eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Ukrán katona vizet iszik gránátok mellett állva Kijevben 2022. február 26-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség sorra jelent be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen.
Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Az információs hadszíntéren is mindent bevetnek az ukránok és az oroszok

Az információs háború közepette a felek különböző haditettekről szóló hírekkel és a fogságba került katonák videóival próbálják rombolni egymás morálját.

Az Ukrajna elleni orosz invázió ötödik napján szikrázó napsütésre ébredtek a kijeviek – és arra is, hogy a behatolók még mindig nem foglalták el a fővárost. Ráadásul hétfőre várták a fehérorosz határon az ukrán–orosz tárgyalások megindulását.

Egy kijevi nő közben arról mesélt a Sky Newsnak, hogy négy napja nem ment ki az utcára. „Abszolút rettegésben élünk, nem találom a szavakat” – magyarázta Vera Kravcsenko. A lakosok idegességét fokozta, hogy vasárnap órákon át azt hallották, hogy több kilométeres orosz menetoszlop halad a főváros felé. Hétfőn reggel még nem érkeztek hírek arról, hogy elérték volna Kijevet. Arról viszont érkeztek sokkolóan nyers videók, ahogy egy faluban egy teljes páncélos oszlopot megsemmisítettek az ukránok és a roncsok lángokban álltak a részben lerombolt utcán.

Nagy-Britanniában, amelynek már régóta elmérgesedett a viszonya Oroszországgal, az emberek különösen erősen együttéreznek Ukrajnával. A rádiós betelefonálós műsorokban többségében vannak a szimpátiamegnyilvánulások, a műsorvezetők nemigen pontosítanak, ha az érzelmeiktől elragadtatott emberek túlzásokba esnek. Akik pedig úgymond „Moszkva gondolkodásának megértésére” vagy a „nézzük meg, hogy mit csinált máshol a Nyugat” érvelésre hivatkoznak, azokat általában leállítják.

Liz Truss külügyminiszter azt mondta, ő nem fogja akadályozni, hogy honfitársai önkéntesként menjenek harcolni Ukrajnába. (Korábban jogi eljárással fenyegették azokat, akik külföldi háborúkban vettek részt.) A külügyminiszter a kijelentésére viszont sok kritikát kapott veteránoktól, sőt egy nyugalmazott amerikai tábornoktól:

a fegyverviselésben amatőr emberek az orosz páncélosokkal szemben a szinte biztos halált kockáztatják,

nem gyakoroltak együtt az ukránokkal, nem értik a nyelvüket, és ha megsebesülnek, nem világos, hogyan tudják állni a költségeket. Inkább másképp segítsenek - mondták.

Közben az ukránok létrehoztak egy olyan weboldalt, amin a fogságba esett vagy megölt orosz katonák képei láthatók, azért, hogy szeretteik megtudják, mi van velük, és ha élnek, keressék velük a kapcsolatot. Az oldalon egy oroszul érezhetően nem szívesen beszélő kalasnyikovos parancsnok magyarázza mindezt. A néha a szemüknél ragasztószalaggal körbetekert orosz foglyoktól rendre azt kérdezik, miért jöttek ide, mit üzennek a többi katonának.

Viszont – a videók szerint – engedik, hogy telefonáljanak a családjuknak. Mindez az ellenség moráljának gyengítését célzó lépés lehet, de az orosz túlerővel szemben az ukránoknak erre is szüksége van. Orosz oldalon szigorú megtorlással fenyegették meg a videók készítőit, és azt állították: figyelik a telefonjaikat és IP-címeiket, és letiltották az oldalt.

A propaganda csatában az úgynevezett Kígyó-sziget határőreinek sorsa is központi téma. Egy felvétel szerint trágár módon küldték melegebb égtájra a hozzájuk ultimátumot intéző orosz hajót, amelynek ágyútüzében ezek után meghaltak. Az oroszok szerint viszont több mint 80 határőrt elfogtak, megetettek-megitattak és hazaengedik őket. Az erről készült videó eredetiségét azonban, ahogy sok másét is, sokan vitatták. Időközben kiderült, a katonák életben vannak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×