Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Burján Csaba (b) a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság 500 méteres selejtezőjében Szófiában 2019. március 8-án. Jobbról a koreai Li Dzsune Szeo.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nagy baleset érte az olimpiai bajnokot

Burján Csabának egy hetet kellett pihenni, de már újra edzésbe állt.

Elektromos rollerrel szenvedett balesetet a rövidpályás gyorskorcsolyázó Burján Csaba, ahogy a sportnapilapnak felidézte, megnyalta a betont.

„A világomat sem tudtam, a járókelők hívtak orvost, akinek még a nevemet sem tudtam megmondani – kiesett néhány óra az életemből. Bevittek a kórházba, ott összevarrták a sebet, és megállapították, hogy agyrázkódást szenvedtem. Egy hétig nem is csinálhattam semmit. Egy ideget ért az ütés, amikor bevertem a fejem a betonba, ott még néha érzek egy kis zsibbadást, de szerencsére jól vagyok, most már edzeni is tudok” – mondta a versenyző.

Burján Csabát Kínát becsmérlő megjegyzése miatt az olimpiai keret edzéseitől eltiltották, így most a juniorokkal készül.

„Az eltiltásom egyik nagy pozitívuma lehet, hogy ezúttal másként készülök, más ingerek érnek, ez pedig kizökkenthet a monotonitásból, az évek alatt megszokott rendszerből. Ebből még profitálhatok is” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy keményen dolgozik és nincs gond a formájával. Kiemelte, hogy a múltat lezárta, és továbbra is a még jobb eredményeket hajtja.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×