Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!

A portugál válogatott – a Guttmann Béla által dirigált Benfica második BEK-győzelme után négy évvel – 1966-ban érte el első nagy sikerét, amikor harmadik lett az angliai világbajnokságon. A következő két évtizedben még egyszer jutott be nagy tornán az elődöntőben, amikor csak óriási csatában vérzett el a házigazda válogatott ellen az 1984-es franciaországi Európa-bajnokságon.

A nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján aztán színre lépett az „aranygeneráció”, amely két junior-világbajnokság megnyerésével adott reményt szurkolóinak arra, hogy a következő tíz év minden korábbinál nagyobb sikereket hozhat a portugálok számára. Ám nekik sem sikerült a nagy áttörés, majd a 2000-ben Eb-elődöntős (megint a franciákkal óriási meccset vívó) gárda, immár a fiatal Cristiano Ronaldóval is kiegészülve már majdnem felült a trónra – ám kikapott a hazai rendezésű Eb döntőjében a görögöktől.

A 2016-os tornának nem a portugál csapat volt az esélyese, ha csak nem véljük úgy, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben mindig, mindenhol a favoritok közé kellett-kell sorolni azt a csapatot, amelyben Cristiano Ronaldo is szerepel.

Vele és nélküle (hiszen a döntő nagy részében sérülése miatt nem tudott már segíteni) 2016-ban viszont sikerült.

Ami nem sikerült az Augusto, Eusébio, Torres, Coluna és Simões köré épített első igazán nagy csapatuknak 1966-ban, nem sikerült a Bentót, João Pintót, Chalanát, Jordãót, Nenêt, Fernando Gomest felsorakoztató 1984-es legénységének, s nem sikerült az ifjúsági világbajnokokat felvonultató úgynevezett aranygenerációnak Figóstul, Fernando Coutóstul, Paulo Sousástul, Rui Costástul – azt megcselekedte Fernando Santos 23 embere. Rui Patrício, Cédric, José Fonte, Pepe, Raphaël Guerreiro, William Carvalho, João Mário, Adrien Silva, João Moutinho, Renato Sanches, Éder, Nani, Cristiano Ronaldo, Quaresma – ők játszottak a döntőben –, valamint Vieirinha, Ricardo Carvalho, Danilo, André Gomes, Rafa Silva, Eliseu, Bruno Alves, továbbá a két tartalékkapus, Anthony Lopes és Eduardo.

Azóta ők alkotják az igazi aranygenerációt, vagy jobbik esetben a második aranygenerációt.

Tudásban, sőt a tornán mutatott játék összességében elmaradnak elődeiktől, de ez tizenegymillió portugálból biztos, hogy még tizenegyet sem érdekelt.

Nagy fegyvertény, ha egy válogatott a torna legfontosabb mérkőzésén, a döntőben nyújtja a legjobb teljesítményét. A portugálokkal pedig ez történt 2016-ban.

A magyarokkal, valamint az osztrákokkal és az izlandiakkal kerültek egy csoportba, a legrosszabb álmukban sem fordult elő, hogy ebből kieshetnek. Továbbcsusszantak, de nem vált dicsőségükre, hogy ugyanannyi gólt szereztek, mint amennyit kaptak. Az izlandiak ellen 1-1-gyel rajtoltak, az osztrákok ellen nem esett gól, majd következett Lyonban a magyarok elleni találkozó, amelyen Cristiano Ronaldo és Dzsudzsák Balázs gólpárbajt vívott, s 3-3-mal a már a találkozó előtt biztos csoportelső magyar válogatott mellett továbbjutott a portugál is.

Akkor talán azt gondoltuk, hogy majd az egyenes kieséses szakaszban belelendülnek a portugálok. Hát…Az egyenes kieséses szakaszban négy mérkőzésen öt gólt szereztek, s ez a csoportmeccsek utáni 1,25-ös gólátlag közel sem volt lenyűgöző.

A nyolcaddöntőben Ricardo Quaresma 117. percben szerzett góljával verték meg 1-0-ra a horvátokat, a negyeddöntőben 1-1 után tizenegyesekkel búcsúztatták a lengyeleket (megint Quaresmáé volt a döntő lövés), majd következtek a walesiek. Lyonban, ahol a magyarok ellen is játszott a portugál válogatott. Alkalmasint simább lett volna a portugálok útja az aranyig, ha több mérkőzést vívhatnak a textilvárosban. Kettőt játszottak (a magyarok és a walesiek ellenit), Cristiano Ronaldo mindkettőn két gólt szerzett.

CR7 egyébként ezen a meccsen átírta az Európa-bajnoki rekordok könyvét: ő lett az Európa-bajnokságok történetének legtöbb mérkőzésen szerepelt futballistája, Michel Platinivel a társgólkirály, valamint az egyetlen, aki négy Eb-n is szerzett gólt. Az egyetlen, aki négy Eb-ből hármon is legalább az elődöntőig jutott. Egy más összefüggésben társrekorder a két orosszal, Viktor Ponyegyelnyikkel és Valentyin Ivanovval (1960 és 1964) együtt, mindössze ők hárman találtak két különböző Eb-elődöntőben is a kapuba. Rekordjai legalább jövő nyárig, mindenképpen élnek.

A walesiek elleni 2-0 volt az első találkozójuk a portugáloknak az Európa-bajnokságon, amelyet a rendes játékidőben megnyertek, így jutottak be a fináléba. Nem mellékesen: a 2000-es, a 2004-es, 2008-as, a 2012-es és a 2016-os tornát tekintve a legutóbbi öt tornából négyen is legalább elődöntősök voltak, kettőn pedig döntőbe jutottak.

A 2004-es görög sikert gyakran emlegették 2016-ban, Portugáliában fordult elő először, hogy a hazai csapat elveszítette az Eb-döntőt. Aztán a Stade de France-ban ismét.

Aligha kell túlragozni: a nemzetközi sajtó Didier Deschamps csapatát tartotta a finálé esélyesének. A „Kékek” meggyőzőek voltak az egyenes kieséses szakaszban, a portugálok négy góljával szemben kilencet szereztek. Az elődöntőben, Antoine Griezmann duplájával, kiejtették a világbajnok német válogatottat. Ám a döntőben nagyon nem ment nekik, s még abból sem tudtak profitálni, hogy Cristiano Ronaldót az első félidőben le kellett cserélni sérülése miatt.

A döntő egyetlen gólját az egyébként francia klubban játszó Éder szerezte a 109. percben, Pepe élete egyik legjobb játékával érdemelte ki a meccs embere titulust, Rui Patrício bravúros védéseivel folytatta sorozatát, mindössze egy gólt kapott az egyenes kieséses szakaszban, de ezt a döntőt elsősorban a franciák veszítették el.

Mintha agyonnyomta volna őket a tét. Éppen olyan meglepő képet mutatott a mérkőzés, mint az 1984-es marseille-i elődöntő, amelyet csak hosszabbításban, vert helyzetből fordítottak meg a „Kékek”.

2016-ban nem volt olyan karizmatikus játékosuk, mint Michel Platini. Az utódok csak tologatták a labdát, 120 percen keresztül vártak arra, hogy majd csak adódik egy lehetőség, amelyet gólra válthatnak – s azt majd kihasználják. Két óra alatt akadt körülbelül négy gólszerzési lehetőség: ilyen volt Olivier Giroud tizenhatoson belüli és Moussa Sissoko távoli lövése, majd a torna aranycipősének, Antoine Griezmann-nak kapu közeli fejese, s csak időrendben utolsóként André-Pierre Gignac kapufája.

Utóbbi a 92. percben. A futballtörténelem szinte mindenre adott már példát, hasonló volt a helyzet a holland Robbie Rensenbrink 1978-as, az argentinok elleni vb-döntőben elért kapufájához. Ha bemegy, nincs már idő egyenlíteni.

De nem ment be, s az ellenfél a hosszabbításban megnyerte a mérkőzést.

Azért, mert a hosszabbításban jobban játszott a portugál válogatott, s mert volt lelki ereje pótolni a Dimitri Payet belépője miatt megsérült Cristiano Ronaldót. Lehet őt szeretni, vagy éppen utálni: az Eb-döntőben majdnem megszakadt a szíve, amikor ráeszmélt, hogy a társainak nélküle kell ezt a csatát megnyerni. Jobb híján abban segített, hogy – többnyire a negyedik bíró, Kassai Viktor mellől – a partvonalon kívülről tüzelte a többieket, még tovább csiholta a többiek harci kedvét, elszántságát. Portugália Európa-bajnok lett. A torna egésze alapján nem feltétlenül megérdemelten. Csak a döntő alapján – igen.