Hétéves a kormányom.

A második kormánya hároméves.

Igen, az én fejemben azonban világos összefüggés van a két kormányzás között, szemben a Cseh Tamás-i koncepcióval, aki azt énekli az egyik lemezén, hogy "fejemben összekeverednek féldecik s kormányzatok", én még nem tartok itt. A dolog úgy fest, hogy sokat szenvedtem, erőlködtem, és rengeteg energiámba került '98 és 2002 között, és itt többes számban is beszélhetek, tehát nyilván az egész kormánynak vagy a kormányzatot segítő szakértői értelmiségi támogatói világnak is, hogy korlátok között, örökölt korlátok között kellett dolgozni. Most nem arról beszélek, hogy nehéz helyzetet örököltünk, mert, ha az ember könnyű helyzetet örökölne, akkor nem küldenék el az előző kormányokat, tehát hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy általában nehéz helyzetet öröklünk, amikor ellenzékből visszahívnak bennünket kormányozni, hanem az adott gondok és bajok megoldására a választható eszközök és módszerek szűkösen álltak rendelkezésre, mert az egész rendszerváltás egy zavaros alkotmányos és jogi helyzetet teremtett. És habár világos volt, hogy A és B pont között van egy egyenes rövid út, de a szokások, a jogszabályok, a félreérthető alkotmányos rendelkezések miatt csak kerülőutakon lehetett közlekedni. Ebből a szempontból változás a 2010-es kormányzásunk, mert bár a céljaink nem változtak, ez egy óriási különbség, hogy azt érezhettük és érzem mind a mai napig, hogy a választók kétharmadának, illetve a parlamenti székek kétharmadát eredményező választói támogatásnak egy nemzeti egység erejével fölérő támogatása van mögöttünk. Arra adtak fölhatalmazást, hogy használjuk azt az alkotmányozó erőt, kétharmados parlamenti többséget annak érdekében, hogy az emberek élete könnyebb, jobb legyen, a bajokat kijavíthassuk. Ebből a szempontból nincs mód arra, hogy akár egyetlen kisebb vagy nagyobb hibáért is bárki másra háríthassuk a felelősséget, hiszen minden eszközt a kezünkbe adtak az emberek ahhoz, hogy megoldjuk azokat a gondokat, amelyeket ők megoldandónak ítéltek. Tehát azt kell mondanom, hogy persze, voltak szerintem szép és sikeres döntéseink, voltak olyanok, amelyek kevésbé állták ki az élet próbáját, érveltünk jól, néha inkább ügyetlenül, tehát sok minden történt itt. Lehet is vitatkozni a részletkérdéseken, de összességében azt az állítást, hogy az előző szocialista kormányok által itt hagyott csődtömeget sikerült rendeznünk, és hogy a gödör mélyére lökött Magyarországot és magyar gazdaságot kimozdítottuk onnan, felhoztuk a felszínre, lehetőségeket és távlatokat nyitottunk Magyarország előtt, és hogy ma Magyarország az Európai Unió egyik legígéretesebb gazdasága. Nem azt jelenti, hogy könnyen élünk itt. Nagyon nehezen élünk. De az egyik legígéretesebb jövővel rendelkező gazdasága az uniónak, ezt szerintem még a kritikusaink sem vonják kétségbe, föltéve, ha a józan ész szabályai még számítanak.

A lehetőség megteremtésében látja kormányzásának sikerét?

Ugyanis ahhoz, hogy az ember el tudjon indulni, ahhoz először föl kell állni, és Magyarország összeomlott, 2008-ban lényegében lélegeztetőkészülékre helyezték, nem volt képes saját erejéből nemhogy menni, állni sem. A nemzetközi pénzügyi szervezetek, különösen a Valutaalap lélegeztetőkészülékén voltunk, nem a saját lábunkon álltunk, nem mi termeltük meg azt a pénzt, amivel működtettük az országot, ilyen értelemben félgyarmati sorban volt Magyarország, modern nemzetközi segítségnyújtási rendszer keretében, de azért az önállóságának több mint felét elvesztve. Most ennek vége van. Mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ha jól idézem ezt föl, amely képes volt arra, hogy egy ilyen nagy nemzetközi segélyprogramból kijöjjön. Ma Európában befele mennek a segélyprogramokból, újabb és újabb országoknak van szükségük nemzetközi-pénzügyi segítségre. Magyarország büszkén mondhatja azt magáról, hogy nekünk nincs. Tehát mi nem akarunk más pénzén élni, nem akarunk más lábán állni, nem kell se a német, se a skandináv adófizetők pénze. Magyarország képes arra, hogy a saját lábán álljon, fönntartsa saját magát, és így megszerezte a jogot arra, hogy a saját sorsáról saját maga is döntsön. Ez az előfeltétele annak, hogy gazdaságilag sikeresek lehessünk.

De onnan nézve is saját lábára állt a magyar gazdasági, amit tavaly, kétéves kormányzása után ugyanitt mondott az InfoRádióban? Hogy egzisztenciális kiszámíthatóságot, biztonságot és előrelépési lehetőséget is adjon az embereknek? Tehát az ember szempontjából is talpra állt?

A legutolsó számokat figyeltem, úgy látom, hogy mintegy 160 ezerrel többen dolgoznak most, mint a kormányváltáskor. Ezeknek a munkahelyeknek a többsége nem a közfoglalkoztatásban jött létre, bár ott is volt gyarapodás, hanem a normális gazdasági életben. Az április végi adatokat láttam, akkor Magyarországon volt majd' 43 ezer betöltetlen álláshely. A legelmaradottabb térségekben volt a legtöbb betöltetlen álláshely, tehát Szabolcs-Szatmár, Borsod, Hajdú térségében, ami azt mutatja, hogy bár nőtt a munkahelyek száma, többen dolgoznak, valamivel a munkanélküliség is kisebb, de még mindig nem tudtuk megoldani, hogy a magyar gazdaságban már meglévő munkaerőigényt összekössük a munkaerővel. Tehát nemcsak munkanélküliség van Magyarországon, hanem közben bizonyos szakmákban nem tudjuk kiszolgálni a gazdasági élet vállalkozóit, nem jutnak munkaerőhöz. Ennek az összekapcsolása ma jobban áll, mint korábban. Korábban ez a szám nem 42 volt, hanem 70 meg 80 ezer. De még itt mindig látok lehetőséget, hiszen könnyebb betöltetlen álláshelyekre munkásokat szerezni, toborozni, irányítani, mint egyébként vadonatúj munkahelyeket létrehozni. Tehát ezért azt akarom én csak mondani ezzel, hogy Magyarországon ma, aki dolgozni akar, az tud dolgozni. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy azt a munkahelyet tudja megszerezni és azt a munkát tudja végezni, amit szeretne, hiszen sok a munkanélküli, és nekik a közmunkán kívül mást egyelőre a magyar gazdaság még nem tud ajánlani. Bár most elindult a gazdasági növekedés, így lehetnek jó reményeink. De én azt gondolom, hogy aki dolgozni akar, és munkából akar megélni, nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy meg is tehesse ezt. Talán pontatlan azt mondani, hogy már mindenki számára van elérhető munkahely, de 2013 végére, ha máshogy nem, hát a közmunka lehetőségeinek bővítésén keresztül szeretném azt mondani a magyar embereknek, hogy aki dolgozni akar Magyarországon, az dolgozhat. Nem föltétlen azt a munkát végezheti, amit szeretne, azt sem állítom, hogy föl fogja vetni a pénz. A közmunkafizetés nem egy vastag fizetés, nagyon nehéz abból megélni, ha egyáltalán lehetséges, de hogy lehetőséget kap arra, hogy dolgozhasson, ide azért, ennek az évnek a végére el szeretném juttatni Magyarországot.

Azt mikorra tudja vállalni, ha hatalmában áll ilyet vállalni, hogy a fogyasztás is nőni fog, amikor éppen munka alapú társadalom épül, mint mondja, a jóléti helyett.

Hát ezt csak diktatúrában lehetne vállalni, és erre én nem vállalkozom. Én a demokráciát a magyar társadalmi élet alapelemének tartom, és szerintem a magyar emberek, akik meggyőződésem szerint született szabadságharcosok, vágynak ugyan a rend után, de folyamatos kérdéseket tesznek fel azzal kapcsolatban, hogy nem avatkoznak-e be a kelleténél mélyebben az ő életükbe, és ha úgy érzik, igen, azonnal ellenállnak. Tehát egy ilyen országban, mint a mienk, igazából jól kormányozni demokratikus alapokon lehet, és ezért nem áll módomban eldönteni, hogy az emberek a saját pénzükkel mit tegyenek. És miután az elmúlt időszakban, az elmúlt nyolc évben az embereket fogyasztásra ösztönözték, és ezért borzalmasan eladósodtak, hiszen devizahitelt vettek föl lakásra, színes tévére, gépkocsira és így tovább, és megégették a szájuk szélét nagyon csúnyán, százezrek nyögnek még mindig a devizahitelek miatt. Egy ilyen országban van egy természetes ellenállás az emberekben a fogyasztás növekedésével szemben, hiszen először rendezni szeretnék az adósságaikat, ki akarnak jönni, tartalékokat akarnak képezni. És én nem merem magamra vállalni annak a döntésnek az erkölcsi felelősségét, hogy helyettük eldöntsem, hogy mit csináljanak a pénzükkel, vásároljanak vagy takarékoskodjanak. Inkább örülök annak, amit tesznek, mert itt van például, hogy nem fogyasztják el a pénzüket, hanem rengeteg állampapírt vásárolnak. Mintegy ezeregyszáz milliárd forintnál tart már a magyar állampolgárok kezében lévő magyar állampapír állomány. Az utolsó hónapokban ez drasztikusan százmilliárdos nagyságrenddel nőtt és nőtt továbbra is. Ez azt jelenti, hogy azt a pénzt nem költötték el, hanem megtakarították, állampapírba helyezték, és kamatot szednek utána. Még egyszer mondom, demokratikus kormány nem alkalmazhat eszközöket, hogy fogyasztásra kényszerítse az embereket, habár a fogyasztás egyébként jó volna a gazdaságnak.

Ösztönözni sem tudja adószabályokon keresztül? Nagyon pontos beavatkozási lehetőségük van.

Óvatos vagyok ezzel. Még egyszer mondom, ugye, a mi régi vágású, bár modern gondolkodású, de régi vágású, fölfogásunk szerint régi vágású emberek vagyunk, és abban hiszünk, hogy ott kell hagyni a pénzt az embereknél, amennyit csak lehet, aztán majd ők eldöntik, hogy mit tesznek vele. Tehát amikor adócsökkentést adunk, akkor én nem akarom befolyásolni őket ezzel, hogy mire költse, csak annyit akarok, hogy több pénzük legyen. A kormányzásunk értelme végül is az, hogy az embereknél több pénz maradjon, aztán majd ők eldöntik, mit tesznek vele.

Azt mondta az imént egy konferencián, hogy nem tartja elképzelhetetlennek az egyszámjegyű személyi jövedelemadót. Mekkora volna az az egy számjegy?

Hát legjobb 9-essel kezdeni, mert annak van a legkisebb kockázata. Tehát minden adócsökkentésben van egy bizonyos kockázati hányad. Nehéz azt pontosan kiszámítani, hogy egy adócsökkentésnek mik a következményei, mert persze eleve bevétel marad el, másfelől, könnyen lehet, hogyha több pénz marad az embereknél, akkor esetleg mégis többet fogyasztanak, és abból többletbevétel jön az áfánál. Szóval ez egy bonyolult kalkulációs és matematikai rendszer az adócsökkentés hatását fölbecsülni, ezért óvatosan kell ezzel haladni. Tehát ha lesz egyszámjegyű személyi jövedelemadó Magyarországon, az szerintem a 9-es lesz, már hogyha ezt egy óvatos, konzervatív kormány fogja bevezetni. Én szeretném önnek is elmondani azt a személyes meggyőződésemet, hogy Magyarország egy olyan ország - én nem állítom, hogy minden ország ilyen -, de Magyarország egy olyan ország, ahol akkor járunk a legjobban, ha az emberekre nem akkor vetjük ki az adót, amikor megkeresik, hanem akkor, amikor elköltik. Ha azt akarjuk, hogy dolgozzanak az emberek, ha ösztönözni akarjuk arra, hogy munkát vállaljanak, hogy lássák a munkájuk értelmét, ha azt akarjuk, hogy érezzék, hogyha többet dolgoznak, többet is keresnek, akkor nagyon alacsony jövedelemadót kell kiszabni, minél alacsonyabbat, annál jobb. Ellenben az államot fönn kell tartani, mert iskolák, kórházak, közvilágítás, közlekedés mégiscsak szükséges. De mégis, igazságosabb az én fölfogásom szerint a költéskor ÁFA formájában begyűjteni az adókat, semmint a munkajövedelem kézhezvételekor.

Úgy értsem, hogyha személyijövedelemadó-csökkentés van, akkor forgalmiadó-emeléssel jár együtt?

A forgalmi adóból származó bevételek növelése nem föltétlenül jelent magasabb kulcsot. Ez azt jelenti, hogyha több pénzt költenek az emberek, akkor a forgalomból több pénz is jön be. Tehát nincs olyan összefüggés, hogy egy jövedelemadókulcs-csökkentés csak ÁFA-kulcsnöveléssel együtt képzelhető el. Ha a gazdaság teljesítménye kalkulálhatóan és tartósan javul, tehát nő a gazdaság, akkor ugyanolyan kulccsal több bevételhez lehet jutni, tehát nem kell kulcsot emelni.

Mikortól és milyen távon kell növekednie a gazdaságnak és mely mutatójának, hogy ez az egykulcsos rendszer maradjon és egy számjegyű legyen a személyi jövedelemadó?

Nézze, érdekes filozófiai vitákat lehet folytatni, persze az ideális adórendszer kérdésköréről, én azonban az elmúlt huszonvalahány évben, mióta a közéletben vagyok, azt tanultam meg, hogy a politika, az egy tapasztalati műfaj. Gondolkodni sosem árt. A teóriák is jók, mert pallérozzák az elme élét, és filozofálgatni is jó, mert bizonyos mély összefüggésekre az ember úgy rájöhet, de azért alapvetően a legfontosabb mégis a tapasztalat. És ma azt tudjuk mondani, hogy két adórendszer volt Magyarországon eddig, az egyik az a többkulcsos, a szocialistákra jellemző adórendszer, ami szerintem tönkretette a magyar gazdaságot, minél többet keresett valaki, annál többet adózott, minél többet dolgozott, annál többet adózott, nem akceptálta, nem vette figyelembe, hogy hány embert tartanak el abból a jövedelemből, tehát nem volt benne családi elem, és a vállalkozásokat se támogatta. Amit mi csinálunk, az ugyan vitatható és vitatják is, de biztos, hogy családi alapokon áll, hiszen gyerekek utáni elemet tartalmaz. Ha gyereket nevel az ember, akkor jövedelmének egy nagy részét megtarthatja, attól függően, hány gyermeket nevel. Támogatjuk a vállalkozásokat, és ha többet dolgozik az ember és többet keres, akkor több marad a zsebében. Tehát én azt gondolom, hogy a két adórendszer körül az első, a szocialista típusú tönkretette a magyar gazdaságot, megölt bennünket gazdasági értelemben, a mi adórendszerünk viszont lehetőséget és életet teremtett, szerintem életet leheltünk ezzel a gazdaságba, ezért én kitartok a mostani rendszer mellett.

De mennyi tapasztalatot kell összegyűjtenie ahhoz, hogy azt tudja mondani, hogy érdemes megfontolni az egykulcsos, és akkor ezek szerint 9-cel kezdődő személyi jövedelemadó rendszert. Hány negyedév kell ehhez?

Azt gondolom, hogy miután ez az arányos adórendszer, jövedelemmel arányos adórendszer beállt már, az idei év, az már teljesen ennek a logikája mentén halad. Most az átállás két évének is ismerjük a tapasztalatait. Ma nagyobb kockázat nélkül is megjósolható, hogy bevált ez a rendszer. Persze, olyan embert nem fogunk találni, aki azt mondja, hogy jó, mert adórendszerre még épelméjű ember Európában nem mondta azt, hogy jó, tehát itt nem a közkedveltség a fontos, hanem a szakmai értékelés. És azt tudjuk mondani, hogy ez az adórendszer hozzásegített bennünket ahhoz, persze kiegészülve a bankadóval meg a nemzetközi nagy cégek megadóztatásával, tehát egy méltányos közteherviseléssel kiegészülve elvezetett oda, hogy ma Magyarország a saját lábán áll, saját pénzünkből tartjuk fönt és el magunkat, a költségvetésünk rendben van, az államadósságunk csökken, és semmilyen nemzetközi segélyprogramra nem szorulunk, és közben az exportunk remekül alakul. Kifejezetten európai klasszis a magyar gazdaság e tekintetben, és a gazdasági növekedés is megindult ebben a negyedévben, és szerintem tartósan, gyorsuló ütemben halad majd előre. Tehát ezek alapján semmi okunk, hogy hozzányúljunk a jövedelemadó-rendszerhez.

A kulcsához mikor lehet hozzányúlni? Jövő ilyenkor, az akkori személyi jövedelemadó-bevallásban? Lehet abban reménykedni?

Nem, nem, ahhoz még nem vagyunk elég erősek. Ugye a politikában egy-egy döntéshez két dolog kell: gondolat, intellektus - mondjuk így - és erő. Bármelyik hiányzik, egy politikai döntés nem lehet jó. Tehát ugyan ki tudunk gondolni mindenfajta elméletben a mainál jobbnak ígérkező rendszereket, de kell hozzá erő, hogy meg tudjuk csinálni. Részben politikai erő, jogszabályokat alkossunk, parlamenti többséget tegyünk hozzá, megvitassuk a társadalommal és a többséget mögé állítsuk egy-egy gondolatnak vagy tervnek, másfelől pedig kell erő, hogy letörjük az ellenállást. Mondjuk egy bankadónál azért mégiscsak szembe kellett menni az európai bankrendszerrel vagy egy nemzetközi adórendszernél, mondjuk, ami a rezsit érintette, egy rezsicsökkentésnél, egy multi-adónál azért a világ nagy, nemzetközi cégei csak-csak fölvonták a szemöldöküket. A rezsinél kifejezetten óriási ellentámadást indítottak velünk szemben. Ennek ellenére kitartottunk és kitartunk a rezsicsökkentés mellett, tehát ehhez erő is kell. Én azt gondolom, hogy ahhoz még nem elég erős Magyarország, hogy a jövedelemadóját érzékelhetően csökkentse. Ehhez még erősödnünk kell.A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése után van-e olyan terv, intézkedés, amit eddig azért nem hajtottak végre, mert az eljárás hatálya alatt álltunk, de most már nincs akadály?

Nem, intézkedéseket csak azért kellett sutba hajítani vagy visszarejteni az asztalfiókba, mert a magyar gazdaság nem tudott növekedni. Tehát számunkra a pénz elköltésének korlátját nem a túlzottdeficit-eljárás eredményezte. Persze, Brüsszelben úgy gondolják talán, hogy igen. Általában a rendőrök így szoktak gondolkodni, vagy a csendőrök, vagy az adóellenőrök. Tehát azok, akik másokat ellenőriznek, úgy szoktak gondolkodni, hogyha valaki jó dolgot cselekszik, azért teszi, mert ha rossz dolgot tenne, megbüntetik. A mi gondolkodásunk azonban ettől különböző. Mi azért csinálunk jó dolgokat, mert a magyar embereknek az jó, és csak azt tekintjük jó dolognak, ami jó a magyar embereknek. Az, hogy a költségvetési hiányt és a pénzügyeinket ellenőrzés alatt tartsuk és ne költsünk többet, mint amit képesek vagyunk megkeresni, ezt a szabályt nem azért kell betartani, mert Brüsszelben lángpallossal kerubok sorakoznak. Azért kell megtennünk, mert nem léphetünk bele abba a csapdába, amibe a szocialisták vezették az országot, hogy többet költünk, mint amennyit képesek vagyunk megtermelni, hiteleket veszünk föl, eladósodunk, és a végén összeomlik az ország, ahogy ez történt a Kádár-rendszer végén és történt egyébként 2008-ban is a szocialisták kormányzása idején. Ennek eredményeképpen aztán létrejött a mi kétharmadunk, mert hát az a kudarc jelentős mértékben terelte felénk az emberek érdeklődését és figyelmét, vele együtt a támogatásukat is. Tehát az én álláspontom az, hogy szükség lesz arra, hogy néhány dolgot megtegyünk a következő időszakban, szeretnék egy demográfiai programot elfogadtatni az emberekkel is meg a parlamenttel is meg a politikusokkal is. A pedagógus életpályára nagyon régóta készülünk, azt szeretnénk elindítani, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha egyébként a gazdasági növekedés, ami az első negyedévben megindult, folytatódik és láthatóvá válik, hogy a következő két-három év távlatában is rendelkezésre áll a gazdasági növekedésből az a forrás, amivel ezt a többletkiadást vállalni lehet. Ilyen értelemben a túlzottdeficit-eljárás nem oszt, nem szoroz. A túlzottdeficit-eljárás azért volt rossz Magyarország számára, mert folyamatosan azzal fenyegettek bennünket, hogyha nem azt csináljuk, amit ők mondanak, akkor elveszik azt a pénzt tőlünk, ami egyébként a mienk és jár nekünk. És kétségkívül mi gyakran nem azt csináljuk, amit ők mondanak. Például ők ellenzik a rezsicsökkentést. És akkor mindig fölmerült a kérdés, hogy vajon nem lépnek-e olyan erősen föl velünk szemben, hogy akár a nekünk járó európai uniós pénzeket is zárolják. Vagy ellenezték a bankadót, mindig is ellenezték a bankadót. A nemzetközi cégek által fizetett adót kifejezetten ellenezték. A rezsicsökkentéstől megőrülnek, tehát ott kifejezetten rendszeresen, azt nem mondom, hogy demarsokat, de erős figyelmeztetéseket kapunk a tekintetben - ezt úgy mondják európaiul, ezt a hallgatóknak mondom, hogy értsék, hogy túlszabályozott az energiaár-rendszer Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy nem szabad többet rezsit csökkenteni szerintük. De szerintünk meg igenis meg fogjuk csinálni. És az volt a kérdés, hogy az ilyen lépéseink, amelyek a hiányt egyáltalán nem érintik, tehát nincs köze ahhoz a vitához egy-egy lépésünknek, hogy mekkora lesz a költségvetési hiány, de mindig tartottunk attól, hogy majd a túlzottdeficit-eljárásra hivatkozva ezeket a lépéseinket úgy torolják meg, hogy elveszik az európai uniós pénzeket. Ez a siker, amit most elértünk, ez egy komoly siker, és azt jelenti, hogy biztonságban van az a pénz, ami az embereknek Európából jár.

Azokat az intézkedéseket, amelyeket még a túlzottdeficit-eljárás előtt jelentett be, és amit a Varga-csomag további elemének szoktak nevezni, különadók, reklámadó, bevezetik?

Amit be fogunk vezetni, az egy jelentős változás, amely azt mondja, hogy egyszeri költségvetési kiadásokat, ami magyarul azt jelenti, hogy egyszeri beruházásokat, azokat nem a költségvetés terhére fogjuk végrehajtani, hanem az állami vagyon mozgósításának terhére. Tehát kell a költségvetésen kívüli, az állami vagyongazdálkodásból származó pénznek lennie ahhoz, egyszeri bevételnek, ha úgy tetszik, hogy egyszeri kiadásokat...

El kell adni valamit?

Kell onnan bevétel, hogy egyszeri kiadásokat teljesíthessünk. Ilyen értelemben az egyszeri kiadásai a költségvetésnek kikerülnek onnan, és ez sokat javít majd a költségvetés egyenlegén.

A zárolások a második lépés?

A zárolás volt az első. Azok megvannak. Ahhoz nem is nyúlunk hozzá, tehát abba nem lépünk vissza egészen addig, amíg a gazdasági növekedés nem lesz elfogadható szintű.

További lépések? A reklámadó például?

A reklámadót be szeretnénk vezetni. Az egész egyszerűen elmaradt. Tehát volt több indítvány is a parlamenti képviselőink részéről, de a politikusaink, köztük én is talán a kelleténél is óvatosabbak voltunk, mert az ember úgy gondolja, a mi szakmánkban legalábbis, hogyha bevezet egy reklámadót, akkor majd a média vele szembefordul. És a média egy fontos dolog, mert amit mi mondunk, meg amit mi képviselünk, meg amit el akarunk érni, azt úgy tudjuk eljuttatni az emberekhez, hogyha van egy csatorna, amin keresztül ez megtörténik. Persze, én küldök leveleket rendszeresen, tehát én akarok, és talán nem is sikertelenül, közvetlen kapcsolatban lenni az emberekkel, ezért küldök olyan sok levelet, nemzeti konzultációt, egyebeket, de nem tudjuk kikerülni a modern világnak a média nevű találmányát, hogy ez a csatorna, amely nagyon intenzíven, erőteljesen, összefoglalóan és értelmezően eljuttatja az emberekhez a közéletről szóló információkat. És a reklámadótól azért hátráltunk vissza többször is, mert attól féltünk, hogy ez a közeg majd ellenünk fordul, és akkor nem lesz korrekt velünk, nem azt fogja eljuttatni az emberekhez, ami a valóság, meg amit mondunk, az ellenfélnek fog esetleg kedvezni, esetleg megígérik nekik az ellenfeleink, hogy majd eltörlik a reklámot, és akkor ők majd jobban fognak kinézni a tévében, mi meg rosszabbul. Ilyen megfontolások, azért ne rejtsük véka alá, logikusan vetődnek fel a politikusok fejében. De úgy gondolom, hogy nem volt helyes várni ezzel, tehát eljött a pillanat, a nagyon nagy profitot termelő médiának is szerepet kell vállalni a közteherviselésben, ezért úgy igazságos, hogy a kicsik nem adóznak, tehát kisrádiók, kistévék, azok nem fognak adót vetni, de akik komoly extraprofitot húznak, azok, úgy, mint minden más ágazatban, most adózni fognak. Bár ezt a mondatot feltételes módban kellett volna mondanom, hiszen egy egyeztetés azért még hátravan a miniszterelnökség államtitkára, Lázár úr, a Reklámszövetség képviselőjével még egy tárgyalást folytat. Ha esetleg olyan érveket kapunk, amelyek bebizonyítják, hogy rossz úton jár a gondolkodásunk, akkor persze, mindent újra lehet gondolni, de a szándékaink elég egyértelműek.

Szándékaik szerint mikortól kellene fizetni ezt az adót?

Július 1-től. Van egy rendszer, tehát a magyar alkotmányos rendszer korrekt és méltányos rendszer, tehát előírja, hogy egy ilyen típusú adó megjelenésére elegendő időt kell hagyni, hogy fölkészüljenek az érintettek. Ezeket a határidőket be kell tartani. Logikus egyébként az év második fele lenne.

Néhány percre meg kellett szakítani a felvételt, mert egy fontos telefon érkezett, ha én jól láttam, bár nem hallottam, miniszterelnök úr. Államügy?

Azt nem mondhatnánk, bár a helyzet kedvező alakulásáról valamit elárul, hogy a szlovák miniszterelnök hívott föl, hogy boldog születésnapot kívánjon. Õ a szocialista internacionáléhoz tartozik, én a néppárthoz, ő szlovák, én magyar vagyok.

És nem is ettek egymás tenyeréből.

Van is bajunk a történelemből fakadóan éppen elég még mindig, amit meg kell oldanunk, ennek ellenére egy olyan kultúrát sikerült létrehozni, egyébként neki ebben nagy szerepe van, az érdem inkább az övé, ami az összes ügy baráti hangon történő megtárgyalását lehetővé teszi úgy, hogy közben nem hazudjuk azt sem egymásnak, sem magunknak, sem a világnak, hogy ne lennének egyelőre nehezen vagy egyáltalán nem megoldható kérdések is közöttünk. De mégis összességében a jó szándék, az együttműködés, a saját népeink iránt érzett felelősség, talán ez is benne van, az az együttműködés felé terel bennünket.

Hadd térjek még vissza egy kérdés erejéig a reklámügyekre. Azon gondolkodnak, hogy tudnak-e olyan európai mintát, amely az itt működő, de nem európai vállalatokat, Google, Facebook, Apple és még lehetne sorolni, amelyek itt termelnek óriási pénzeket, de nem itt adóznak, valahogy bevonják a közteherviselésbe?

A dolog az úgy fest, hogy ezzel is óvatosan kell bánni, persze, de egy reklámadóról szóló vitának éppen az az értelme, hogy több szem többet lásson és a közbölcsesség kerekedjék végül fölül. Tehát szerintem most, ha az egyeztetések után amellett kötelezzük el magunkat, hogy benyújtjuk ezt az indítványt a parlament elé, egy nagy vitára számítok, egy izgalmas vitára. Nemzetközi kitekintésű vita lesz ez, és akkor szerintem rengeteg javaslat érkezik majd. A vitát most még nem tudjuk megelőlegezni. A fontos az, hogy érdekeljen bennünket, hogy a szakértők és a képviselők mit halmoznak fel, milyen európai vagy nemzetközi tudást halmoznak fel.

És ha ez a tudás megvan, akkor legalább megpróbálják valamilyen európai szinten, vagy akár magyar szinten is ezt megoldani?

A hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember. Először érjünk oda.

Körülbelül mikorra fognak odaérni, most hogy látja?

Ha minden igaz, mikor innen visszamegyek, addigra már az államtitkár tud mondani nekem valamit az egyeztetésekről.

És az egyeztetésekről, amit az államtitkár mond...

Azt, hogy megtörténtek-e vagy folyamatban vannak, vagy hol tartunk, tehát most veszem föl a fonalat.

És akkor tud dönteni arról, hogy beterjesztik-e?

Utána beviszem a kormány elé, mert a dolgoknak rendje van, a kormánytagoknak mindig értékes hozzájárulásaival találkozhatom. Ez azt jelenti, hogy adjusztáljuk, és utána nyújtjuk be a parlament elé.

Az Európai Bizottság úgynevezett országspecifikus javaslatokat is tett. Ebben újabb javaslatok vannak arra, hogy miként kellene Magyarországnak működnie. Ezek közül van, amit megfogadhatónak tartanak?

Szerintem most lőjük ki a tűzijáték rakétákat, az egyik magyar veregesse meg a másik magyar vállát, ne a kormányét, hanem az emberek inkább egymásét. Szerintem bátran, férfiasan, tehát érzelgősségtől mentesen, de mondjuk ki, hogy visszanyertük a becsületünket. Visszanyertük a becsületünket, mert bennünket azért helyeztek túlzottdeficit-eljárás alá, mert folyamatosan hazudoztak a vezetőink Brüsszelben a gazdasági adatokat illetően, és ez volt a büntetés. Ennek vége. Helyreállt az ország szavahihetősége. Szerintem bátran elmondhatjuk egymásnak, hogy az önbecsülésünk is helyreállhat, hiszen ez arról szól ez a döntés, hogy Magyarország olyan ország, amely képes a saját lábán megállni. Mint mondtam, aki más pénzén él, az hiába nagyképűsködik, valójában nincs önbecsülése, csak frázisai lehetnek, amiket puffogtat, de hiányzik a gazdasági alap az önbecsülés mögül. Ezt nemzeti frázisokkal el lehet ugyan fedni egy ideig meg önérzetes mondatokkal, de ha az ember nem képes a saját ügyeit saját maga karbantartani és működtetni, akkor az csak puffogtatás és frázis lesz. De most végre nem így van, megvan az önbecsülésünk valóságos gazdasági alapja is. Tehát szerintem most inkább örüljünk ennek a sikernek és azt a kevés időt, ami ilyenkor adatik a következő probléma bekopogtatásáig, azt élvezzük ki, és utána térjünk vissza arra, hogy mi van ebben a bizonyos ajánlásban, amit még nekem is alaposan át kell olvasnom. Csak egy szóbeli tájékoztatást kaptam még a gazdasági minisztertől. Nincsenek benne kedves dolgok, és egyáltalán nem a szájunk íze szerint való, de nem akarok ezzel most foglalkozni, majd hogyha túl vagyunk a túlzottdeficit-eljárás feletti elégtételérzeten, majd utána foglalkozunk vele.

Azzal sem foglalkozik most, hogy Brüsszel hideg tekintete mennyire van az ön hátában?

Hát inkább azt mondanám, hogy a modern politika világában élni, az egy sajátos fölkészültséget, most nem szakmait, azt is, persze, hanem elsősorban lelki fölkészültséget és karakterstabilitást igényel. A modern politika nemzetközileg szerveződik, és miután a modern kommunikációs rendszerek miatt minden fölgyorsul, a hatalom is gyors, a nemzetközi hatalom is gyors. Internet, e-mail, üzenet, telefon. Már nem kell kiutazni, leülni és tárgyalni. Egyébként, ha valaki valamit mondani akar, igénye van, nyomást akar gyakorolni, egy pillanat alatt megtörténik. És miután ez a nemzetközi tér egyébként is mindig létezett, most a benne zajló események pedig fölgyorsultak, ezért a nemzeti elkötelezettségű politikusok, mint akik közé magamat is sorolhatom, észnél kell legyenek, hogy hogyan és miképpen bírják az ilyen típusú nyomást, ami most sokkal nagyobb mennyiség és nagyobb méretű, és sokkal gyakoribb, mint korábban. Tehát engem nem érdekel, illetve pontosabban ez így nem igaz, a munkámban nem zavar meg, a lelki nyugalmamból nem billent ki és az önbizalmamat sem vágja vissza, ha azt látom, hogy néhány nagyobb állam vezetője összehúzza a szemöldökét vagy Brüsszel ráncolja a homlokát. Én mielőtt konfliktust vállalok a nemzetközi térben, azelőtt pontosan beazonosítom, hogy mi a magyar emberek érdeke. Én nem szeretem azokat a politikusokat, és magam sem szeretnék társulni közéjük vagy hozzájuk, akik a harcért harcolnak. Az én filozófiám katonai természetű, ami úgy hangzik, hogy a jó katona nem azok ellen harcol, akikkel szemben áll, hanem azokért, akik mögötte vannak. Én azokért harcolok, akik mögöttem vannak, ezért a fölösleges harcot mindig elkerülöm, viszont minden harcot vállalok, amely a mögöttem lévő emberek érdekét szolgálja. Ha ez a lelki stabilitás az, ami ezt a, mondom még egyszer, fölgyorsult és intenzív nemzetközi életből fakadó nyomás- és hatásmechanizmust segít elviselni.

De vannak a nagyobb államok közül szövetségeseik?

Természetesen. Minden ügyet úgy lehet sikerre vinni, ha az ember szövetségeseket keres, talál és szövetségeket köt. A politika azért művészet is, ez már nem az a mélység, ahova az emberek a médián keresztül könnyen elláthatnak, hiszen itt személyes megbeszélések zajlanak, nem a nyilvánosság előtti egyezkedésekről van szó. De minden ügy mögé, amibe én belevágtam eddig a fejszémet, meggyőződésem szerint a magyar emberek érdekében, azokat a konfliktusokat előkészítettem, az esélyeket mérlegeltem, és szövetségeseket gyűjtöttem ahhoz, hogy sikerre tudjam vinni az adott ügyet.

És többségében úgy érzi, hogy nyert?

Szerénytelenség volna ezt mondani. Az emberek ezt látják, értékelhetik, nem nekem kell értékelni a saját teljesítményemet.A munkaerő-piaci helyzet további javítása érdekében milyen intézkedéseket tervez a kormány?

Ugye van egy munkahelyvédelmi akciótervünk, amely január 1-jétől lépett életbe. Szerintem a mostani gazdasági növekedés mögött már ennek is ott van a hatása. Ez egy nehezebb döntés volt, mint ahogy talán ezt ön is gondolná vagy a hallgatók, mert Magyarországon egész eddig az a gondolkodásmód volt, hogyha a bérrel együtt fizetendő járulékról gondolkodtak a döntéshozók, akkor általános járulékcsökkentésben vagy emelésben gondolkodtak és nem célzottban. És kétségkívül tudnék elméleti indokokat és filozófiai érveket hozni amellett, hogy a járulékrendszert inkább egy egészként kell szemlélni és egységesen kell mozgatni, de a gazdasági válság ezt a szabályt is fölrúgta, és azt tapasztaltam a világban, hogy számos helyen kísérleteznek célzott járulékcsökkentéssel. Tehát nem mindenkiét csökkentik, hanem bizonyos csoportokét, és megfigyeltem, hogy ez milyen eredménnyel jár, és úgy láttam, hogy ez biztató. És beszéltem jó néhány magyar gazdasági vezetővel, kamarai emberrel, irányítóval, hogy mit gondolnak erről. És mindannyian bátorítottak, hogy a célzott járulékcsökkentés eszközéhez nyúljunk. Ebből lett a munkahelyvédelmi akcióterv, ahol ugye a nők, a fiatalok, a nyugdíj előtt állók és a munkanélküliekre az általánostól eltérő társadalombiztosítási járulékfizetési szabályok vonatkoznak. És egy ponton úgy látom, hogy valami homokszem került a gépezetbe vagy szőr a karburátorba, mert a munkanélkülieknek járó munkahelyvédelmi akcióterv-kedvezmény igénybevétele lassan megy, ott valami nem stimmel, azt meg kell néznünk, ott valami bürokratikus akadály jöhetett létre vagy maradt ott. Azt a tüskét a köröm alól ki kell húzni. Most tanulmányozzuk ezt a kérdést, és akkor szerintem ez is fölgyorsulhat, nagyobb számban tudnak majd munkanélküliek belépni a munkaerőpiacra júliustól, amikor ezt szeretném megérteni és megoldani ezt a gondot. Demográfiai programot szeretnék mindenképpen, tehát én úgy érzem, hogy most már az ország többsége is érzékeli a családok problémáit. A fiatalok egyre erősebben mondják, hogy ők több gyereket szeretnének, mint amennyit aztán végül vállalnak. Egyre nyilvánvalóbb, hogyha lenne nagyobb szociális és gazdasági biztonság a fiatalok háta mögött, akkor ez nagyobb családokhoz vezetne. A népességfogyásnak a mostani üteme pedig olyan, hogy igaz, hogy majd húsz-harminc év múlva okoz bajt, de akkor majd nem lehet megállítani, legfeljebb majd betelepítéssel, amitől a Jóisten mentsen meg bennünket. Most kell tehát lépnünk. Az ország elég erős már ahhoz, hogy lépni tudjon. A gazdaság biztató állapotban van. Az emberek értik, hogy ez egy probléma, a fiatalok akarják, hogy valamilyen segítséget kapjanak. Itt egy okos, gyermekvállalást segítő demográfiai program elindítása várható. Több körben tárgyaltam már szakértőkkel, civileket is bevontunk ebbe. Próbálom majd összekapcsolni a munkát a gyermekvállalással, mert végül is ez szolgálja leginkább mindannyiunk érdekét, a társadalom érdekét.

Munkaidő-kedvezmény? Ilyesmire gondol?

Sok mindenről beszélhetünk itt, tanulás és a munkavállalás összekötése, tanulás és a gyerekvállalás összekötése. Bizonyos számú gyermek után célzott járulékkedvezmények megítélése, szóval sok minden van az asztalon. Ez nincs olyan állapotban, hogy én most vállalni tudjam ennek egy-egy konkrét javaslatát, mert még rendszerré nem állt össze. Ehhez szükségem van, a szakértőknek és nekem is szükségem van két-három hétre, de július elsejére szeretnék már tisztán látni ezekben a kérdésekben. A szándék mindenesetre egyértelmű, a családokat és a fiatalokat segítenünk, támogatnunk kell. Ez még várható.

Tehát úgy fog kinézni, hogy július környékén látunk egy egységes demográfiai programot, amely megmutatja, hogy hogyan fog nőni az ország népessége?

Ez a reményem.

Ezt várjuk július elsejétől.

Én is ezt várom magamtól, illetve a szakértőktől.

Az egészségügy átalakításában az eddigiekkel elégedett?

Az elégedettség szó a magyar politikában egyelőre mellőzendő kifejezés. Tehát még az soká lesz, amikor azt mondhatjuk, hogy valamivel elégedettek vagyunk. Azt mondhatjuk, hogy csináltunk néhány jó dolgot, meg hogy vannak biztató jelek. Azt is mondhatjuk, hogy elindultak ígéretes folyamatok, de az a szó, hogy elégedettség, az egy ilyen langyos víz. A már megcsináltuk, hátradőlhetünk, most már magától is megy érzésvilágát idézi föl. Ez nem indokolt, ezért az elégedettség szót kerülöm az egészségüggyel kapcsolatban is. Ugye a kormányprogramunk, az egy különleges kormányprogram volt. Erről egy előadásban beszéltem is, hogy a választási programot úgy, ahogy volt, szőröstül-bőröstül beemeltem a kormányprogramba. Én szeretek tisztán állni az Úr színe előtt, még ha nem is sikerül ez mindig és szeretek tisztán állni, még ha nem is sikerül mindig a választók szeme előtt is, vagy a választók színe előtt. És ezért, amit vállaltunk és személyesen én vállaltam a 2010-es kampányban, azt gondoltam, hogy a legegyszerűbb, ha a kormányprogram részévé tesszük, beleemeljük. És ezért minden, amit a választásokkor, az akkor közzé tett programban vállaltam, az ma kormányprogram és elvárás lehet az is velünk szemben. Ebben szerepel az egészségügy, mint az egyik nagy nemzeti ügy, amivel foglalkozni akarunk, és azt mondtuk, hogy meg kell mentenünk az egészségügyet, tehát ez a kiindulópont. 2010-ben a magyar egészségügy az összeomlás határán volt. Emlékezzünk vissza, hogy a kórházak a csőd szélén voltak vagy benne is már a csődben. Egy átláthatatlan pénzügyi rendszer szerint működtek. Az önkormányzatok tartották fönn őket, a kormánynak nem volt beleszólása közvetlenül a kórházak működésébe, de pénzt meg mégis a központi költségvetésből kellett adni, tehát a legrosszabb szocialista időket idéző rendszer volt, senki nem volt felelős semmiért, vagy azt kell mondanom, hogy csak becsület kérdése volt a vezetők részéről, hogy felelősséget éreznek-e azért, amit tesznek. Sokan voltak, akik felelősséget éreztek egyébként, legyünk igazságosak a saját fajtánkkal szemben. Ezt megváltoztattuk, és az önkormányzati irányítás alatt lévő kórházi rendszert, mondjuk úgy, hogy a fekvőbeteg-ellátó rendszert, azt állami irányítás alá vontuk, így lehetőséget kaptunk arra, hogy ésszerűen szervezzük meg az egészségügyet. Sok jó dolog történt és sok minden nem történt még meg, aminek majd meg kell történnie a jövőben. Ahol én sürgetőnek érzem, hogy még többet, jobb teljesítményt kell nyújtanunk, az a háziorvosok világa. A háziorvosok közül sokan vannak elkeseredett hangulatban, ha állapotban talán nem is, de hangulatban, bár néhány dologban, praxis ügyben segítettünk nekik az elmúlt időszakban, de úgy érzik, hogy terheik most már olyan nagyok, amelyeket hosszabb ideig már nem tudnak megbillenés nélkül hordozni, tehát a következő fél-egy év fontos programja lesz, hogy a háziorvosok helyzetén láthatóan javítsunk.

A praxist fogják átalakítani? Több pénzt fognak betenni a rendszerbe?

Én a praxisrendszert nem változtatnám meg. A háziorvosok végül is magánvállalkozók. Egy sajátos világ, de magánvállalkozók. A praxis az ő tulajdonuk, ezen nem változtatnék, viszont a praxisból fakadó kötelezettség teljesítéséért járó díjazás mértékét, azt növelnünk kell majd valamilyen formában. Ez egy részletes, kifinomult szakmai vita eredménye lesz majd.

Oktatáspolitikában mit vár el a szakkormányzatától a továbbiakban?

Ugye ez a kérdés, amihez mindannyian értünk.

Aki járt iskolába.

Merthogy jártunk iskolába. És ha nem is vagyunk szakértők, mert azért van a tudásnak egy olyan mélysége, amit mi nem látunk be. De a józan paraszti eszünk alapján azért jó néhány kérdést meg tudunk fogalmazni és válaszolni is tudunk rá, ezért is övezi az oktatásról szóló vitákat mindig nagy érdeklődés, hiszen az emberek úgy érzik, hogy van közük hozzá, illetve van olyan tudás, amit hozzá tudnak tenni ehhez a vitához. Az első problémánk az, hogy a gyereknek az általános iskola végén kell tudnia írni, olvasni, számolni, köszönni, viselkedni, egyáltalán, civilizált együttélési formákkal rendelkezni. Ez ma nem általános a magyar oktatásügyben, tehát ma nem lehetünk biztosak abban, hogyha találkozunk egy nyolc elemit végzett magyar fiatallal, tehát nyolc általánost, akkor biztosan tud olvasni, biztosan ír, biztosan tud alapszinten számolni és biztosan osztja a közösségünk viselkedési normáit. Erre nem akarom azt mondani, hogy a többség nem képes erre, de azt akarom mondani, hogy ma az oktatási rendszerünk még nem garantálja, hogy mindenki, aki onnan kikerül - a kivétel erősíti a szabályt -, de az elsöprő többség képes erre. A második lépés, hogy, tehát itt még azért javítanunk kell, az iskolák állami irányítás alá vétele ebbe az irányba mutat. A második probléma az, hogy meg tudjuk-e győzni a gyerekeinket, hogy tanuljanak szakmát, mármint azokat, akik nem akarnak gimnáziumba és egyetemre menni, ugyanis sok fiatalt veszítünk el a képzésben, illetve a képzésből az általános iskola után. Még be-beiratkoznak szakiskolákba, de óriási a lemorzsolódás. Tehát a nyolc általánost végzett fiatalok szakiskolából történő kimaradását kell nekünk radikálisan megváltoztatnunk. Ez volt a célom már 2010-ben is. Nagyon sok szakértőt mozgattunk meg, és a gazdasági élet szereplőitől kaptuk a legtöbb segítséget, mert a kérdés végül is az, hogy hogyan tudjuk a szakmai gyakorlatokon keresztül ezeket a fiatalokat vonzó módon ellátni egy szakmával, hogy utána egyébként akarjanak is dolgozni ebben a szakmában. Tehát nem iskolába akarjuk őket küldeni a nyolc általános után, hanem egy olyan szakképzésbe szeretnénk őket küldeni - ha már nem akarnak később továbbtanulni -, ahol egy olyan szakmát vehetnek a három év elteltével kézbe, amelyből meg lehet élni, amely tisztességes presztízzsel, tekintéllyel rendelkező szakma, és élvezik, ők maguk választották maguknak, és élvezik azt a munkát és élményeket, amit ez a szakma nyújt a számukra. Ma ettől messze van a szakképzési rendszer, de elindultunk az átalakításával. Nagyon fontos szervezési döntéseket hoztunk, szervezési munkákat el is végeztünk, de az eredmény nem most, hanem két-három esztendő múlva látszik majd. Most is látok biztató jeleket, de ez még nem eredmény, csak biztató jelek. A gimnáziumnál pedig azt szeretnénk világossá tenni, hogy az egyetemre való bejutás az erőfeszítést igényel, tehát el kell majd érni bizonyos pontszámot, és már az érettségit megelőzően, a gimnáziumi évek során komolyan kell tanulni ahhoz, hogy valaki reményekkel számíthasson arra, hogy bekerül a magyar felsőoktatásba. Azt a rendszert, hogy szinte mindenkit fölvettek, ha hajlandó volt kifizetni a saját tanulmányi költségeit, ezt a rendszert így ebben a formában nem látom fönntarthatónak. Az egyetemek maguk is igénylik, hogy egy határozott, a mostaninál magasabb ponthatár működjön, ami fölött kerüljenek be a diákok vagy kerülhessenek be a diákok az egyetemekre és a főiskolákra. Tehát itt még sok munkánk van, de úgy látom, hogy a végén összeáll a rendszer. A Hankook dél-koreai gyár vezérkara járt nálam abból az alkalomból, hogy egy új gyár építését határoztuk el az ő pénzükből, ez 950 új munkahelyet jelent majd Dunaújváros környékén, és megkérdeztem őket, hogy miért Magyarországot választották, mikor az első gyárukat Magyarországon hozták létre. Azt mondták, hogy az első dolog az ország földrajzi elhelyezkedése volt, a második az emberek, a szakmunkások és a mérnökök és a harmadik pedig a kormányzattal való együttműködés bátorító jellege. És a legfontosabb itt a második, az emberek. Azt állítják, hogyha jól működtetjük az iskoláinkat, akkor a magyar szakmunkások a világ bármely más szakmunkásával versenyképesek, és ha több mérnök lenne, olyan minőségű, mint a mostaniak, akkor Magyarország még több befektetést tudna hozni Magyarországra, mert a legkelendőbb árucikk a mai modern világgazdaságban a jól képzett, önálló munkára is fogható, de fegyelmezett mérnökember. Ebből kellene nekünk többet képeznünk. El is toltuk a felsőoktatási képzésnek a súlypontját a mérnöki képzések irányába. Tehát válaszoltunk a világgazdaságnak erre a kihívására az elmúlt két évben.

Miniszterelnök úr, mi az, amit úgy látja, hogy a legnagyobb mértékben átvesz Európa a magyar gyakorlatból, és mi az, amit Magyarország átvesz az európai gyakorlatból?

Először is, Európa cudar helyzetben van. Tudja, biztos tapasztalt ön is ilyesmit a saját életében, hogy a legnehezebb időszak az, amikor az ember már egy adott állapotot elhagyott, de még nem érkezett meg egy másikba, és közte van a dolgoknak. Ugye a döntés már nagyjából megvan a fejében, de még homályos, még azért nem tudta meghozni és levonni a következtetéseket az adott döntésből. Most Európa egy ilyen zavaros helyzetben van. Azzal, hogy egy közös valutát vezetett be, azzal egy óriási lépést tett előre. Ugyanakkor az is világos, hogy ahol most vagyunk, és ahogy most vagyunk, az eurózónához tartozó államok, amilyen állapotban vannak, nem tudják fönntartani az eurót. Visszamenni? Talán a hidak már fölégtek. Csak előre lehet menni. Ugyanakkor ahhoz meg döntések kellenek. Gazdasági válságban vagyunk, az emberek olyankor nagyon nehezen fogadnak el ilyen típusú döntéseket. Ahogyan a volt spanyol miniszterelnök az előadásában mondta a kormányzat munkáját értékelő konferencián, hogy előre kell menni az eurózóna országainak. Na most, ha ez megtörténik, akkor Európa átláthatóbb és érthetőbb lesz, mert ma zavaros. Ez kérdéseket vet fel a mi számunkra is, mert Magyarország nem része az eurózónának, nekünk van saját valutánk.

De akar a része lenni?

Hát először nézzük meg, hogy mi lesz az eurózóna. Most jogi értelemben persze, akarunk, hiszen aláírtunk egy szerződést, hogy mi akarunk csatlakozni, csak közben megváltozott az euró mint olyan, az folyamatosan változik. Hogy a végén sikeres lesz-e vagy sem, bár szurkolunk, hogy sikeres legyen, nem tudhatjuk előre. Tehát nekünk akkor kell majd döntenünk a csatlakozásról, ha látjuk, hogy mihez csatlakozunk. Egy ilyen átalakuló félben lévő, bizonytalan halmazállapotú dologhoz nem szabad, nem is lehet felelősséggel csatlakozni. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy akik úgy csatlakoznak az eurózónához, hogy a gazdaságuk teljesítőképessége elmaradt, jóval maradt el a legfejlettebb országokétól, és mégis közös pénzük lesz, azok ma mind szenvednek, a spanyolok, a portugálok, a görögök, olaszok. Ezért szerintem Magyarországnak akkor szabad komolyan megfontolnia az eurózónához való csatlakozást, hogyha az eurózóna fejlettségi szintjének legalább a 90 százalékát elérjük, akkor lehet remélni, hogy nem lesz baj a csatlakozásból. Ellenkező esetben túl nagy a kockázat és felelősséggel nem vállalható döntés lenne csatlakozni.

Két rövid kötelező kérdés a végére. A trafikügy menetét eddig maradéktalanul rendben lévőnek látja?

Ez egy magyar történet. Nem az első, nem is az utolsó. Van több érdekes vetülete. Ugye sokan azt gondolják, hogy a hatalom önmagában egy izgalmas dolog. Nem tudom, érdekli-e a hallgatókat, elmondanám, hogy nem, nem az. A hatalom valahol egy unalmas dolog. Az elején, persze, szép, amikor az ember tiszteletére, illetve az általa képviselt közönség tiszteletére az ő jelenlétében fölhúzzák a nemzeti lobogót. Az sem egy kellemetlen élmény, amikor miniszterelnök úrnak szólítják, aláír egy rendeletet, és attól hirtelen valami működni kezd, tehát ebben van vonzerő, és kétségkívül nagyon sok jót lehet tenni, hogyha az ember valamifajta hatalmat gyakorol. De az igazán izgalmas dolog nem a hatalomgyakorlás, hanem az emberek, ők az igazán izgalmasak. Most itt van ez a trafikügy. Egy dolgot nem hallok, vagy nagyon ritkán hallok, ha egyáltalán, most miről is beszélünk? Ugye arról beszélünk, hogy lesz mintegy 5500 kisvállalkozás, ahol, ha két ember több mint nyolc órát naponta koponyánként dolgozik és elég jól csinálja a munkáját, akkor meg tud keresni átlagban, koponyánként olyan 150-200 ezer forintot havonta. Budapest belső kerületei, persze más történet, Sopron más történet, de átlagban ez a helyzet. Miért is marakodunk itt most a politikában? Arról beszélünk, hogy lesz 5500 kisvállalkozás, ahol, még egyszer mondom, két embernek egész nap dolgozva koponyánként leeshet, megkereshetnek 150-200 ezer forintot. Na most, azt gondolom, hogy ennél nagyobb súlyú ügyek is lesznek még a jövőben, amik hasonló vitákat fognak kiváltani. Tehát most körülbelül 150-200 ezer hektárnyi állami földet hirdetünk meg bérlésre. Ott is több a jelentkező, mint amennyi a lehetőség, és lesznek még ilyen piacokat átszervező lépéseink ebben a ciklusban és a későbbiekben is. Tehát mi nem passzívan viszonyulunk a piachoz, ránézünk, és ha úgy gondoljuk, hogy a kis- és középvállalkozóknak esélyt tudunk nyitni, akkor, ha kell, a törvények keretein belül, az európai versenyszabályokat tiszteletben tartva oda beavatkozunk és átszervezzük a dolgokat. Lásd a dohányügynél az emberek egészsége a kiindulópont, tehát az tarthatatlan helyzet, hogy Magyarországon ma a fiataloknak megdöbbentően magas hányada dohányzik, szabadon, bárhol lehet cigarettát vásárolni, efölött nincsen semmifajta állami hatósági kontroll. Senkinek nem kell tartania attól, hogyha kiskorúakat is kiszolgál, akkor elveszíti a dohánnyal való kereskedés lehetőségét. Ezután majd kell, mert elveszti a koncessziót és így tovább, és így tovább. Tehát összességében egy jó dolgot csináltunk, ez nem kérdés, de Magyarország egy ilyen ország, ahol a jó dolgok körül mindig óriási viták vannak. De figyelje meg, megkötik a trafikosok a szerződéseket, a rendszer elkezd működni, és három hónap után mindenki azt fogja mondani, hogy ez egy jobban működő rendszer, mint a korábbi volt.

Utolsó kérdés, rezsicsökkentés. Hogyan folytatódik, ha folytatódik?

Erősödnie kell az országnak. Még egyszer szeretném megismételni, hogy ahhoz, hogy az ország jelentős nemzetközi tőkéscsoportokkal és őket támogató brüsszeli bürokratákkal egyszerre vívjon sikeres vitát, ahhoz az észen kívül meg a ravaszságon túl, meg a szellemi fölkészültség világán túl erőre is szükség van, lelki és fizikai erőre. A fizikai erő, az egy nemzet életében a gazdasági ereje. Tehát én azt gondolom, hogy most kijövünk a túlzottdeficit-eljárás alól, ezt a döntést egy hónap múlva szerintem a pénzügyminiszterek tanácsa jóvá fogja hagyni. Azt látom, hogy a pénz, amit be kell vonnunk a magyar gazdaság működésébe, azt egyre olcsóbban, kisebb kamatokkal tudjuk bevonni, tehát kedvezőbben, mint korábban, az államadósság csökkenése folytatódni fog, a gazdasági növekedés a második negyedévben nagyobb lesz, mint az első negyedévben volt, és ez így marad egész évben, sőt, '14-ben is, és aztán reményeim szerint azt követően is. Tehát a gazdaság szerintem egy erősebb ország képét mutatja majd az év második felében, mint most. Pedig most is erősebb már, mint korábban volt, és ha ez így lesz, akkor szerintem elég erősek leszünk ahhoz szeptember-október környékén, hogy a gáz és villamos energia, áram, vagyis a legnagyobb tételt kiadó rezsi árát képesek legyünk csökkenteni ismét. Ezért fontos az aláírás, amelyeket most országszerte összegyűjtünk, mert ez is az erejét növeli az országnak. Minél egységesebben állunk ki egy ilyen nehéz kérdés mögött, annál nagyobb esélye van a kormánynak, hogy sikerre vigye az ügyet. És az, hogy most már a kétmilliót is lassacskán el fogja érni, legalábbis, úgy látom, hamarosan az aláírók száma, egy óriási nemzeti egységet és erőt jelent, ezzel már bele tudok vágni a rezsicsökkentés második fázisába az ősz során.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.