Infostart.hu
eur:
387.08
usd:
330.03
bux:
110471.72
2025. december 22. hétfő Zénó

Az Egyesült Államokban megkezdődtek az illegális bevándorlók elleni razziák - Hírösszefoglaló

A pénzügyminiszter szerint a 2020-as büdzsé egyszerre segíti a bérek növekedését és az adók csökkentését. Eddig 34 millió eurót fordított a közel-keleti és afrikai iskolák, templomok és kórházak támogatására a kormány.

A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a keresetek és beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését. Varga Mihály a Kossuth rádióban azt mondta: a gazdaságvédelmi akciótervben további adók csökkennek és olyan új támogatások nyílnak, amelyek bővítik a vállalkozások hitellehetőségeit. Hozzátette: olyan költségvetést szeretne, amely hiány helyett többletet halmoz fel.

Eddig 34 millió eurót fordított a közel-keleti és afrikai iskolák, templomok és kórházak támogatására a kormány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Süddeutsche Zetiung című müncheni lapnak azt mondta: a magyar kormány továbbra is azt vallja, hogy nem a problémát kell Európába hozni, hanem a segítséget odavinni, ahol a problémák vannak.

Közleményben tiltakozik a Szentendrei úti fakivágások ellen az MSZP. Mátyás király útjától a Pünkösdfürdő utcáig szinte az összes fát ki akarja vágatni a Fővárosi Önkormányzat. A párt azt kifogásolja, hogy erről a lakosságot és a kerületi önkormányzat képviselő-testületét sem tájékoztatták. A közlemény kiemeli: a munkálatok után nem változik az út szélessége és a jelenlegi vízelvezető árok is megmarad. A vágásra kijelölt fák jelentős része nem beteg, illetve jelenleg is kapubehajtó közelében helyezkedik el, így azok kivágása a parkolók kialakítása szempontjából sem indokolt.

Nyomoz az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknál a rendőrség. A hatóságok emberi test tiltott felhasználása gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. A CryoSave már hetek óta elérhetetlen, pedig a svájci anyavállalat még most is a magyar ügyfélszolgálathoz küldi az ügyfeleket. A szülők közül többen már be sem fizették a tárolási díjat, amivel elveszíthetik gyermekük őssejtjeit.

Mégis letartóztatta a horvát rendőrség annak a BMW-nek a sofőrjét, aki 3 napja fékezés nélkül hajtott bele egy magyar család autójába az A4-es autópályán a Varasd közelében lévő fizetőkapunál. A balesetben a család mindhárom tagja súlyosan megsérült. A Jutarnji List című horvát lap beszámolója szerint a 35 éves férfi ellen súlyos testi sértés miatt emelhetnek vádat. Az újság azt is tudni véli, hogy a horvát férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a baleset előtt tért haza egy elvonókúráról. A lap arról is ír, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen.

Európai vezetők részvételével tartották meg a katonai díszszemlét Párizsban a francia nemzeti ünnepen, a Bastille 1789-es ostromának tiszteletére. A katonai parádé az európai katonai együttműködés jegyében zajlott. Az európai katonai kezdeményezés Emmanuel Macron francia elnöktől indult, célja a rendkívüli hadi helyzetek, humanitárius válságok kezelése. A 3 évvel ezelőtti, 86 halálos áldozattal járó teherautós merénylet óta először rendezett tűzijátékot Nizzában a város vezetése a francia nemzeti ünnep alkalmából.

Az Egyesült Államok nagyvárosaiban megkezdődtek az illegális bevándorlók elleni razziák. Donald Trump amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy vasárnap megkezdődik az országban illegálisan tartózkodó migránsok letartóztatása, majd kitoloncolása. A bevándorlási hivatal rendfenntartó részlegének ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a razziák konkrét személyek letartóztatására irányulnak, mintegy kétezer embert érintenek. Hozzátette: a bíróságok korábban értesítették az illegálisan az országban tartózkodókat, hogy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat, de ők nem tettek eleget a végzésnek.

Kubában új választási törvényt hagyott jóvá a parlament. Eszerint miniszterelnököt és elnököt is választani kell, de a jogszabályban nincs szó többpártrendszerről. A kormányfőt és az elnököt is 5 évre választják meg, mint a képviselőket, és legfeljebb egyszer választhatók újra. A törvényhozás a jelenlegi 605 helyett 474 fős lesz, de a jelölteket továbbra is a kommunista párt terjeszti elő. Valószínűleg Miguel Diaz-Canel jelenlegi államfő lesz az elnök, és ő tesz javaslatot a miniszterelnök személyére is, de a posztra még nincs jelölt.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Orvosból lett sajtexportőr, majd a hazai tejipar egyik legfontosabb szereplője: Riad Naboulsi története egyszerre szól vállalkozói bátorságról, pénzügyi fegyelemről, és arról, hogyan lehet magyar tejből világszinten is jegyzett márkákat építeni. A Kőröstej ma már négy üzemben mintegy 500 ezer liter tejet dolgoz fel naponta, több mint 65 országba szállít, és exportteljesítménye önmagában a teljes magyar kivitel egy ezrelékét adja. A növekedés ugyanakkor komoly forgótőke- és beruházásigénnyel jár, amit a vállalat hosszú ideje szoros banki partnerséggel kezel. Boros Zoltán, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának nagyvállalati ügyfelekért felelős igazgatója szerint a Kőröstej sikerének kulcsa az erős exportorientáció, a magas hozzáadott értékű sajtkínálat és a fegyelmezett költséggazdálkodás – ezekre a pillérekre épül az a fejlesztési pálya, amelynek következő állomásai már most körvonalazódnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×