Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
A felújítás alatt álló Dombóvári Református Egyházközség temploma 2020. június 10-én. Több református templomot felújítanak Tolna megyében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával műemléképületek is megújulnak. A dombóvári református templom rekonstrukciója június végére fejeződik be. Az 1929-ben, neogót stílusjegyekkel épült templomot statikailag is meg kellett erősíteni, az épület süllyedése miatt megrepedt keleti és nyugati falat vasrudakkal húzták össze. Felújították többek között a helyi védelem alatt álló templom gyülekezeti termeit, újravakolták a falakat, kicserélték a színes üvegablakokat, a torony új burkolatot és csúcsdíszt kapott. A munkát a tárca 80 millió forintos támogatásával végzik.
Nyitókép: A felújítás alatt álló Dombóvári Református Egyházközség temploma 2020. június 10-én. A rekonstrukció június végére fejeződik be. Az 1929-ben, neogót stílusjegyekkel épült templomot statikailag is meg kellett erősíteni, az épület süllyedése miatt megrepedt keleti és nyugati falat vasrudakkal húzták össze. Felújították többek között a helyi védelem alatt álló templom gyülekezeti termeit, újravakolták a falakat, kicserélték a színes üvegablakokat, a torony új burkolatot és csúcsdíszt kapott. A munkát a tárca 80 millió forintos támogatásával végzik. (MTI/Sóki Tamás)

Számos templomtorony és -tető varázsolódik most újjá

Tolnában a reformátusok összesen nyolc épülete bújik új "kabátba" 2020-ban egyházkerületi és kormányzati támogatással.

Több református templom fog megújulni a közeljövőben Tolna megyében. A Magyarországi Református Egyház dunamelléki egyházkerületének tolnai esperese, Rácz József az InfoRádióban kiemelte, a templomok többségének rekonstrukciója már idén véget érhet.

"Az egyházkerület és a kormány által támogatott projektekről van szó, a támogatásból a tolnai református egyházmegye gyülekezetei felé is jut forrás, hét templom és a bátaszéki imaház újulhat meg belőle" - közölte Rácz József.

Az iregszemcsei templom tornyának és tetőszerkezetének a felújítása már véget is ért - ezek a templomrészek voltak más esetekben is már igen kritikus állapotban. Dombóváron még zajlanak munkák, Székelyben pedig egy olyan érdekességről számolt be Rácz József, hogy a két egymás melletti templom - egy Árpád-kori és egy későbbi, német templom - közül az utóbbi felújítása van folyamatban. Felújítás van még Őcsényben, Nagyszokolyon, Felsőnyéken és Váralján is, a legtöbb helyen túl vannak a félidőn vagy a befejezéshez közeli állapotok vannak.

Az épületek a felújításokkal "használhatók maradnak", ugyanakkor lenne még mit dolgozni rajtuk később - jegyezte meg Rácz József, utalva arra is, hogy összesen 35 templom van Tolnában, 8 imaház és 26 lakott parókia. A lelkészlakások egyébként energetikai felújításon estek át nemrégiben.

A saját forrásokat korábban állagmegóvásra kellett felhasználniuk, általános, szerkezeti felújításokra két-három településen kerülhetett sor ebben a körben - mondta még.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×