Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
A budapesti Hajógyári-sziget látképe észak felől a Sziget fesztivál harmadik napján.
Nyitókép: A budapesti Hajógyári-sziget látképe észak felől. MTI Fotó: Magócsi Márton

Lekerült a világörökségi listáról egy fontos fővárosi helyszín a szavazás előtt

A világörökségről szóló UNESCO-szavazás előtt kivette a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül a Hajógyári-szigetet a kormány - derült ki a pénteki Magyar Közlönyből.

A rendelet nem indokolja meg, hogy a Római birodalom határai – a dunai limes magyarországi szakasza – UNESCO védettségre javasolt helyszínei közül miért az Óbudai-sziget (Hajógyári-sziget) kerül le a listáról.

A 32 hektáros sziget területe régészeti védelem alatt áll - írja a Népszava. A legértékesebb maradványa a jelenleg még a 1,5-2 méter mélyen lévő, óriási 8-10 ezer négyzetméteres helytartói palota, mely egyes vélekedések szerint a II. század elején, Hadrianus császár uralkodása idején épült.

2016-ban a kormány úgy döntött, hogy a világörökség része legyen az Óbudai-sziget is. 2018-ban be is nyújtották az erről szóló pályázatot.

A január 31-én beadott pályázat 1500 kilométeren mintegy 98 helyszínt foglal magában, ebből 65 található Magyarországon. A közös nevezésről az UNESCO idén júniusban dönt.

Frissítés: a Magyar Nemzet kormányközeli forrásokból úgy értesült, mert a világörökségi minősítés Hadrianus palotájának korhű helyreállítását lehetetlenné tenné. Hozzáteszik, az Óbudai-sziget jövőbeni hasznosításáról a kormány még nem döntött, de a korhű restauráció lehetőségét mindenképpen nyitva kívánja tartani.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×