Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára nagy hatótávolságú tüzérségi hadgyakorlatot kísér figyelemmel egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2020. március 2-án. A fegyverteszt során kilőtt lövedékek közül több a Japán-tengerbe csapódott. A kommunista állam 2019-ben 13 alkalommal végzett próbaindítást rakétákkal.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Kim Dzsong Un: örökké ellenségek maradunk

Észak-Korea pénteken élesen bírálta déli szomszédját egy hadgyakorlat megtartása miatt, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szóbeli üzenetben gratulált a kínai államfőnek az új típusú koronavírus megfékezésében elért sikerekhez.

A KCNA phenjani hírügynökség anyagában az észak-koreai hadsereg egyik képviselője kijelentette, hogy a dél-koreai katonai manőver komoly provokáció, amelyre választ kell adni. A nyilatkozó úgy vélekedett, a hadgyakorlat ráébresztette Észak-Koreát arra a tényre, hogy a szembenálló felek örökké ellenségek maradnak.

Phenjan a dél-koreai légierő szerdai hadgyakorlatára utalt, amellyel állítása szerint Szöul megsértette a két ország közötti, a katonai feszültség csökkentésére kötött megállapodásokat.

A dokumentum szerint a két ország közötti viszony most odáig süllyedt, mint ahol vezetőik 2018-as csúcstalálkozója előtt volt.

Vasárnap Dél-Korea számolt be arról, hogy észak-koreai katonák több lövést adtak le egy dél-koreai őrposztra a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben. Dél-koreai részről viszonozták a tüzet, de áldozatokról nem tudni.

Kína felé

A KCNA egy másik anyagában azt írta, Kim Dzsong Un szóbeli üzenetben köszöntette Hszi Csin-ping kínai elnököt abból az alkalomból, hogy országa vezetésével sikereket ért el a páratlan mértékű járvány elleni küzdelemben.

Az észak-koreai vezető egyben jó egészséget kívánt Hszinek - írta a phenjani hírügynökség, amely kiemelte, hogy szilárdan megerősödtek a két ország közötti állami és pártkapcsolatok.

Észak-Koreában nem számoltak be arról, hogy a Covid-19 járványnak lennének fertőzöttjei, de az ország fokozta az ellenőrzést határain és korlátozta az utasforgalmat.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×