Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Pexels.com

Már a sürgősségi ellátás is fizetős lesz a tb-tartozóknak januártól

Januártól már kötelező lesz a sürgősségi ellátás várható árát is közölni a beteggel az egészségügyben, legalábbis ha a taj-szám alapján hathavi tartozást lát az orvos. A beteg meg fizethet, derült ki egy friss rendeletmódosításból.

A sürgősségi ellátásért is fizetniük kell azoknak, akik július után hathavi tb-tartozást halmoznak fel – hívta fel a figyelmet Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója az IME szaklap konferenciáján a Népszava tudósítása szerint. Tavaly az új - idén júliustól hatályba lépett - szabályozás megszavazásakor még azt hangsúlyozta a kormányzat, hogy nem szorulnak ki véglegesen az ellátásból azok, akik hosszabb tb-tartozást halmoznak fel, augusztus végi rendeletében azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy változtatta meg a jogszabályt, hogy a sürgősségi ellátásért is fizetnie kell annak, akinek nincs érvényes taj-száma.

Márpedig aki legalább hat hónapig nem fizeti az egyéni egészségügyi szolgáltatási járulék havi 7 ezer forintos összegét, az bizony már elbúcsúzhat az érvényes taj-számtól. Az eredetileg a társadalombiztosítási rendszer potyautasainak kiszűrését célzó szabályozás szerint a tb-tartozást felhalmozók csak az ellátás árának előzetes kifizetése után juthatnak hozzá a halasztható egészségügyi ellátásokhoz - például a szűrővizsgálatokhoz. Ezt az összeget az adott egészségügyi szolgáltató díjszabása alapján számlázzák majd ki, és az elmaradt járulékot is be kell fizetni a NAV számlájára. A sürgősségi ellátás azonban eddig mindenkinek ingyenesen járt.

Az új rendelkezés annyi könnyebbséget ad a pácienseknek, hogy a beteget, illetve a hozzátartozóját már a beavatkozás előtt tájékoztatni kell a várható költségekről, amelyeket azonban elég a beavatkozás után megfizetni - bizonyos esetekben.

Az ellátásért a kórházak annyi pénzt kérhetnek, amennyit a NEAK-tól kapnának, de maximum 750 ezer forintot.

A sürgősségi ellátás körébe tartoznak például a baleseti sérülések, a mérgezések, a szív- és érrendszeri vagy agyi keringési zavarok, a hőártalmak, az áramütések, a vízi balesetek, az akut hasi katasztrófák. Ezek közös jellemzője, hogy ellátás nélkül néhány perc vagy akár órák alatt visszafordíthatatlan állapotba kerülhet, maradandó károsodást szenvedhet vagy meghalhat a beteg.

Kiss Zsolt NEAK-főigazgató szerint

legkorábban januártól szembesülhetnek a problémával éles helyzetben a betegek, hozzátartozók és az egészségügyi intézmények,

mivel az új társadalombiztosítási szabályozás júliusi hatályba lépését követően ekkorra már kiszűri a NAV, hogy ki és mennyi tartozást halmozott fel az új rendszerben. Akinek összejön a hathavi hátraléka, annak a taj-számát a NEAK kötelezően érvényteleníti, a jogosultság ellenőrzésekor az ő „lámpája” barna színű lesz, és nem kaphat már közfinanszírozott ellátást, az intézmény pedig semmilyen kezelésért nem számlázhat a NEAK-nak.

Ez a szigorítás nem érinti munkavállalókat, akik után fizetnek járulékot, a nyugdíjasokat, a 18 éven aluli gyerekeket, az egyetemi hallgatókat. Főleg azoknak érdemes figyelniük a pontos fizetésre, akik eddig is maguk utalták az egészségügyi szolgáltatási járulékot.

A Népszava által idézett szakértői vélemények szerint ennek beláthatatlan következményei lesznek, főleg akkor, ha a sürgősségire érkező beteg, vagy a hozzátartozója nem kéri az ellátást, mert előre tudja, hogy nem tudja majd kifizetni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.

Pusztító, ahogy a Temu meghódította a magyar piacot

A magyar e-kereskedelmi forgalom meghatározó szereplőjévé vált a kínai központú Temu, amely a belföldi rendelések tizedét tudhatja magáénak. A platform népszerűségét azonban jelentősen befolyásolhatják az Európai Unió tervezett vámszabályozási módosításai.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×