Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A politikusokat békén hagyhatják idén a Zuschlag-ügyben

Elképzelhető, hogy idén már nem hallgatnak meg politikusokat a Zuschlag-perben, amely egy hét múlva kezdődik. A nyomozati szakaszban beidézték többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert.

Zuschalg Jánost és társait különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalással és más bűncselekményekkel - többek között okirathamisítással - vádolják. Az október 8-án kezdődő tárgyalássorozat első 20 napja december 11-ig tart, a 16 vádlott kihallgatásával.

A bíró csak ezt követően dönti el, hogy a 2009-ben folytatódó perben kiket hallgatnak ki tanúként. Az ügyészség szerint a vádlottak a leginkább az egykori ifjúsági minisztérium kiírásain elnyert pályázati pénzeket saját céljaikra használták fel, a feladatok teljesítését pedig sokszor valótlan számlákkal igazolták.

Az összesen mintegy 65 millió forint állami és önkormányzati pénzek részben a Fiatal Baloldal kasszájába, részben egyes személyek zsebébe vándoroltak. A nyomozóhatóság szerint az elnyert pályázati pénzeket olyan költségszámlák alapján vették fel, amelyek mögött nem volt valós teljesítés, és az egyesületek a vállalt kötelezettségnek soha nem tettek eleget.

Az ügy ismét kényesen érintheti az ezúttal az európai parlamenti választásra készülő szocialista pártot, ugyanis szinte mindegyik vezető politikusa így vagy úgy, de érintett lehet az ügyben. A miniszterelnököt például tavaly hallgatta ki a Bács-Kiskun megyei Főügyészség, azonban csak idén nyáron hozta nyilvánosságra az ott elhangzottakat.

Gyurcsány Ferenc az ügyész kérdésére beszámolt arról, hogy 2007. augusztus végén, szeptember elején, Kecskeméten találkozott az MSZP-frakció tagjainak egy csoportjával, ahol ott volt Zuschlag János is. Amikor távozóban volt a megbeszélésről, a szocialista politikus odament hozzá és mondott valamit arról, hogy büntetőeljárás folyik ellene. "Én azt válaszoltam neki, hogy a legrosszabbat azzal teszed, hogy fűhöz-fához futsz ezzel. Korábban ugyanis hallottam, hogy többeket felhívott, például Lendvai Ildikót. Ezután elváltunk egymástól" - olvasható Gyurcsány Ferenc tanúvallomásban.

Az MSZP frakcióvezetője egyébként Zuschlag János őrizetbe vétele előtt néhány nappal hivatalában fogadta a fiatal politikust. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a kérdéses időszakban a gyermek és ifjúsági helyettes államtitkár volt jogosult arra, hogy a szakértői véleménnyel ellátott pályázatok közül támogatásra érdemesnek minősítsen anyagokat, ez a lista került a közigazgatási államtitkárságra, majd tovább a miniszterhez. Gyurcsány Ferenc azt állítja: miniszterként csak jóváhagyta az elé terjesztett listát és aláírta.

Az akkori közigazgatási államtitkár Szilvásy György volt, aki azonban nemcsak akkori funkciójában, de a mostaniban is érintett lehet. Idén márciusban az Index.hu azt írta, az ügyészség vizsgálta, miként értesült idő előtt Zuschlag János arról, hogy lehallgatják. A cikk kitért arra is, hogy a Zuschlag-ügy nyomozásánál arról is kérdezték a tanúkat, hogy Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter szerepet játszhatott-e az egykori MSZP-s képviselő informálásában. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészségtől aztán az InfoRádiónak is megerősítette a hírportál értesülését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×