Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Magyar érmek az öttusa Eb-ről

Aranyérmet nyert a Guzi Blanka, Simon Sarolta, Réti Kamilla összeállítású magyar csapat a hagyományos versenyben az oroszországi öttusa Európa-bajnokságon, Nyizsnyij Novgorodban.

Egyéniben Guzi második, Simon harmadik, Réti pedig 13. lett. Győzött a litván Ieva Serapinaite.

Csapatban a magyarok mögött az oroszok végeztek a második, az olaszok pedig a harmadik helyen.

Guzi a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, majd vívásban némileg visszaesett, de a hibátlan lovaglásával nyolcadik volt a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futás előtt. Ebben a várakozásnak megfelelően jelentősen előrelépett, a legjobb eredménnyel második lett úgy, hogy hét másodperccel a győztes mögött ért célba.

Három szám után még Simon állt a legjobban a magyarok közül, negyedik volt az eredményesebb vívásának és az ugyancsak rontás nélkül, szintidőn belüli lovaglásának köszönhetően. A kombinált számban is jól teljesített, így dobogós helyen zárt.

Réti Kamilla az első három számban a mezőny második felében végzett, a kombinált versenyben viszont jobban szerepelt, ezzel három helyet javított.

Az Eb-n ezúttal kevesen indultak, emiatt nem is rendeztek korábban selejtezőt, de a nemzetközi bő élmezőny több képviselője is ott volt, a 2017-es év világbajnoka, az orosz Gulnaz Gubajdullina például Guzi és Simon mögött a negyedik helyen végzett.

Kállai Ákos szövetségi kapitány azzal kezdte az értékelését az MTI-nek, hogy ez egy csonka Eb volt: a mezőnyben akadt világbajnok, vk-győztes, vb-döntős, tehát nem volt gyenge, de azért B kategóriás volt.

"A futás előtt úgy voltam vele, hogy Blanka aranyérme biztos, és reménykedtem benne, hogy Saci dobogós helyen tud végezni. Utóbbi meglett, Saci nagyon jól lőtt és jól is futott" - mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy Guzi viszont nem lőtt jól és önmagához képest nem is futott kiemelkedően, "megfogta őt a meleg", és bár a kombinált számot így is megnyerte, az aranyat nem sikerült megszereznie.

A kapitány kiemelte: amikor kicsi a mezőny, még inkább megnő a vívás jelentősége, mert hullámvölgybe kerülve sok pontot el lehet hullajtani.

"Saci ebben a számban hozta, amit tud, Blankának viszont a vívás a mumusa, jó kezdés után megint jött számára egy gödör, de most ki tudott mászni belőle, nehéz vívóhelyzetből vissza tudta tornászni magát a versenybe" - mondta.

Hangsúlyozta, hogy miután mindenkinek a saját szintjén kell építenie magát, ez a mostani egy menedzselési verseny volt a számukra, ilyenből kellett volna több korábban.

"Ez azért volt jó, mert saját szintjükön hozták, amit tudnak. Építő verseny volt a számukra" - folytatta.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×