eur:
386.98
usd:
356.05
bux:
68088.24
2024. május 19. vasárnap Ivó, Milán
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) elnöke beszédet mond a lengyel helyhatósági választások első fordulójának estéjén Varsóban 2024. április 7-én. A szavazóhelyiségekből távozók körében végzett felmérés (exit poll) szerint a Jog és Igazságosság párt a szavazatok 33,7 százalékát, a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció a voksok 31,9 százalékát szerezte meg.
Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Szakértő: fontos üzenet az EP-választásra a hétvégi lengyel eredmény

A nagyvárosokban a kormánypárt jelöltjei húzták be a második fordulót. Az InfoRádió Vas Ágnest, a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatóját kérdezte.

Megtartották a lengyel helyhatósági választások második fordulóját. A szavazók azokban a körzetekben járultak az urnákhoz, amelyekben a két héttel ezelőtti első fordulóban a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát, ez három nagyvárost, Krakkót, Wroclawot és Rzeszówot, valamint körülbelül 700 települést érint.

Hivatalos eredményeket keddre ígért a választási bizottság.

Az exit poll jelentések alapján Krakkóban még nem biztos, a Polgári Koalíció (KO) győzelme, de Wroclawban és a másik városban ott valószínűleg sikerült győzniük - mondta Vas Ágnes az InfoRádióban.

A Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatója szerint a lengyel helyhatósági választások nem a helyi vagy a vajdasági (közigazgatási) kérdésekről szóltak, hanem a kormányzó Polgári Koalíció és az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt összecsapásáról. A szakértő kiemelte, hogy a kormánypárt 16 vajdaságból 11-ben nyert, 9-ben egyedül, további kettőben a Harmadik Úttal koalícióban. Országos viszonylatban viszont az ellenzéki PiS szerezte meg a szavaztok többségét.

" A Jog és Igazságosság járási és helyi szinten tudott győzni, országosan a szavazóbázisuk a keleti tartományokban van, a vidéki lakosság, a kisebb településekben. Varsóban is leszerepeltek, annak ellenére, hogy az indított fiatal politikus, Tobias Bohenski egyfajta üzenet is volt a PIS szavazóinak a megújulásról és a megfiatalodásról" - mondta Vas Ágnes.

Hozzátette, hogy a közelgő EP-választások szempontjából jelentős üzenete van helyhatósági voksolás eredményének.

Az ellenzéki Jog és Igazságosság nyert egy kis időt a felkészülésre, és jelezte, hogy van mozgósítási potenciálja a vidéki szavazók körében.

Ugyanakkor amennyiben nem érnek el megfelelő eredményt, akkor Jarosław Kaczyński pártjának csökkenhet a súlya súlya az európai konzervatívok és reformisták között - összegezte a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban

Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban

A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé a gyermekek védelmét az online térben – mondta Varga Árpád, az NMHH gyermekvédelmi főosztályának elemzője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.21. kedd, 18:00
Rigó Csaba Balázs
a Gazdasági Versenyhivatal elnöke
Kiderült, hol jutnak hozzá a magyarok az egyik kedvenc befektetésükhöz

Kiderült, hol jutnak hozzá a magyarok az egyik kedvenc befektetésükhöz

Érdekes tanulmánnyal rukkolt elő a napokban az európai alapkezelőket tömörítő szervezet, az Efama. Ebből kiderül, hogy a magyarok leginkább a banki értékesítési hálózatokon keresztül veszik az egyik kedvenc befektetésüknek számító befektetési alapokat, de a banki hálózat túlsúlya Európa egészénél megfigyelhető. Érdekes, hogy míg Európában a különböző alapkezelők alapjainak hozzáférést kínáló, nyílt alapforgalmazó platformok egyelőre szerény piaci részesedést hasítanak ki maguknak, itthon ez a második legnépszerűbb értékesítési csatorna.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×