Miroslav Topolánek kormányfő a hírt rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be. Mint mondta: a hivatalos amerikai kérés a radarállomás elhelyezését célzó tárgyalások mielőbbi megkezdésére azután érkezett Prágába, hogy kormánya bizalmat kapott a képviselőháztól.
A miniszterelnök szerint a radarállomás úgy épülne fel, hogy nem lenne semmiféle kedvezőtlen hatással a környező falvak lakóira, nem veszélyeztetné életminőségüket és a környezetet.
Topolánek hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a radarállomás Csehország számára is hasznos lehet, és hozzájárulhat az ország biztonságának megerősítéséhez.
Arról, hogy hol épüljön meg az amerikai radarállomás, a rövidesen megkezdődő tárgyalások döntenek. Nem hivatalos értesülések szerint elsősorban két katonai gyakorlókörzet, a dél-csehországi Libavá és a morvaországi Jince jöhetnek számításba.
A cseh médiai tavaly tavasszal írt arról, hogy az Egyesült Államok katonai rakétatámaszpontot vagy radarállomást szeretne létesíteni Csehország, Magyarország vagy Lengyelország területén.
Később amerikai szakértői bizottság is járt Csehországban, amely megvizsgálta a számításba jöhető helyeket. Úgy tudni, hogy a rakétaállomás elhelyezését Lengyelországban tervezik.
Míg a rakétatámaszpontot a felmérések szerint a csehek többsége elutasítja, a radarállomással kapcsolatban elfogadóbb az álláspont.
Egy prágai közvélemény-kutató ügynökség nemrégi felmérése szerint a radarállomást a megkérdezettek 60 százaléka elfogadná.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes