Infostart.hu
eur:
387.01
usd:
329.73
bux:
110424.45
2025. december 22. hétfő Zénó

Korai kampányolással vádolják Nicolas Sarkozyt

Immár valójában a 2012-es elnökválasztásra készül Nicolas Sarkozy, és a kormányátalakítás is ezt szolgálja - állítja egy nappal menesztése után a volt francia honvédelmi miniszter. Hervé Morin, aki az Új közép nevű jobbközép pártocskát vezeti azt mondta, az új kormány valójában a kormánytöbbséget adó Népi Mozgalom Uniójának a tagjaiból álló kampánystábra emlékezteti őt.

A kormányátalakítás után egyébként más nyelvek is megoldódnak. A kormányból önként távozó korábbi környezetvédelmi miniszter például azt nyilatkozta a Le Monde című napilapnak, hogy mindig is alapvető nézeteltérés volt közte és François Fillon régi-új kormányfő között.

A Radikális Pártot vezető, a közvéleménykutatások szerint kifejezetten népszerű Jean-Louis Borloo most a jobbközép pártok összefogásán akar dolgozni, és az elemzők szerint csaknem biztosra vehető, hogy indulni fog a következő elnökválasztáson.

A vasárnap bejelentett kormányátalakítást egyébként továbbra is számos bírálat éri. Sokan az önálló családügyi minisztérium eltűnését kifogásolják, ezt a területet ugyanis a jövőben a szolidaritási és társadalmi kohéziós minisztérium felügyeli. A zöldek a környeztvédelmi tárca meggyengítését nehezményezik, az energiaügyeket ugyanis a jövőben az ipari minisztérium irányítja, ami a környeztvédők szerint egy nagy pofont jelent a megújuló energiákkal kapcsolatos eddigi politika számára.

A változások figyelemfelkeltő újdonságai közé tartozik, hogy megszűnt a nemzeti identitás minisztériuma, amely a bevándorlást és a külföldiek beilleszkedését volt hivatott felügyelni, és ezt a területet a jövőben a belügyminisztérium kezeli majd. Ez ügyben egyes elemzők úgy vélik, az átalakítás valójában a nemzeti identitásról megkezdett vita kudarcát jelzi, mások viszont úgy vélik, az a tény, hogy a kérdéssel immár a belügy foglalkozik, valójában azt jelenti, hogy az ügyben ezentúl még inkább a puszta rendőri szemlélet fog érvényesülni.

Nicolas Sarkozy köztársasági elnök kedd este másfél órás tévéinterjúban készül elmagyarázni a franciáknak a kormányátalakítás értelmét, és a tervek szerint a következő elnökválasztásig hátralévő időre vonatkozó terveit, célkitűzéseit is ismertetni fogja.

Egy friss felmérés mindeközben azt mutatja, hogy a franciák hatvannégy százaléka nem bízik az új kormányban, nyolcvankilenc százalékuk pedig azt gondolja, hogy az valójában az eddigi politikát folytatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×