Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.75
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
US pentagon building aerial view at sunset
Nyitókép: icholakov/Getty Images

Így próbálja elejét venni egy esetleges atomháborúnak az USA és Oroszország

Egy új forródrót nyílt meg az amerikai és az orosz védelmi minisztérium között azért, hogy semmiképp se törjön ki atomháború a felek közt.

Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői a napokban panaszkodtak arra, hogy az oroszok a háború kezdete óta nem veszik fel a telefont, és ebből még atomháború is lehet – különösen azután, hogy Vlagyimir Putyin az előző hétvégén nukleáris harckészültséget jelentett be – írja az Index.

„A nukleáris fegyverek a legtöbb esetben elrettentésre szolgálnak, de előfordulhat olyan helyzet is egy konfliktusban, amikor egy olyan logikai láncolat csapdájába esik valaki, amely igazolhatóvá teszi ezeknek a bevetését.

Ez az, ami igazán rémisztő”

– fogalmazott erről beszélve az amerikai védelmi minisztérium egyik korábbi tisztviselője.

A Reuters úgy értesült, hogy csütörtökön már üzembe helyezett egy forródrótot a két védelmi minisztérium azért, hogy elkerüljék a katasztrófát és a katonai konfliktus kiszélesedését. A forródrótot az Egyesült Államok európai parancsnoksága (EUCOM) fogja üzemeltetni, és Tod Wolters tábornok, az európai erők parancsnoka felel majd érte.

„Már teszteltük is a vonalat, (az oroszok) felvették a telefont” – mondta ezzel kapcsolatban nemrég a védelmi minisztérium egyik tisztviselője a londoni székhelyű hírügynökségnek.

A Pentagon továbbá azt is közölte, hogy az oroszokkal együtt

kijelöltek egy olyan demarkációs területet is, amelyre egyik fél hadereje sem fog behatolni, azért, hogy még véletlenül se kerüljön sor katonai incidensre a felek közt.

A háborúval összefüggésben az amerikai védelmi minisztérium korábban azt is bejelentette, hogy a helyzetre való tekintettel elhalasztják a Minuteman III nevű interkontinentális ballisztikus rakétájuk tesztjét.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×