Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke azt mondta a 2012–2013-as idény rajtja előtt – csak néhány héttel azt követően, hogy csapata elveszítette saját stadionjában a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája döntőjét –, hogy számukra az első számú cél az új szezonra a Bundesliga megnyerése. Jupp Heynckes legénysége ezt könnyedén teljesítette, huszonöt (!) pontos előnnyel végzett az élen a Borussia Dortmund előtt.

Ám az alapcélt jócskán túlteljesítve egyenesen története legnagyszerűbb idényét zárta – a minősítés nem szubjektív, a bajor klubnál tartják így nyilván, a mutatók alapján. Egészen elképesztő: a triplázó, tehát a bajnokságot, az országos kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerő Bayern harminc rekordot állított be vagy javított meg az idényben. Ezek között volt a Bundesliga pontrekordja, az első és a második helyezett közötti különbség nagysága, s a legmagasabb fordulószám, amely azt mutatta, hány játéknappal az idény vége előtt biztosította be elsőségét a csapat matematikailag is a német klubfutball legmagasabb osztályában.

Az életben ritkán adatik meg, hogy egy eltékozolt nagy lehetőség után valaki kijavíthassa, a futballra vetítve: a Bajnokok Ligája addigi történetében egyszer sem fordult elő, hogy az a játékos legyen a finálé hőse, akin elment az előző évi. Arjen Robbennek voltak álmatlan éjszakái a 2012-es müncheni döntő után, nagyon is tisztában volt azzal, hogy a Bayern minden bizonnyal megnyeri a trófeát, ha ő a hosszabbítás elején nem rontja el a megítélt tizenegyest.

Egy évvel később, a 2012–2013-as idény döntőjében (egyszersmind a Bajnokcsapatok Európa-kupája és a Bajnokok Ligája 1955 óta íródó történetének eddigi egyetlen tiszta német fináléjában) a Bayern München a horvát Mario Mandžukić góljával megszerezte a vezetést a 60. percben, de ezt a Borussia Dortmund egyik ásza, Ilkay Gündoğan tizenegyesből kiegyenlítette nyolc perccel később. Úgy festett, ez a meccs is hosszabbításba torkollik, amikor a 89. percben a holland csillag, aki korábban már kihagyott egy nagy helyzetet, maga elé tette a labdát, majd elpasszolta Weidenfeller mellett, a hálóba. A Bayern megnyerte a Bajnokok Ligáját!

„Azóta láttam a gólt vagy hússzor, de lehet, hogy harmincszor is, és még mindig libabőrös leszek tőle” – mondta évekkel később Arjen Robben, akinek egyébként 0,5-ösnél is jobb volt a mérkőzésenként gólátlaga a Bayern játékosaként a Borussia Dortmund ellen. S aki legalább két óriási ziccert kihagyott a Wembley-ben, de a döntő góljára megkapta a mérkőzés legjobbjának járó díjat.

A mérkőzés egyik különlegességét jelentette, hogy sem Jürgen Klopp, sem Jupp Heynckes nem cserélt egészen a kilencvenedik percig. Attól kezdve ellenben néhány perc alatt mindketten kettőt.

Az eredmény nem jelentett meglepetést, mint ahogyan az sem, hogy szorosan alakult a mérkőzés. A Bayern és a Borussia Dortmund már ötödször találkozott abban az idényben, mindkét Bundesliga-mérkőzésük 1-1-re végződött, míg a DFB-kupa- és a DFL-Szuperkupa-mérkőzésen a bajorok nyertek egy góllal.

Talán nem túlzás a 2013-as BL-tavaszt a következő évi vb-siker előfutárának tekinteni. A Bundesliga legerősebb két klubja uralta a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát. A bajorok a nyolcaddöntőben az Arsenalt, majd a negyeddöntőben (kétszer 2-0-ra nyerve) a Juventust ejtették ki, végül az elődöntőben, egészen kiváló teljesítményt nyújtva, 4-0-ra és 3-0-ra megverte a Barcelonát is. A BVB sem adta sokkal alább, noha – egészen az elődöntőig – talán könnyebb útja volt, a Sahtar Donyecket és a Málagát búcsúztatta. Ám a legjobb négy között már nagyvadat kellett levadásznia: a Real Madridot. Jürgen Klopp gárdája az első meccsen 4-1-re nyert, az élete egyik legjobb mérkőzését játszó Robert Lewandowski négy góljával. A visszavágót elveszítette, de döntőbe jutott.

Az idényben az angol klubok teljes csődöt mondtak, egyetlen csapatuk sem jutott a legjobb nyolc közé. A spanyolok elvéreztek a németek ellen. Így aztán nem meglepő, hogy a Londonban rendezett döntő után az európai sajtó a Bundesliga két alakulatát ünnepelte.

A Sunday Times, például, azt emelte ki, hogy a németek titka az okos tervezés és a kiemelkedő minőségű edzés. „A német játékosok nem ellenségként, hanem barátként tekintenek a labdára” – állapította meg a lap.

A nemzetközi sajtó, reflektálva néhány korábbi rossz példára, kiemelte, hogy a dortmundiak kezdőcsapatában hét, a Bayernében öt német futballista szerepelt. A kettőből nagyjából fel lehetett írni a Nationalelf kezdő csapatát.

A The Sun azt állapította meg, hogy „nem az a követkendő út, hogy az angol csapatok megveszik a legjobb német játékosokat, hanem az, hogy – a német példát követve – időt és pénzt áldozzanak a saját fiatal tehetségek felkutatására. A Wembley-ben látott két német csapat csúcsszintre segítése nem csak egy halom pénzbe, hanem hosszú évek munkájába is került.”

Jupp Heynckes – akiről nagyon ritkán emlegetik, pedig megérdemeli, hogy mindmáig csupán hárman, Gerd Müller, Klaus Fischer és a 2013-as döntőben még az ellenfélnél szereplő Robert Lewandowski szerzett nála több gólt a Bundesliga történetében – a triplázás után, 67 évesen búcsúzott, maga sem gondolta, hogy négy és fél évvel később, Carlo Ancelotti menesztése után még visszaül a kispadra. Nem sok példa akadt arra, hogy egy edző a klubtörténet legsikeresebb idényét zárja, mégis menesztik utána. Heynckesszel ez történt, hiszen a Bayern már az idény közben, január 16-án bejelentette, hogy 2013 nyarán a Barcelonától való távozása után egyéves pihenőt tartó Pep Guardiola veszi át a Bayern Münchent.

Az edző, akinek csapatát a 2013. június elsején a VfB Stuttgart ellen megnyert DFB-kupa-döntőt követően Franz Beckenbauer és Karl-Heinz Rummenigge is minden idők legjobb Bayernjének nevezett, távozott. Fél évvel később a FIFA megválasztotta a világ legjobb edzőjének.