Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (b2) műtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvő Szuncshonban 2020. május 1-jén. Húsz nap óta Kim most először szerepelt a nyilvánosság előtt, ezzel véget vetve a világban terjedő találgatásoknak esetleges súlyos betegségéről.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

Ismét eltűnt Kim Dzsong Un, megindultak a találgatások

Három hete nem jelent meg a nyilvánosság előtt az észak-koreai vezető.

Dél-Korea szorosan figyelemmel követi a helyzetet - tudatta a szöuli újraegyesítési minisztérium. Kim utolsó nyilvános szereplése május 1-én volt, miután előtte húsz napon keresztül nem adott magáról hírt. Nem jelent meg például azon az ünnepségén sem, melyet nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján rendeztek, így találgatások keltek szárnyra világszerte egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról.

Azóta ismét mintegy három hét telt el, és a spekulációk is újrakezdődtek.

"Az illetékes hatóságok közelről figyelik az eseményeket" - közölte a dél-koreai újraegyesítési minisztérium szóvivője, hozzáfűzve, januárban is volt olyan, hogy Kim Dzsong Un huszonegy napra eltűnt a nyilvánosság elől.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×