Infostart.hu
eur:
376.9
usd:
318.99
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
A győztes Szilágyi Áron a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupa döntője után a budapesti BOK Csarnokban 2022. március 19-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Szilágyi Áron: mindent megteszek a csapatért, ezt elvárom a többiektől is

A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó a következő három esztendőben a fogyatékkal élő gyermekek ügyét is felkarolja.

Az egyéni világbajnoki cím megszerzése is motiválja ebben az olimpiai ciklusban Szilágyi Áront. A Vasas háromszoros olimpiai bajnok kardvívója az új idényt tökéletesen kezdte, hiszen a budapesti Világkupa-versenyen két aranyérmet is nyert.

"Voltak bennem kételyek, hogy hogyan sikerül az olimpia utáni első nemzetközi versenyem. Voltak Világkupa-versenyek ugyan azóta, de azokon nem indultam el, mert nem éreztem azt, hogy kész lennék, ugyanakkor a mezőny benne volt a versenyszezonban. Végül jó formába kerültem, élveztem a vívást és dominálni tudtam erős ellenfelekkel szemben. Magabiztosan vívtam az asszókat, a két aranyérem pedig fantasztikus érzés és sok erőt ad a folytatáshoz" - jelentette ki az InfoRádiónak adott interjúban.

Az év fő eseménye a kairói világbajnokság július 15-től, addig sokat fog még versenyezni, először is Madridban van Vk-verseny, majd Padovában egy Grand Prix, nem beszélve a júniusi Eb-ről. Ahogy fogalmaz, "bőven lesz alkalom, hogy le tudjuk mérni, hol is tartunk", min kell javítani; a formaidőzítés fontos lesz.

A BOK-csarnokban szerzett csapataranyra kitérve elmondta azt is, miként gondol a korábban póttagként számításba vett Iliász Nikolász bevetésére.

"Nem az én tisztem arról beszélni, hogy ki kerüljön a csapatba, de láthatóan így is jól működtünk.

De hát Nikó nem új arc a közegben, már 2009 óta ott van a csapatban, minimum a csapat mellett ötödik emberként. Jól sikerült az integrációja, jó asszókat tudott vívni."

Különösebben általában sem foglalkozik azzal, hogy milyen összetételben vív a csapat, mert a saját feladatára koncentrál, hogy mindent megtegyen ő maga a csapat sikere érdekében.

"Természetesen ezt várom a többiektől is" - tette hozzá.

2024-ig a Szerencsejáték Zrt. lesz lesz a legnagyobb támogatója, a nemzeti lottótársasággal már ki is jelölték a közös projekteket.

"Örülök annak, hogy a sport mellett olyan, fontos társadalmi ügyet is találtunk, mint a fogyatékossággal élő gyermekek integrációja, segítése, nagyon fontosnak tartom azt, hogy ők is boldog, teljes életet élhessenek, meglehessenek a kitörési lehetőségeik, ezért is fogok dolgozni a következő három évben."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×