Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Szabálytalanságok az állami tankönyvkiadásban?

Szabálytalanságok az állami tankönyvkiadásban?

A magánkiadókat képviselő Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete azt állítja, hogy az állam szabálytalanul adott ki tankönyveket az elmúlt három évben. A részletekről Kereszty Péter, a szervezet elnöke beszélt az InfoRádióban. Az InfoRádió keresi az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékesét is.

„Közérdekű adat kikéréssel fordultunk az Oktatási Hivatalhoz, mert erős volt a gyanúnk, hogy az állami tankönyvek nem szabályos eljáráson mennek keresztül. Ez be is igazolódott” - emelte ki Kereszty Péter.

A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke elmondta, hogy a tankönyvjegyzékbe kerüléshez szigorú szabályoknak kell megfelelni, ezeket azt elmúlt években a magánkiadók könyvein keményen be is tartatták, de mint hozzátette, úgy tűnik, az államiak esetében nem ilyen szigorú az eljárás.

Kereszty Péter hangsúlyozta: „a szabálytalanságok 2014-ben kezdődtek, amikor nem a tankönyvjegyzékről, hanem a Klik által kiküldött tankönyvlistáról kellett választani. A magánkiadók könyvei a tankönyvjegyzéken is megtalálhatók voltak, ámde az állami, tehát kísérleti könyvek egyike sem készült el határidőre, tehát nem szerepeltek a tankönyvjegyzéken, így ezeket jogszabályellenesen választották ki.”

Mint a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elnöke elmondta, azóta is minden évben fordultak elő szabálytalanságok.

„2015-ben 2110 ezer kísérleti tankönyv készült el, amely nem ment át az engedélyezési eljáráson. Ilyen eljárásjogi szabálysértés például öt állami tankönyv esetében, hogy tankönyvjegyzékre kerülési kérelmet adtak, amelyet el is fogadtak úgy, hogy még a szakértői bírálatok sem készültek el” - ismertette Kereszty Péter.

Hozzátette, volt olyan is, hogy a pedagógiai szakértő konkrét hibák kijavítására szólította fel az állami tankönyvkiadót, de a kiadványok már a támogatási engedély megadása előtt szerepeltek a tankönyvjegyzékben.

„Július 14-én küldtünk egy levelet Balog Zoltán miniszternek és Palkovics államtitkárnak ezekről a szabálytalanságokról. A mai napig nem kaptunk választ. Feljelentést nem lehet tenni, ezek nem bűnesetek, nincs értelme a rendőrséghez, ügyészséghez fordulni, a közigazgatási eljárásban történnek a problémák” - hangsúlyozta Kereszty Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×