Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
320.5
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Oklevél egy végzős hallgató kezében a Kecskeméti Főiskola diplomaátadó ünnepi szenátusi ülésén 2016. február 27-én. Az eseményen az a tizenhét hallgató is átvette oklevelét, akik elsőként végeztek duális képzésben Magyarországon.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Több mint tizennégyezren nem kaphatnak már diplomát

Alig több mint kétezer, az egyetemet 2005 előtt kezdő és még nem államvizsgázott hallgató élt a türelmi idővel és szerzett 2016 és 2018 között diplomát. A többiek már csak annyit mondhatnak: "ez a hajó elúszott".

A Felsőoktatási Információs Rendszer közel tizennégy és fél ezer olyan egyetemi és felsőoktatási képzést tart számon, melyeken egykori hallgatók 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem szerezték meg diplomájukat, vagyis csaknem 14500-an már nem kaphatják meg a diplomájukat - számolt be az adatokról a Magyar Hírlap.

Abszolváltak, de nem államvizsgáztak

A kormány 2018. szeptemberéig adott lehetőséget a záróvizsga teljesítésére azoknak a hallgatóknak, akiknek képzése 2005 előtt indult és korábban már abszolváltak. Bár eredetileg nem volt megszabva, mennyi idő telhet el maximálisan az államvizsga és a diploma megszerzése között, egy négy évvel ezelőtti törvénymódosítással ezt két évben határozták meg. 2015-ben a felsőoktatási államtitkárság türelmi időt adott azoknak a 2005 előtt kezdő hallgatóknak, akiknek csupán a záróvizsga teljesítése hiányzott az oklevélhez. Az Oktatási Hivatal (OH) adatai szerint

2016 és 2018 között mindössze 2205-en diplomáztak le az érintettek közül.

Más a helyzet azoknál, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, abszolváltak és az államvizsgát is letették, és már csak nyelvvizsgával nem rendelkeznek. Az OH adatai alapján mintegy 31 ezer egyetemi vagy főiskolai képzés esetében nem adtak ki oklevelet a nyelvvizsga hiánya miatt. Az érintettek a sikeres nyelvvizsga bizonyítványának bemutatása után megkaphatják a diplomájukat.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×