Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A művészeti és a nemzetbiztonsági szakokon volt a legnagyobb túljelentkezés

Közel 81 ezer diák nyert felvételt valamely felsőoktatási intézménybe, közülük ötvenkétezren tanulhatnak állami támogatással. A legjelentősebb, négy-ötszörös túljelentkezés a művészeti és a nemzetbiztonsági képzéseken volt.

A felvételi ponthatárok meghúzása után a mintegy 97 ezer jelentkező közül 80.924-en már biztosan felvételt nyertek. Államilag támogatott képzésre összesen 52.618-an, nappali, alapképzésre 38.658-an kerültek be. Mesterképzésre a 3.500 helyre 1.943 hallgatót vettek fel az első körben. Költségtérítéses képzésre 28.306 diákot vettek fel. Első helyre a diákok 53,32 százaléka jutott be, államilag támogatott, nappali alapképzésre 45,05 százalékot vettek fel.

A legnépszerűbb egyetem idén az ELTE volt, kilencezer jelentkezőből hétezret vettek fel, míg 6.300 diák nyert felvételt a Debreceni Egyetemre, és a Szegedi, illetve a Pécsi Tudományegyetemre.

A legtöbben a turizmus-vendéglátás, gazdálkodási és menedzsment, valamint a mérnök-informatikus képzésre jelentkeztek, míg a legnagyobb túljelentkezés a művészeti, a nemzetbiztonsági és a sporttudományi képzéseken volt, ezekre a szakokra a felvételizők negyede-ötöde jutott be.

Manherz Károly hangsúlyozta: a kormány a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően továbbra is a természettudományos és az informatikai szakok számára biztosít nagyobb keretet, ellentétben a népszerű orvosi, jogi és bölcsészképzéssel.

Csaknem ezer államilag finanszírozott férőhelyet csoportosítottak át a felsőfokú szakképzés 12.500-as keretszámából, így több hallgatót lehetett felvenni az agrár, a gazdaságtudományi, a természettudományi, a műszaki képzésre és az egészségügyi szakterületre - közölte Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár.

A szakállamtitkár elmondta: a kormány döntésének köszönhetően idén a vidéki főiskolák is viszonylag jól fel tudták tölteni kapacitásukat, ugyanis a tavalyi évben több helyről jelezték, nagyon kevés hallgatót tudtak csak felvenni, s ez finanszírozási problémát okoz.

A szakállamtitkár kiemelte: jövőre végez az első évfolyam a bolognai képzésben, így a mesterképzésben is több, 21.700 helyet biztosítanak.

Akinek most nem sikerült egyetlen felsőoktatási intézménybe sem bekerülni, az a pótfelvételin próbálkozhat: 2.200 képzést hirdettek meg a felsőoktatási intézmények, a jelentkezési határidő augusztus 13. A pótfelvételire az is benyújthat kérelmet, aki a tavaszi eljárásban egyáltalán nem jelentkezett. Jelentkezni egy intézmény egy képzésére lehet, a jelentkezési lap a felsőoktatási intézményekben érhető el. A pótfelvételire államilag finanszírozott formában 1.557 mesterképzési, és 3.978 felsőfokú szakképzési helyet hirdetnek meg, a többi lehetőség költségtérítéses képzés lesz.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×