Infostart.hu
eur:
362.84
usd:
317.38
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ifj. Richter József: sikerült cirkusztörténelmet írni

Az artistaművész és csapata első helyezett lett lovasakrobata számával a 23. Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Két produkcióval indultunk: az egyik a szabad idomítás, amit négy arab telivérrel és négy holland fríz lóval mutattam be. A produkció különlegessége az volt, hogy a lovak saját maguktól, ostor nélkül teljsítették a számot. A másik egy lovas akrobata szám volt, amivel sok helyen már díjaztak minket, itt a lovak hátán szaltózunk egyikről a másikra – mondta az InfoRádiónak ifj. Richter József artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

Olyan produkciót sikerült bemutatniuk, amit más a világon még nem: három ember állt egymás vállán, az artista két embert tartott, köztük a nyolcéves Dominikot is, aki a cirkuszfesztivál legfiatalabb fellépője volt. Középen pedig a lovakat a Kossuth-díjas édesapja, Richter József vezényelte. "Annyira megfiatalodott a porondnál, hagy még ő is táncra perdült velünk. Ezt a cirkuszfesztiválon egy különdíjjal és egy életműdíjjal is jutalmazták" – mondta.

Ifj. Richter József elmondta, hatalmas koncentráció kell egy ilyen produkcióhoz, mert nagy a nyomás ilyenkor, komoly szakmai zsűri pontozza az előadást. "Akármennyire is sok fesztiválon jártunk már és sokat megnyertünk, mindig van az emberben egy nyomás" – jegyezte meg, és hozzátette, hogy a produkciót több hónapos felkészülés előzte meg.

Az olasz nemzeti cirkuszfesztivál különlegessége az volt, hogy 23 éve rendezik meg az eseményt, de

magyar aranydíj idáig még nem született,

ami cirkusztörténelem szempontjából is jelentős eredmény.

Az előadást Budapesten a XXII. kerületben láthatják a nézők október 21-től november 13-ig. Az Attrakció című műsorban a két produkción kívül számos más előadás is lesz. Ezenkívül készülnek egy extra halloweeni kibővített műsorral és a Kálmán Imre által írt Cirkuszhercegnő című operettel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Bár jelenleg nagyjából járható a Hormuzi-szoros, mégis a lezárásával kapcsolatos félelmek mozgatják továbbra is az olaj árát. A térségben már március óta jelentősen visszaesett a hajóforgalom. De vajon mi mozgatja most leginkább a piacot: a ténylegesen kieső olajmennyiség, vagy az a kockázat, hogy a Hormuzi-szoroson bármikor újabb zavar keletkezhet? A lehetséges forgatókönyvekről Mohos Kristóf, a Portfolió energiapiaci szakértője beszélt az InfoRádióban.

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Állampapírok, befektetési alapok, vagyonadó: mi jön a magyarok féltett megtakarításainál? – Holnap kiderül

Állampapírok, befektetési alapok, vagyonadó: mi jön a magyarok féltett megtakarításainál? – Holnap kiderül

Hogyan alakul át a magyar állampapírpiac, és milyen szerepet szán az ÁKK új vezetése a lakossági megtakarítóknak? Mi lesz a gazdagok pénzével a vagyonadó és a vagyonkezelési struktúrák változásai közepette? Milyen piaci környezetben kell helytállniuk a hazai alapkezelőknek, és mik lehetnek a következő időszak legnyerőbb befektetései? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik regisztrálnak a Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciájára. Velünk lesz a témában Balogh Csaba az Államadósság Kezelő Központtól, Kadocsa Péter a VIG Alapkezelőtől, Samu János a Concorde-tól és Vízkeleti Sándor az Amundi Alapkezelőtől, ám a lista messze nem teljes.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×