Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Új alap vásárolhat a francia kormány nevében

Állami tulajdonú, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményt hozott létre a francia kormány, hogy azon keresztül hatékonyabban tudjon a bajba kerülő bankok segítségére sietni és szükség esetén tulajdonrészt szerezni azokban. Az új képződmény neve Állami Tulajdonrész Szerző Társaság, felállítását a francia miniszterelnök jelentette be szerdán, a pénzügyi válságról tartott parlamenti vitán.

Francois Fillon a lépést azzal indokolta, hogy ily módon az állam lényegesen gyorsabban és célratörőbben tud cselekedni, ráadásul a kormánynak nem kell elkülönítenie pénzeket az esetleges beavatkozásokra. Az elképzelés szerint ugyanis a szükséges összeget - a francia állam garanciavállalása mellett - az Állami Tulajdonrész Szerző Társaságnak kell beszereznie a nemzetközi piacon, a lehető legjobb feltételekkel.

A miniszterelnök hangsúlyozta: nem céljuk a pénzintézetek hosszú távú államosítása, bár az ellenzéki szocialisták lényegében ezt tartanák jó megoldásnak. A kormányfő ehelyett úgy véli, sokkal célravezetőbb, ha az új társaságon keresztül részt vesznek egy-egy bank feltőkésítésében, majd eladják azt. Ezt tervezik egyébként a két hete a belga kormánnyal közösen megmentett Dexia bankkal is.

Ilyen jellegű műveletre Franciaországban legutóbb 2004-ben, Nicolas Sarkozy pénzügyminisztersége idején került sor. Akkor az állam úgy mentette meg a csődtől a nagy sebességű vonatokat, a TGV-ket - és az új budapesti metrószerelvényeket - gyártó Alstom-ot, hogy megszerezte a cég 20 százalékos tulajdonrészét. Amikor a részvényeket két év múlva eladták, a kincstár közel 1,3 milliárd eurós haszonra tett szert az ügyleten.

Bár intézkedéseik különböznek a brit vagy a spanyol kormányok által bevezetett lépésektől, a franciák igyekeznek csapatban játszani. A kormányfői hivatal szerdán közleményben tudatta, hogy Nicolas Sarkozy és Angela Merkel megállapodtak: a pénzügyi válsággal kapcsolatos összes lépésüket előzetesen egyeztetik, szerda éjszaka pedig a francia és a belga kormány abban állapodott meg, hogy közösen garantálja a Dexia által a piacon felvett jövőbeni hiteleket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×