Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Ideje túllépni a nagy szavakon - itt a cselekvés ideje

Ideje túllépni a nagy szavakon, és a részletekkel foglalkozni - írja az Economist a klímaváltozás elleni harc jövő évi kilátásaival kapcsolatban. A brit hetilap a 2008-as év kilátásait elemző kiadványában úgy véli, a legnagyobb feladat a még vonakodó nagyhatalmak meggyőzése lesz. Folytatódhat jövőre az Északi sarkért folyó harc is.

2007-ben már minden ország megértette a klímaváltozás veszélyeit, most a világ a megoldást várja, főként a vezető hatalmaktól. Az év végén Bali szigetén tartott kéthetes klímakonferencián történteket már áttörésként is értékelhetnénk, a tanácskozás előtt ugyanis az egyik legnagyobb szennyező, Ausztrália új miniszterelnöke bejelentette, hogy 10 év után országa hajlandó aláírni a kiotói jegyzőkönyvet, és az Egyesült Államokat is arra próbálta rávenni, hogy kövesse a példáját.

Amerika viszont továbbra is ellenáll, jóllehet a tárgyalódelegáció hajlott arra, hogy tegyen az üvegházhatást okoz gázok kibocsátásának csökkentéséért, de konkrét vállalásokat nem volt hajlandó tenni.

Demokrata elnökkel változhat a hozzáállás

Magyarics Tamás szerint változhat a washingtoni hozzáállás, ha jövőre demokrata elnököt választ az ország. "Egy demokrata elnökjelölt - a akár Hillary Clinton vagy Barack Obama - a regulációt és az állami beavatkozást fontosabbnak tartja, minta republikánusok, és úgy gondolják, hogy a szövetségi államnak felelősséget kell vállalni, amelyeket nem lehet az államokra vagy a vállalkozókra hagyni" - hangsúlyozta az Amerika szakértő.

Az Economist szerint könnyen lehet, hogy 2008 a cserbenhagyás éve lesz, szavak szintjén ugyanis mindenki tudja, hogy cselekedni kell, erre viszont nem hajlandó mindenki. A brit hetilap azt írja, több fontos döntésnek kell megszületnie jövőre: az Egyesült Államoknak létre kell hoznia a klímaváltozás ellenőrzésének rendszerét, fel kellene állítani a Kiotó utáni nemzetközi megállapodás kereteit, és rá kell venni a nagy szennyezőket a kompromisszumra.

Kétséges a kínai terv végrehajtása

Kína idén ugyan előállt egy ambiciózus tervvel, de annak végrehajtása kétségesnek tűnik. A széndioxid-kibocsátás fokozatosan nő, a légkör melegszik, a sarki jég olvad, minek következtében kutatók szerint 30-40 éven belül eltűnhet az Északi sark jégtakarója.

Az ökológiai katasztrófán túl ez a Föld nyersanyagkészletének negyedét teszi elérhetővé, valamint biztosítja a létrejövő új hajózási útvonalak ellenőrzését: a közeli országok ezért már most jogi harcot vívnak az északi sarkpont megszerzéséért. Amely ország kontinentális talapzata a legészakabbra nyúlik, azé a sarkpont.

Ennek eldöntése nem egyszerű, Oroszország viszont már kitűzte titánból készült zászlaját a tengerfenékre, jelezve, hogy szerintük az Északi sarkpont őket illeti.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 28. 21:59
2026. június 28. 20:20
×
×