Már az első formális egyeztetési forduló után arra kényszerült az EU-huszonhetek közös álláspontját képviselő féléves szlovén EU-elnökség, hogy beismerje: elérte mandátuma határait abban az alkudozásban, amit az Európai Parlamenttel folytat annak érdekében, hogy az eddigieknél hatékonyabb, ütőképesebb szervezetté fejlesszék az EU jelenleg is létező betegségmegelőzési és járványvédelmi központját (European Centre for Disease Prevention and Control – ECDC).

A stockholmi székhelyű ECDC legutóbb a koronavírus-járvány kirobbanásával került a figyelem középpontjába, jóllehet, működése már 2004-ig nyúlik vissza. Eddigi tevékenysége azonban – bizonyos saját hatáskörű elemzések és vizsgálatok elvégzésén túl – jobbára kimerült az EU-ügynökségek többségére jellemző információmegosztásban és az egyes tagállami hatósági munkák kívánságra történő segítésében, átfogóbb közösségi ráhatás nélkül.

A Covid berobbanása azonban sok szempontból új helyzetet teremtett, az unió egészét közel egy időben, hasonló intenzitással sújtó járványról volt szó, amelynek kezelése az elegendő számú maszk biztosításától a járvány fejlődésének közösségi szintű nyomon követésén át a lehetséges ellenszerek és intézkedések összehangolásáig

a teendők széles skáláján felvetette egy szorosabb együttműködési modell lehetőségét és sokak szerint szükségességét.

A legelső látványos jele ennek 2020 elején az volt, amikor a hirtelen meglódult járvány első napjaiban az olasz kormány európai uniós segítséget kért a maszkellátásban, és két hétig nem kapott választ senkitől. Tagállamoktól azért, mert akkor még többnyire az egyes országokban is relatíve kevés ilyen volt – mindenki igyekezett tartalékolni –, uniós szintről pedig azért nem, mert intézményesítetten addig soha nem létesítettek olyan központi (európai uniós) készletet vagy annak feltöltéséért felelős szervezetet, megfelelő mandátummal és forrásokkal, amely ilyen helyzetben autonóm módon léphetett volna.

Később spontán módon beindult először néhány tagország között bizonyos „csoportos vakcinabeszerzési” egyeztetés, amit aztán hamarosan felváltott a huszonhetek Európai Bizottságnak szóló közös beszerzési mandátuma.

Ezzel egy időben felgyorsult a gondolkodás arról, hogy részint a Covid – újabb és újabb hullámokban és formákban visszatérve – alkalmasint még évekig tartósan jelen maradhat a tagállamok életében, részint az eset tanulsága arra is int, hogy láthatóan nem lehet kizárni más hasonló jövőbeni járványok megjelenését sem.

Mindez sokak szerint felvetette az egészségvédelemben addig létezett (többnyire csak általános, felszínes) közösségi mandátumok kiszélesítésének, a közösségi együttműködés mélyítésének az indokoltságát, amihez a stockholmi uniós ügynökség logikus működési keretet látszott ajánlani. Meg is fogalmazódott a szándék az ECDC mandátumának a bővítésére, majd ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság időközben javaslatot tett általában az „Európai Egészségügyi Unió” megteremtésére is.

Eddig a pontig párhuzamosan haladt a tagországok és az EU-intézmények (mindenekelőtt az Európai Parlament, illetve részben az Európai Bizottság) törekvése. A részletek pontosításakor azonban hamar beleszaladtak a hatáskörök meghatározása kapcsán más területeken is mind gyakrabban vitatémának számító véleménykülönbségbe.

Az EP nagy többséggel elfogadott tárgyalási mandátuma láthatóan komoly és tényleges ambíciónak tekintette és tekinti ma is a valós közösségi kapacitások megteremtését, míg a tagállami hajlandóság továbbra is főként a szuverén nemzetállami intézkedések esetleges közösségi szintű asszisztenciájára szorítkozna elsősorban.

Az EU parlamentje láthatóan nagyobb felügyeleti és iránymutatási jogkört ruházna a közösségi szintű betegségmegelőzési és járványvédelmi központra,

amelynek radarját kiterjesztené olyan, nem járványjellegű, de tömeges megbetegedésekre is, mint a rákos daganatok problémaköre.

Az egyeztetésben a tanácsi álláspontot képviselő szlovén EU-elnökség ehhez képest főként csak „támogató” szerepkört szánna az ECDC-nek, és a megosztott információk is elsődlegesen a tagállamok saját elhatározás alapján felajánlott ismereteket foglalná magában.

A kétféle megközelítés közötti szakadék egyelőre olyan tetemesnek bizonyult, hogy az alkudozás pillanatnyi állásáról beszámoló brüsszeli EUobserver szerint a féléves EU-elnökséget ellátó szlovén diplomácia már jelezte:

a meglévő mandátum alapján nem lát esélyt érdemi haladásra az elnökség végéig.

Eddig tehát egy formális egyeztetésre került sor az EP és az EU-tanács között, amit azt megelőzően öt technikai szintű konzultáció igyekezett előkészíteni.