Infostart.hu
eur:
360.88
usd:
316.86
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Kásás Tamás, a Millennium Masters (b) és Francesco Postiglione, világválogatott játékosa a vízilabda All Star-gálán a Duna Arénában 2018. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kásás Tamás: most majd kiderül, hogyan készült a remekmű

Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes három olimpiai aranyérmet nyert vízilabda-válogatottjáról.

A film az 1997 és 2008 közötti időszakot mutatja be. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, és kizárólag a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról.

Zákonyi S. Tamás, a film rendezője és producere az InfoRádiónak azt mondta, az ötlet már nagyon régi, hiszen már 2000-ben, a sydney-i olimpiáról hazatért csapattal forgatni kezdett, három éven át követve a munkát, bár ezt követően egy időre a szakmai élet más utakra sodorta. Zákonyi S. Tamás kiemelte, Benedek Tibor múlt évi „elfogadhatatlan elvesztése elindított egy folyamatot” és feltétlen lépni kellett.

„Muszáj megörökíteni, amit ezek a fiúk műveltek, és nagy örömömre ezt ők is így gondolták, és így állt össze most ez a film”

– fogalmazott.

Zákonyi S. Tamás hozzátette, hogy lelkiismeret furdalása van amiatt, hogy a filmben már nem szerepelhet – csak archív felvételekről – a 2020. június 18-án elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor. Ezen a napon több ezren gyújtottak mécsest az emlékére a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodánál. A rendező ekkor kapta meg az utolsó lökést a film elkészítéséhez:

„az uszoda előtt volt egy pillanat, amikor a Molnár Tamás visszafordult felém és megkérdezte, »mire vársz még?«”

– idézte föl, ami a háromszoros olimpiai bajnok részéről egy indikátor volt számára, egyértelművé téve, hogy lépni kell. Olyan filmet szeretne készíteni, ami visszaadja azt az alázatot, munkát és szeretetet, ami ezeket a fiúkat összetartja – tette hozzá.

A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás nem igazán találkozik korábbi csapattársaival, most azonban nagyon megörült nekik. Az InfoRádiónak arról beszélt, hogy a sikerek összekötötték a játékosokat, a válogatottra pedig a mai napig úgy tekint, mint a második családjára. Megjegyezte, Benedek Tibor meghatározó alakja volt a csapatnak, a korszaknak, ezért mindenképp sokat szeretnének róla beszélni. „Szeretnénk, ha mindenki tudná, még jobban, mintha nem tudta volna eddig, hogy milyen fontos volt számunkra…

nyilván úgy érezzük, hogy ő is most itt van közöttünk” – fogalmazott.

Kásás Tamás szerint a film megmutatja majd a játékosoknak egy másik arcát is, amit a közönség eddig nem ismert, úgymond betekinthetnek a kulisszák mögé, a műhelybe, hogy hogyan készült a remekmű. Már amikor az, hiszen voltak kudarcok is – jegyezte meg. Szerinte őszinte, vicces, hanem is izgalmas, miután mindenki tudhatja a végeredményt, de mindenképp egy nagyon érdekes játékfilm lesz.

A forgatás jövő tavasszal kezdődik, a bemutató pedig várhatóan 2022. decemberében lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×