Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Magyarra váltottak Gyurcsányék

Az 1990-es évek elején létrejött Demokratikus Charta nyomán alakult szervezet, a Magyar Demokratikus Charta nagy siker - olvasható Gyurcsány Ferenc blogjában. A szervezet hétvégi felvonulásán beszédet mondó kormányfő sokat foglalkozott a magyarsággal. Hangsúlyozta, a magyarok inkább barátkozzanak egymással, ne háborúzzanak, és azt is kiemelte: Magyarország ereje sokszínűségéből ered. Kritikusai szerint ugyanakkor a mostani Charta csak árnyéka a nagy elődnek.

"Nagy sikernek tartom a Demokratikus Charta újraalakulását Magyar Demokratikus Charta néven" - írja blogjában Gyurcsány Ferenc. A kormányfő szerint a balliberális oldal eszmei rokonságának fontos bizonyítéka a Charta és annak is jelképe, hogy sokan hasonlóképpen látják szükségességét a radikális, szélsőséges politikákkal szembeni fellépésnek.


Mint írja: "A demokraták megmutatták magukat. Ez rendkívül fontos! Nemcsak kávéházakban, tanácstermekben, cikkekben, publicisztikákban vannak jelen, hanem ha kell, az utcán is. Káprázatos látvány volt, ahogy ezrek jöttek át a hídon. (Az MTI tudósítása szerint 2 ezer ember haladt át a hídon - a szerk. A szervezet honlapja szerint az eddig csatlakozó aláírók száma 5534 fő.) Mi már az Akadémiánál tartottunk, miközben a tömeg vége még a Clark Ádám térnél járt. Nem tagadom, fontosnak gondolom, hogy Vitányi, Konrád és Farkasházy együtt lépett a színpadra. Ez a három megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tisztaságú ember képviseli a folytonosságot a 90-es évek elejének Demokratikus Chartájával."

A Demokratikus Charta legendás rendezvényére 1992-ben 80 ezer ember jött össze, a mai szervezők hívására alig néhány ezren - emlékeztetnek a Gyurcsány Ferenc által életre hívott mostani charta kritikusai. Közéjük tartozik Bozóki András is, a Gyurcsány-kormány egykori minisztere. Bozóki, aki szerint ez a Charta már nem az a Charta, ezt írja a Figyelőben: "... akkor még más időket éltünk, a politikusok is értelmiségiek voltak, akik alig egy éve jutottak be a parlamentbe. Arcukat nem redőzte közel húsz év kiábrándító parlamenti strapája, szerepük szerényebb volt. A pártok maguk is mozgalmi képződmények voltak, jóval kevésbé bebetonozódva a rendszerbe, mint manapság."

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor hisz a saját kezdeményezésében. Mint blogjában írja: "Szurkolok a Chartának, szurkolok azért, hogy legyen ereje létezni, irányt mutatni. Most megint azokon a sor, akik megszervezték a Chartát. Irányt kell adni sok ezer embernek, megmutatni, hogy a Magyar Demokratikus Charta nem pusztán egy szeptemberi demonstráció, több annál. Hogy miben is áll ez, azt az újjászervezőknek, ha úgy tetszik az alapítóknak kell eldönteni. De kell, hogy tudják, a Magyar Demokratikus Charta sokaknak jelent reményt."

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×