elemi iskola hat osztályának elvégzését követően szülei mellett dolgozott, később kitanulta a hentes szakmát. 1949-ben bevonult katonának. Az egyéves tiszti iskola elvégzése után, 1950-től alhadnagyként szolgált. 1953-ban leszerelt, előbb hentesként dolgozott, később a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatnál helyezkedett el. Megnősült, házasságából egy gyermek született.

1956. október 26-án Miskolcon részt vett a Belügyminisztérium megyei főosztálya épületének elfoglalásában. November 1-jén – mint tartalékos alhadnagyot – behívták nemzetőrnek (több városban ilyen módon igyekeztek megszervezni az új karhatalmat). Az ott kapott fegyvereit november 4-én hazavitte és elrejtette.

December 21-én őrizetbe vették, miután egy házkutatás során megtalálták nála a korábban hazavitt fegyvereket. A nyomozók azzal is meggyanúsították, hogy egy „fehér partizán csoport” tagja – így nevezték azokat a sokszor csupán laza csoportosulásokat, amelyek november 4. után sem mondtak le a fegyveres ellenállás folytatásának lehetőségéről. Bizonyítani ezt ugyanakkor semmivel sem tudták. A nyomozás során ellene vallott az a Szkárosi József is, aki tanúként és minden bizonnyal besúgóként több miskolci ’56-os – így Soltész József, Jakab András és Nagy András – vesztőhelyre juttatásában segédkezett. Más tanú is azt állította róla, hogy december 10-én részt vett a miskolci nyomda előtti tüntetésen. A hatóságok szerint a nyomdával szemben lévő ház házmesterétől követelte a padlás kulcsát, „nyilván abból a célból, hogy onnan a szovjet katonákra és karhatalmi beosztottakra lőjenek”. Hullár végig tagadta, hogy ott lett volna a tüntetésen, azzal védekezett, hogy az ellene valló tanúval régóta haragos viszonyban áll.

A katonai ügyészség fegyver- és lőszerrejtegetés címén emelt vádat ellene, de az eljárás során a hangsúly végig a nyomda előtti tüntetés során játszott szerepén volt. A Budapest Helyőrség Katonai Bíróságának Pinczés István főhadnagy vezette tanácsa az 1957. január 24-én megtartott statáriális tárgyaláson halálra ítélte annak ellenére, hogy a tanúk többsége semmi terhelőt nem tudott róla elmondani, sőt, egy rendőrtiszt arról számolt be, hogy október 26-án Hullár közbelépése mentette meg őt a tömeg haragjától, egy másik pedig kiemelte, hogy amikor a forradalom idején őrizetbe vették, Hullár (aki szomszédja volt) vitt hírt róla családjának, hogy ne aggódjanak miatta. A tárgyalást követő kegyelmi tanácskozáson az ügyész megállapította, hogy Hullár „rendkívül súlyos bűncselekményt követett el, aktívan részt vett az ellenforradalmi megmozdulásokban, több lőfegyvert és lőszert rejtegetett”. A tanács elnöke ennek ellenére kegyelemre javasolta, kérvényét azonban az Elnöki Tanács elutasította. Az ítéletet 1957. február 7-én Miskolcon, a megyei börtön udvarán hajtották végre.

Források és irodalom

• Hullár Gábor pere Hadtörténelmi Levéltár Budapesti Katonai Bíróság 2066/1957
• 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
• Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Idézetek

Lovas Lajos rendőr százados bírósági vallomása (tárgyalási jegyzőkönyv, 4. oldal): „Október 26-án körülvették a tüntetők a BM épületet, mikor én az ajtón ki akartam menni, körül fogtak, kiabálták, hogy ávós vagyok. Ekkor én igyekeztem megmagyarázni, hogy én nem vagyok ávós, és kérdeztem, hogy van-e valamilyen értelmes ember, akivel beszélni lehet. Ekkor jelentkezett vádlott, akivel bementünk az épületbe, ő kikérdezett, hogy mivel foglalkozom, majd utána azt mondta, jó, elmehet haza. Ezután engem hazakísértek, hogy útközben ne történjen valamilyen bajom.”

Csendon Lajos rendőr százados bírósági vallomása (tárgyalási jegyzőkönyv, 5. oldal): „Engemet az ellenforradalmárok letartóztattak és elvittek Szerencsre. Egy alkalommal éjszaka beszólt valaki a fogdába, és kérdezte, hogy mit üzenek a feleségemnek, mert ő abban az utcában lakik, és elviszi. Mondtam, hogy mondja meg a feleségemnek, hogy élek és hogy menjen el valamilyen ügyvédhez az ügyemmel kapcsolatban. Amikor kiszabadultam hazajöttem, akkor találkoztam Hullárral, ő mondta, hogy ő volt az, aki üzenetet vitte [sic!] a feleségemnek, és azt is mondta, hogy ha esetleg jönnének még zaklatni, úgy szóljak neki, ő majd megvéd engem.”

A kivégzése napján megjelenő hírekből – 1957 február 7.

Népakarat

„A szakszervezeti vezetők mindig tartsák szem előtt, hogy elsősorban azoknak felelősek, akiknek megbízásából viselik tisztségüket"

(...) A francia szervezeti dolgozók azt kívánják, hogy a magyar nép sikeresen építse tovább a szocializmust. (...)

(...) — Igen fontos számunkra, hogy közvetlenül láthattuk és tapasztalhattuk, hogyan élnek a magyar munkások ezekben a napokban, amikor még csak rövid idő telt el az októberi fájdalmas események óta. (…)

Népszabadság

A szocialista egység helyreállításáról tanácskozik az Olasz Szocialista Párt kongresszusa

(…) A szociáldemokraták részéről az utóbbi időben egyre inkább olyan színben tüntetik fel az egyesítés problémáját, hogy annak mind belpolitikai, mint külpolitikai síkon a szociáldemokrata álláspont mellett való felzárkózás alapján kell történnie, méghozzá úgy, hogy a szocialisták szakítsanak a kommunista párttal, még azon az áron is (egyesek persze ebben egyenesen reménykednek), hogy ennek következtében az egyesülésben a szocialista pártnak csupán egy csonkja vesz majd részt, mivel maga a szocialista párt ketté fog válni. (...)

Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.