Az InfoRádió úgy értesült, hogy a korábbi tervekkel szemben csak a Dózsa György útig halad az Etele térről induló fúrópajzs, amely a 4-es metró alagútját fúrja.
Itt kiemelik, átszállítják a Bosnyák térre, és onnan visszafelé indul meg a fúrás a Dózsa György útig. Korábban tervezők úgy gondolták, hogy a pajzs egy lendülettel halad át az első szakasz ideiglenes végállomásán - a Baross téren -, és halad egészen a Bosnyák térig a majdani végleges végállomásig.
Csakhogy időközben rájöttek arra, hogy mivel a föld alól kitermelt talajt a Gellért térnél emelik ki a felszínre, ezért a földszállítás zavarná az első szakaszon, az Etele tér és a Baross tér között 2009-2010-től meginduló közlekedést.
Teljesen lezárják a Thököly utat
A fúrópajzs Dózsa György úti kiemelése és megfordítása a felszíni beruházásokra is kihatással lesz. Ennek legfontosabb eleme, hogy még idén hozzákezdenek a Thököly út felújításához a Baross tér és a Dózsa György út között. A beruházás következtében lesz időszak, amikor teljesen le lesz zárva a Thököly út, ami óriási torlódásokat vetít előre.
Az InfoRádió úgy tudja, hogy az előzetes elképzelések szerint már március-áprilisban hozzákezdenek a 4-es metró Baross téri állomásának építéséhez is, ami a Kerepesi úton érkező forgalmat érinti érzékenyen. Ennek előjele, hogy az elmúlt időszakban sokak által kerülőútként használt Lóvásár utca - Mosonyi utca útvonalon közműkiváltást végző cégeket figyelmeztették, hogy tavasz elejére készüljenek el a munkával, mert szükség lesz újra a kerülőútra.
Még nem tudják, miként finanszírozzák
Az InfoRádió úgy tudja, hogy a megváltozott terveket is teljesen képlékennyé teszi az, hogy a beruházás finanszírozásának módjáról még mindig nincs döntés.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a napokban közölte, hogy február közepéig zajlanak a tárgyalások Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel annak a részleteiről, hogy miként lehet bevonni a metróépítést az unió által támogatott projektek közé. Ha ebben sikerül is dönteni, az uniós bizottság csak tavasszal határoz arról, hogy támogatja-e a beruházást abban a formában, ahogyan Magyarország kéri.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes