Infostart.hu
eur:
353.25
usd:
308.77
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Tenet: ha az agyunk fáradt, a szemeinket még mindig tudjuk kényeztetni

23 másik országgal együtt már Magyarországon is játsszák a mozik Christopher Nolan, az Eredet, a Memento és a Sötét Lovag-trilógia filmrendezőjének új alkotását, a Tenetet. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakújságíró szerint a film sikerén múlik, hogy a nagy stúdiók a mozikba küldik, vagy tovább halasztják új filmjeik bemutatását.

Amióta a járvány beütött, nem került a mozikba igazi nagyszabású, nagy költségvetésű film, amit most a Warner Bros a Tenettel tört meg. Amennyiben sikert arat Christopher Nolan új alkotása, könnyen előfordulhat, hogy az az új forgalmazási módszer, miszerint egy mozit először nem Amerikában mutatnak be, kisebb vászonszámmal, majd csak ezt követően kezdik el vetíteni az Egyesült Államokban, hosszú időre, egy-két hónapra a műsoron hagyva, lehet, hogy mások számára is követendő lesz, és visszapakolhatják az eltolt filmeket idénre. Ha bukik, az viszont súlyos következményekkel járhat: az eddig még benntartott filemeket is azonnal levehetik, sőt, esetleg egyből streaming platformra száműzhetik őket, ami beláthatatlan károkat okozna a mozi számára a jövőben – fogalmazott az InfoRádiónak Szőllőskei Gábor.

Christopher Nolan új mozijával kapcsolatban megjegyezte: műfajilag nehézkes besorolni, miután egy

olyan alkotásról van szó, amilyenre még nem nagyon volt példa.

Több stílus keveréke: nagyon sok benne az akció, a kémfilmek műfaja is ráillik, miközben a sci-fi sem idegen tőle. A rendező saját bevallása szerint hatalmas Bond-rajongó, így a háborús filmjét, a Dunkirköt követően ezúttal a kémfilmes műfajt „fordította, csavarta kicsit meg”, és készítette el a Tenetet, ami lecsupaszítva, alapsztoriját tekintve megfelel egy tipikus James Bond-filmnek, a kém számára megoldandó világméretű összeesküvéssel, a "Bond girl"-szerű szereplőjével, és természetesen a gazdag, mindenre kiterjedő hatalmú Bond-gonoszával – magyarázta a filmes szakújságíró. Azonban

Nolan mindezt megkeverte egy science fictionös, egy „időcsavaros, kibővítős, visszapörgetős”, a film szerint inverziós szállal.

Szőllőskei Gábor szerinte lehetséges, hogy elsőre nem épp egyszerű megérteni a filmet, de ez már megszokott a rendező részéről, elég csak az Eredetre gondolni. Ugyanakkor a Tenet könnyen lehet, hogy Nolan legbonyolultabb és legkörmönfontabb filmje – vélekedett a szakértő, arra is kitéve, hogy ő talán egyik olyan utolsó rendező, aki nem szeret számítógépes effekteket használni, hanem a praktikus technikák híve, mindent megcsinálva a valóságban, amit a filmvásznon látunk, az összes robbanástól az üldözéseken át, úgyhogy,

amennyiben az agyunk fáradt, a szemeinket ezzel tudjuk kényeztetni.

A Tenetben alapvetően egy lineáris történetszövésről van szó, csak ebbe belekeveredik a már említett inverzió, ami nem egy időben történő utazást jelent, hanem azt, hogy

a valós időben vannak bizonyos dolgok, akár tárgyak, akár személyek, akik és amik inverzek, tehát az idővel ellentétesen mozognak

– fejtette ki Szőllőskei Gábor. Ami vád érheti a Tenetet, hogy nem magyaráz, így apró kis nyomokból kell a nézőnek felépítenie a történetet. Bár vélhetően minden eddiginél megosztóbb lesz, ami a Christopher Nolan-filmekre jellemző, és lehet, ezt-azt kivetünk belőle, vitákat szülhet, egyedisége révén viszont nem fog feledésbe merülni – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.

Donald Trump kriptopénzverdéje: „a család mindig nyer”

Donald Trumpnak tavaly 1,4 milliárd dollár bevétele volt a család kriptovaluta-vállalkozásából. Kommentátorok szerint ez is bizonyítja, hogyan húz hasznot az ágazatot érintő saját döntéseiből. A Reuters egy hosszú tényfeltáró cikkben tovább megy.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×