Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Koronavírus-botrány miatt lemondott a madridi tartományi elnök

Előrehozott választásokat jelentett be.

Bejelentette lemondását Isabel Díaz Ayuso, a madridi autonóm tartomány elnöke, és május 4-ére előrehozott választások kiírását jelentette be szerdán. A konzervatív néppárti (PP) politikus elmondta: azért szánta rá magát erre a lépésre, mert koalíciós partnere, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt és a Szocialista Munkáspárt (PSOE) bizalmatlansági indítványt készült benyújtani vele szemben.

"Szeretném, ha a madridiak maradnának ennek a történetnek a főszereplői" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy így a választók dönthetnek jövőjükről. Madridnak stabil kormányra van szüksége, jelen körülmények között ezt nem lehet biztosítani - tette hozzá.

Mint mondta, döntéséhez hozzájárult, hogy délelőtt a murciai autonóm tartományban, ahol a PP és a Ciudadanos eddig szintén együtt kormányzott, a koalíciós partner a szocialistákkal közösen bizalmatlansági indítványt nyújtott be Fernando López Miras elnök ellen.

A murciai koalíció szakadásához az vezetett, hogy

január végén soron kívül oltották be koronavírus ellen a tartomány azóta már lemondott egészségügyi tanácsosát és tárcájának számtalan alkalmazottját.

A Ciudadanos szerint a PP "visszaélt a közhatalommal", és "korrupciót" követett el.

A bizalmatlansági indítvány várhatóan átmegy a helyi törvényhozáson, az új murciai elnököt a Ciudadanos adhatja.

A madridi elnök hivatalos bejelentését megelőzően a helyettese, Ignacio Aguado, a Ciudadanos politikusa már nyilvánosságra hozta a várható lemondást, amelyet felelőtlenségnek nevezett. "Nincs nagyobb árulás, mint az adott szó megszegése" - fogalmazott az elnököt bírálva.

A lemondás hírére a madridi tartományi parlament két ellenzéki pártja, a PSOE és a Más Madrid is bizalmatlansági indítványt terjesztett be

Isabel Díaz Ayusoval szemben, azonban jogi vita várható arról, hogy ezek érvényesek-e vagy sem. Amennyiben igen, a parlament feloszlatása nem lép életbe, megtartják a bizalmi szavazást, és nem lesz előrehozott választás.

A PP és a Ciudadanos együtt vezeti Andalúziát is, ahol mindkét párt nyilatkozatban erősítette meg a helyi koalíció szilárdságát. Hasonlóan tettek Kasztília és Leónban is, azonban a szocialisták ennek ellenére a nap folyamán bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a tartományi kormány ellen. Indítványuk elfogadásához egyelőre nem rendelkeznek a szükséges parlamenti többséggel.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×