INFORÁDIÓ 
2020. február 25. kedd
Mátyás

labdarúgás

premier league

manchester city

pep guardiola

Pep Guardiola, a Manchester City spanyol vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott Schalke 04 - Manchester City mérkőzésen Gelsenkirchenben 2019. február 20-án.

Pep Guardiola nagy beismerést tett

Infostart / Dénes Tamás

Meglepő nyilatkozatra ragadtatta magát Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a városi derbi elveszítése után. Azt mondta: „Lehet, hogy a City nem versenyezhet a topcsapatokkal.”

A Manchester City 2-1-re kikapott a Unitedtól a városi derbin, s emiatt már tizennégy pont a hátránya a Premier League-ben listavezető Liverpoollal szemben, sőt, még a második helyezett Leicester City is hat ponttal megelőzi. Ez volt a címvédő első veresége decemberben, de ez nem sejtet jót: Guadriolának a mostani a negyedik decembere a Premier League-ben, s az előző háromból kettőben is három-három mérkőzést veszített. (2016-ban és 2018-ban. 2017-ben csupán egy döntetlen rontotta a hibátlan mérleget.)

A City tavaly ilyenkor is hátrányba került a más hónapokhoz képest kifejezetten gyenge decemberi mérlege miatt, de aztán január elején otthon megverte riválisát, s végül behozva a hátrányát bajnok lett. Most ellenben lényegesen nagyobb a különbség, s ezt így látja Guardiola is, aki szerint „a Liverpool utolérése nem reális”.

A BBC felidézte, hogy a Premier League történetében még soha, egyetlen csapat sem tudott tizennégy pontos hátrányt ledolgozni a listavezetővel szemben. Az is kiderült, hogy edzői pályafutása során Guardiola még soha nem állt a csapatával 16 forduló után mindössze 32 ponttal. A Manchester City már két hazai mérkőzést elveszített a mostani bajnoki idényben, Guardiola csapataival ez korábban mindössze kétszer fordult elő, mégpedig 2008–2009-ben a Barcelonával és 2014–2015-ben a Bayern Münchennel.

Az angol elemzők egyetértenek abban, hogy a Manchester United elleni szombati vereséggel a City elveszítette reális esélyét az ismétlésre, de a további sorozatokban még bármit elérhet. (Igaz, Guardiola szerint, ugyebár, csapata nem elég jó a topcsapatokkal összehasonlítva. Mindazonáltal a BL-ben a fogadóirodák szerint továbbra is a Manchester City az első számú favorit.)

A Liverpool első számú kihívójának, riválisának immár a Leicester City számít, amely a hét végén klubrekordot állított fel azzal, hogy sorozatban a nyolcadik mérkőzését nyerte meg a Premier League-ben. Az előző mondatból következik: ilyen nagyszerű szériája még a Claudio Ranierivel megnyert bajnoki szezonban sem volt.

Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018