Infostart.hu
eur:
353.39
usd:
305.44
bux:
135643.42
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Tihanyi Bencés Apátság/Facebook

A tihanyi apátság nem egyszerűen csak megújul

A nyáron kezdődött beruházást több pályázat és támogatás is segíti.

Az épület nemcsak vallási központ, hanem turisztikai nevezetesség, látványosság is. A Balatonra csalogató videókban, sőt, országimázs filmekben is mindig feltűnik, így léte – vallási és történelmi szempontból is – országos fontosságú – emlékeztet a likeBalaton hozzátéve, eddig még nem igazán sikerült olyan megoldást találni, amely tartósan biztosítja azt, hogy a ikonikus épület turisztikailag is és keresztény szempontból is ideális állapotban legyen, ne károsítsák a természeti viszonyok.

Mint olvasható, mások mellett szükséges a külső vakolat javítása, festése, valamint felújításra szorul a tető is, miután számos ponton megy tönkre a szigetelés. Emellett műemléki szempontok miatt is fel kell újítani a két torony zsindelyfedését, mely közel 30 éves, és már többször is beázott. Időálló fóliával, egységes tetőcserepezéssel szeretnék elérni, hogy védve legyen felülről és szépen mutasson alulról nézve. Mindenhol kicserléik a nyílászárókat, ez hőtechnikailag és küllemi szempontból is meghatározó.

Az említetteken túl belső felújítás is zajlik: az épület a szocializmus idején még múzeumként működött, az apátság falait pedig teljesen fehérre festették. A munkálatok során tehát restaurátori kutatások, helyreállítások is történnek. Mint olvasható, sokszor több réteg festék alatt találják meg az eredeti díszítéseket, amiket most visszaállítanak. Így készült el a „királyszoba” is, melyben száműzetése előtt utolsó napjait töltötte az utolsó magyar király, IV. András – árulta el a portálnak az apátság vezetője.

A belső térben ugyanakkor komplett gépészeti-, elektronikai, vízhálózati felújítás is zajlik. „A templom belseje már szinte elkészült. Aki ide belép, az felújított barokk díszítéseket, szobrokat csodálhatja meg. Néhány apróság kijavítása maradt csak hátra” – fogalmazott Mihályi Jeromos perjel, mások mellett arra is kitérve, hogy az épület felújításán kívül a benne működő múzeum is megújul – európai uniós forrásból –, valamint a sekrestye mögött is megvalósul egy „izgalmas” beruházás: egy napváró teraszt alakítanak ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együtt.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter azonnali jelentést kér az autópályák biztonságáról

Magyar Péter azonnali jelentést kér az autópályák biztonságáról

A miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről az M1-es autópályán történt péntek hajnali balesetek miatt.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×