Infostart.hu
eur:
355.9
usd:
311.82
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Az is életveszélyes, ha headsetet használunk az autóban

Headsettel sem biztonságosabb a vezetési közbeni telefonálás: tudósok bebizonyították, bárhogyan is gondoljuk, nem tudunk két dologra egyszerre odafigyelni.

Az agyunk lelassul, ha egyszerre két feladatot próbálunk megoldani: "torlódás" lép fel, ha a két parancs között kevesebb mint 300 millimásodperc telik el - derült ki egy amerikai kutatásból.

A dokumentum szerint éppen ezért indokolt, hogy teljesen betiltsák a vezetés közbeni telefonálást, hiszen az agy számára mindegy, hogy az ember a kezében fogja-e a mobilt, miközben beszél, vagy headsetet használ: a lényeg, hogy egyszerre végez két feladatot.

A kutatók a résztvevők agyának oxigénnel való telítettségét mérték, miközben az önkénteseknek nyolc különböző hang közül gombnyomással kellett kiválasztaniuk egy meghatározottat, ezalatt nyolc különböző képhez tartozó szótagokat kellett kimondaniuk.

A második kísérletben a résztvevőknek ugyanezeket külön-külön kellett elvégezniük. Míg korábban a vizsgálatra használt MRI-felvételek késést mutattak az adatok agyi feldolgozásában, a második esetben nem tapasztaltak csúszást.

Bebizonyították

A kutatás vezetője, Paul Dux elmondta: a jelenséget már korábban is ismerték, most a "torlódás" kialakulásának pontos helyét próbálták megtalálni.

A kísérlet bebizonyította, hogy az agy felelős területei attól függetlenül válaszoltak késve az őket ért ingerekre, hogy mely érzékszerv érzékelte azokat. Az idegi válasz a második feladatra csak akkor érkezett meg, ha az első már befejeződött.

Inkább ne telefonáljunk

A kutatások szerint az, aki vezetés közben akár headsettel, akár mobilját kézben tartva telefonál, négyszer nagyobb eséllyel okoz balesetet, mint az, aki nem használja a telefont.

A tudósok szerint túlbecsüljük képességeinket az egyszerre végzett feladatok terén: éppen ezért tiltja majd törvény Nagy-Britanniában a vezetés közbeni telefonálást.

Ha valakit ilyesmin kapnak, három büntetőpontot szerez, és 60 fontos (23 ezer forint) büntetést kell fizetnie.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×