Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Twitter

Példátlan szigor vár a hétvégén a Forma–1-es mezőnyre

A Katari Nagydíjon sokba kerül majd a kanyarok levágása.

Először látogat el a Forma–1 mezőnye Katarba, a csapatok és a pilóták már birtokba is vették a losaili aszfaltcsíkot. Az autóversenyzésre eddig nem igazán használt, a MotoGP versenynaptárában viszont állandónak számító helyszín hosszú célegyenese mellett gyors, technikás kanyarokat is tartalmaz, melyekben könnyű hibázni, és lefutni a pályáról. Ezekkel az apró tévesztésekkel azonban nem feltétlenül veszítenének időt a pilóták, sőt, egyes kanyarokban a pálya kiszélesítésével akár időt is nyerhetnek – írja a vezess.hu.

Éppen ezért már jó előre rögzítették, hogy minden korábbinál több, szám szerint öt kanyarban is szigorúan figyelni fogják a pályahatárokat. Szám szerint a 4-es, a 12-es, a 13-as, a 14-es, valamint a célegyenesre fordító 16-os kanyar kijáratát kell az aszfaltról nem lehajtva bevenni, máskülönben elveszik az adott mért kört a versenyzőktől a szabadedzéseken és az időmérőn.

Mindez érvényben marad a vasárnapi futamra is: ott három ilyen eset után jön a büntetés.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×