eur:
389.41
usd:
361.54
bux:
68381.53
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Semjén: kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része

A kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része - hangoztatta Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes a kisebbik kormánypárt ünnepi jubileumi választmányi ülésén, szombaton a fővárosban.

Elmondta: 70 éve alakult az elődpárt és 25 éve alakult újjá a KDNP, és ma is egyetlen világnézeti pártként szerepelnek a politikai palettán. A KDNP nem változott, az általa képviselt igazság örök értékeken nyugszik - tette hozzá. Semjén Zsolt - aki részletesen ismertette a párt megalakulását és újjászervezését - köszönetet mondott a jelen lévő Orbán Viktor kormányfőnek, hogy át lehetett menteni a kereszténydemokrata hagyományokat a legnehezebb időkben is.

Döntő fontosságú volt a KDNP és a Fidesz szövetségének megkötése, lehetővé vált, hogy a kereszténydemokrata értékek ne sérüljenek. Az együttműködés Magyarország és az unió történelmének legsikeresebb konstrukciója, amit valaha kitaláltak - mondta, kiemelve: soha ennyi jelöltjük nem volt, és minden esély megvan arra, hogy ezt az értékrendet abszolút többséggel győzelemre vigyék az önkormányzati választáson.

Kifejtette: minden politikai program és cselekedet a mögötte álló emberképen alapul, ha ez torz és téves, az arra épülő társadalom is az lesz. A keresztény antropológiából következik a keresztény politikai cselekvés, a liberális individualizmus helyett a perszonalitást, a kommunista kollektivizmus helyett a szolidaritást és a szubszidiaritást állítva középpontba.

Rétvári Bence, a párt alelnöke kiemelte: még sokszor 70 év áll a párt előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: az elmúlt negyedszázadban elsősorban nem templomok, hanem Tescók épültek a településeken. Míg 70 éve nagy és erős egyház állt az akkori kereszténydemokraták mögött, a kereszténydemokrácia progresszív vonulat volt. Ezután elindult egy nagyfokú szekularizáció, amit felerősített a fogyasztói társadalom. Sokan ateistává váltak, de ez szerinte csak három másodpercig tart, mert utána az ateista materialistává válik. A vallási kiüresedés ugyanakkor többféle veszélyt hordoz, az üresség helyére sokszor a radikalizmus költözik - figyelmeztetett.

Az elmúlt hetven évben volt két kísérlet az egyház ellehetetlenítésére, de mindkét kísérlet tragédiával végződött - utalt a kommunizmusra és a nácizmusra, majd hozzátette: nem szabad, hogy 70 év múlva skanzenben mutogassák a kereszténységet, a kereszténydemokratáknak nagyon fontos szerepük van Magyarországon is.

Surján László, a párt alelnöke szerint a mai nyugati világ kiábrándító, az európai civilizáció válsága tapasztalható. "Erkölcsi szempontból lerázhatjuk a kritikájukat, mint kutya a vizet", ugyanakkor bekerültünk az európai politika ütközőzónájába, és érthető, ha az elöl állót ütik a legjobban - mondta, és megállapította: a támadásokban "az Európai Néppárt mindig kiállt mellettünk". Aljas és tisztességtelen, és az ország egészének árt az a hisztéria, ami zajlik - mondta, kitérve a Navracsics Tibor uniós biztosi kinevezése miatt indított támadásokra.

Harrach Péter frakcióvezető az elődök helytállását méltatta, akik nem lettek árulók olyan időkben, amikor mások azzá váltak. Utalva a közelgő választásokra, kitért arra, hogy a KDNP önkormányzati szinten is képviseli a keresztény értékrendet a közéletben. Minden településen olyan szövetségi együttműködést alakítottak ki, amely reményei szerint komoly eredményt hoz majd - mondta. Bízik benne - folytatta -, hogy a frakció és a párt is erőteljesebben tud majd működni, mint eddig. A szervezetépítés fontosságát hangsúlyozva rámutatott: a szövetségi rendszer nagy lehetőségeket rejt, de saját identitásuk következetes képviseletére is szükség van.

Latorcai János választmányi elnök a párt 70 évvel ezelőtti megalapítását és történetét felidézve kiemelte: az alapítók világosan látták, hogy elvi és politikai okokból egyaránt szükség van önálló, ideológiai alapokon nyugvó, valóban világnézeti pártra. Szólt arról is, hogy a KDNP újjászervezésében kiemelt szerepet játszott Varga László, Isépy Tamás és Rapcsák András.

Kiemelte: a 2010-es kormányváltás mérföldkövet jelentett, olyan átfogó reformsorozatba kezdett a kormány, amely működő állam létrejöttéhez vezetett. A kereszténydemokrata értékeket nyíltan valló alaptörvény, az összmagyarság iránti elkötelezettség, a családi adórendszer egyaránt olyan változások, amelyek jelzik, jó irányba haladnak. A jövőt csak stabil alapokra lehet felépíteni, ez nem lehet más, mint a nemzeti keresztény gondolat.

Az ünnepségen - amelyen egyházi vezetők is részt vettek - részletet vetítettek le a kereszténydemokrácia 70 éves történetét bemutató dokumentumfilmből, Barankovics-emlékérmet adtak át Dzsingisz Gábor diplomatának.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

Miért jönnek Magyarországra a külföldi dolgozók, ha Nyugat-Európában sokkal többet keresnének?

Az ukrán dolgozók az oroszok elleni háború óta csak „átutazók”, döntő többségében az ázsiai munkaerőre álltak át a magyar cégek, ha külföldiekben gondolkodnak. Óriásit ugrott a fülöp-szigeteki munkavállalók száma, de továbbra is nagy számban hoznak be vietnámi, legújabban pedig kirgiz dolgozókat. Bár az átlag ázsiai dolgozó számára jobb a bérszínvonal Magyarországon az otthoni lehetőségeihez képest, azért a nyugat-európai fizetésekkel még nem tudják felvenni a versenyt a legnagyobb itthoni cégek sem. Cikkünkből az is kiderül, mi a titka annak, hogy sok dolgozó mégis Magyarországot választja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×