Újra reng a föld Törökországban. Ilyenkor vissza kell menniük, visszahívják önöket? Hogy működik ez?

A nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtás lényege az, hogy a kárt szenvedett ország kérjen hivatalosan segítséget. Ez ott a török katasztrófavédelem, vagyis az AFAD, amelyik kapcsolatban áll vagy az Európai Unió vagy az ENSZ vagy netalán a NATO központjával. Hozzánk nem jött még felkérés, nincs tudomásunk róla. Természetesen szakértői szinten továbbra is ott van Magyarország, az európai uniós polgári védelmi csapatnak tagjai logisztikai szakértőink, illetve az egyik vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes most fog kiutazni biztonsági tisztként. Ahogy befejeződnek a kutatás-mentési műveletek, áttérnek a humanitárius segélyezésre, az hosszabb folyamat, nem tíz nap, hanem akár egy év is lehet.

A HUNOR mentőcsapatnak van annyi tartaléka, hogy ha kellene, akkor azonnal tudnának menni? Nyilván van egy pihenési idő, amit egy ilyen művelet után el kell tölteni.

A HUNOR mentőszervezet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos csapata, ezért küldte ki Magyarország kormánya. 157 tagunk van, tehát van tartalékunk és akár váltásos rendben is tudunk szolgálatot ellátni. Ez történt azon a hat műveleti napon is, amikor kint voltunk, hiszen a folyamatos munkavégzés egyik garanciája volt, hogy az 55 főt nyolcórás váltásokban dolgoztattuk a kutatás-mentésben, hiszen nem állhat meg a munka. Azért jöttünk haza, mert befejeződött a túlélők utáni kutatás, hiszen már a 100. óra után voltunk. Rendkívül kedvezőtlenek voltak a környezeti viszonyok, illetőleg a helyi hatóság már elkezdett a nehéz munkagépekkel dolgozni. A Richter-skála szerinti hetes és annál nagyobb erősségű földrengés és sűrűn lakott országrészek esetén szoktak nemzetközi segítséget kérni, ez a statisztika. Szélsőséges körülmények között, ahogy most is történt, előfordulhat, hogy sűrűn lakott területen elégtelen építkezési körülmények között olyan romosodás következik be, ami további áldozatokat szed. Mi azt tapasztaltuk, hogy az ott élők nem költöztek vissza a lakóépületekbe, azokba sem, amelyek nem dőltek össze, hiszen féltek az emberek. 1999-ben is volt hasonló erősségű földrengés, ennek a tapasztalatait vélhetően földolgozták a törökök. A küldetésünk során mi is felajánlottuk azt, hogy akár a jövőbeni szakértőcserében, a katasztrófavédelmi gyakorlatozásokban, tréningekben, tapasztalatok, tanulságok megbeszélése céljából együtt is működünk. Ez egy szűk család, amely részt vesz a kutatás-mentés folyamatában. A világon 56 nemzetközi mentőcsapat van, amely ENSZ akkreditációval is rendelkezik. Magyarország elsőként vetette alá ennek az ENSZ akkreditációnak magát, és 2024-ben ismételjük meg az öt évre szóló minősítésünket harmadik alkalommal. Ez azt garantálja, hogy képesek vagyunk önállóan, önfenntartóan, kiképzett formában, felszerelten tevékenykedni. Az a megtiszteltetés érte Magyarországot, hogy a törökök arra a kárterületre, Hatay tartományba vittek minket, ahol a legnagyobb károsodás történt és a legkiemeltebb kárterületet bízták ránk, ahol ezer fő tűnt el három bérházban, a 12 emeletes ház szó szerint felbillent, feldőlt, nem is összerogyott. Ez okozta azt, hogy rengetegen nem tudtak kimenekülni. A február 6-i fő rengés idején, hajnalban, sokan aludtak, a hálószobából menekültek ki, le a lépcsőházba, majd le egészen az alagsorba. A második, hasonló erősségű rengés, ami húsz perccel utána jött, felborította ezt a házat, esélyük sem volt, hogy kijöjjenek, és ennek a következménye az, hogy a magyar mentőcsapat 17 élő áldozatot tudott kimenteni a romok alól. Ők önmaguktól nem tudtak volna kijönni, a romok mélyén voltak. A mentőcsapat már hétfőn kint volt, a 21. órában mi már mentettünk a földrengés kipattanását követően, és ez óriási fegyvertény, hiszen mi elsőként voltunk ott, és szinte utolsóként hagytuk el a kárterületet. A török lakosság ezt a tenni akarást díjazta azzal, hogy megtapsolták a bajtársaimat, akik kivették akár 16 órás munkavégzés után az épület gyomrából, a romok közül az áldozatokat, illetőleg azt mondták, hogy Isten áldja meg Magyarországot, Isten áldja meg a mentőcsapatot. Ez a szimpátia óriási volt és most is tart. Ez a bajtársaim számára óriási dolog volt, mert nem fáradtak el, most is készen állnak, az adrenalin fűtötte őket. Nem hősködni akartak, hanem helytállni, senkit nem akartunk ott hagyni, akiről tudunk, hogy él és ott van a romok között. Mi akár képesek lettünk volna hét vagy tíz napon át ott lenni, a készleteink elegendők lettek volna, de így döntött a török katasztrófavédelem és az Európai Unió, és ezt el kell fogadni. Most a kollégák aktív pihenése tart, illetőleg a pszichológiai utógondozása, mert az is fontos, hogy a lelki béke is meglegyen, hiszen családokat láttak tönkre menni, gyermekeket láttak meghalni és ezt az életre szóló élményt föl kell dolgozni. Noha mint tűzoltók nap mint nap ilyen fájdalmakat látnak egy autóbalesetnél vagy egy lakástűznél, de ez teljesen más volt. Itt fél magyarországnyi terület romosodott össze és óriási épületkárok, anyagi károk keletkeztek. A HUNOR elsőként volt ott, a 21. órában már három személyt kimentettünk, összesen tizenhetet, közöttük gyermek is volt.

Arra tudnak valamilyen tapasztalatot felhalmozni, hogy mit csináljon az, aki alatt éppen dől a ház? Vagy ahány ház, annyiféle romosodás van?

A nemzetközi mentés főleg olyan épületek kutatására összpontosít, ami vasbeton szerkezetű. Egy PB-palack-robbanás következtében összeomlott téglaház vagy vályogház után nincs túlélés, hiszen ott nincs olyan üreg, ahol túlélné az illető, ha rá is dől a ház, hiszen nem kap levegőt. A vasbeton szerkezetnél úgy omlanak össze az épületrészek, hogy van esély arra, hogy a túlélők egy olyan üreget találnak, ahol elférnek, levegőt vagy vízutánpótlást vagy élelmet kapnak. Törökországban nehezítette a mentést, hogy mínusz 10 fok volt éjszaka, illetőleg bizonyos épületek ki is gyulladtak. Aki esetleg túlélte, az füstmérgezésben halálozott el. Nagyon fontos, hogy olyan épületet terveztessen, ami földrengésálló és figyelembe veszi a szeizmikus mozgást, illetőleg olyan talajszerkezetre építenek, ami nem folyósodik földrengés következtében. Valószínű, ez is előfordult itt.

Nekem mint bent lévő embernek ilyenkor mit kell csinálnom?

Azt tapasztaltuk Törökországban, hogy ott élték túl nagyobb eséllyel, ahol egy olyan prizmatikus betonszerkezet van az épületben, mint a lépcsőház vagy liftakna, ahol olyan merevséget képvisel az épület, amelyhez nagyobb eséllyel odabújva tudnak túlélni. A török áldozatok próbáltak lemenni a lépcsőházban, de a lépcső összeomlott, illetve bementek a garázsba, ami nagy hiba volt, mert ki kellett volna szaladni az épületből. Az első utórengés után kerestek valami védőhelyet a garázsban, de sajnos ez a garázs valami oknál fogva szintén összerogyott. Nagyon fontos az, hogy adjunk életjelet magunkról, akár telefonon, akár a mentőcsapatok kiáltozására rezgéssel, ütögetéssel, kiabálással válaszolva. Próbáljunk magunknak keresni minden olyat, ami táplálékot ad számunkra. Ha van akkumulátoros rádiónk, azt föl kell hangosítani. Amikor nem tudunk kiabálni, hallják a keresők, hiszen mi nemcsak keresőkutyákkal, hanem akusztikus keresőkkel végezzük a kutatást. Jó párszor leállítottuk a mentést, a nehéz munkagépeket, csönd volt, és mindenki hallgatózott. Az első 24 óra kritikus, valamint az első 100 óra, mert utána logaritmikusan csökken a túlélés esélye, ezért fontos, hogy a hozzátartozók tájékoztassák a hatóságot, hogy kik voltak otthon. Itt sajnos nem kaptunk lakójegyzéket, hogy melyik lakásban hányan voltak, illetve nem kaptunk tervrajzot, hogy hol voltak a hálószobák.

De rendelkezésre álltak ezek?

Ma már egy korszerű építési hatósági eljárásban nyilván van. Ha európai ésszel, fejjel gondolkozunk, azonnal kérjük a hatóságoktól, így is tettünk. Akkor honnan tudták, hogy ezer fő hiányzik vagy sérült? Ez is gyorsította volna a szisztematikus, célirányos keresést. Nyilván nem kerestünk volna a konyhában, nyilván nem keresünk a nappaliban, amikor hajnali 4 órakor volt. Azért volt ekkora túlélési arány, statisztikailag is nagy, hogy felborult az épület.

Ha "összepalacsintázódott" volna, akkor nem lett volna.

Kicsi lett volna, mert a garázsszint két szintje 30 centire nyomódott össze, hiába voltak az autók, azokat is összenyomta. Hiába akarta a hatóság, hogy mi kezdjük el a mentést, mi élő személyek kimentésére fókuszálunk. Nagyon fontos volt számunkra, hogy találtunk igazolványokat, tudtuk azt, hogy otthon vannak, kit kell keresni, férfi, nő, gyermek. Mi nem tudunk azonosítani áldozatot, ez hatósági, egészségügyi feladat. A miénk az, hogy kimentsük az embereket, a túlélést biztosítsuk számukra, ezért vannak orvosaink a mentőcsapattal. Volt az Országos Mentőszolgálat bajtársa, voltak a Magyar Honvédség katonaorvosai velünk, és azok az orvosok is bebújtak, ha kell, akkor amputálják azt a végtagot, ami beszorult, különben nem tudjuk kivenni a sebesültet.

Ilyenkor az a szabály, mint a mentőknél, hogy az első az élet, és akár sérülést is lehet okozni, hogy ez megmaradjon?

Igen, a túlélés, hiszen az összepréselt végtag akár a leemelt nagy súly miatt tovább fertőződhet. Hál’ istennek nem kellett amputálnunk mentett élő személyeket, nagyon ügyesek voltak a mentőorvosok, mentőszakápolók, illetőleg a technikai személyzet úgy alakította ki ezeket a féregjáratokat, a betonáttöréseket, hogy további romosodás nem volt, ugyanakkor a nagy földrengés után, míg mi ott voltunk, ezer utórengés volt. Közvetlen életveszélyben voltak azok a bajtársaim, akik ott voltak a sérült mellett mélyen az épület gyomrában, húsz-harminc méter mélyen a romok közé bekúszva, fekve, guggolva próbáltak fúrni, faragni, vésni, mindent megtenni, hogy az áldozat kijöjjön. Stabilizálni, infúziót adni, ha kell, vizet adni, beszélgetni az áldozattal, az életben maradást küzdeni és hordágyon kihozni.

Mekkora kockázatot vállalhat a mentő, amikor tudja, hogy harminc méterre kell bemennie egy olyan épületbe, ami alatt bármikor elindulhat a föld?

Ez egy óriási kockázat, de számunkra nem kérdés, hiszen mi arra esküdtünk föl, hogy életünk árán is életet mentünk, egészséget megóvunk. Erre vannak taktikai, mentési szabályok, az épületállékonyságot ki tudjuk merevíteni dúcolással, illetőleg figyelembe vesszük a józan paraszti eszet, tehát a statikai működését az épületnek, hiszen ha ez az oldalfal felbillen és egy függőleges fal felé nekitámasztódik, az nyilván nem fog tovább bomlani, de ha süllyed, az már más. Óriási kockázatot vállaltunk annak érdekében, hogy mindenkit megmentsünk, hiszen ez lelkiismereti kérdés is volt számunkra.

A tűzoltóknál parancsnok van. Ő dönti el egy személyben, hogy ki milyen kockázatot indít?

Igen. Én voltam az egész mentőcsapatnak a parancsnoka, én azért is felelek, ha az én nem látott kollégám bármit csinál az épületben. Alegységeink vannak, biztonsági tisztjeink vannak, ezek a kollégák erre vannak kiképezve a napi tűzoltómunka során, illetőleg ezt gyakoroltuk már 12 éve, hogy milyen eljárásrendek vannak, akár lehetett volna gázszivárgás is, hiszen eltört gázvezeték vagy kóboráram is lehetett volna. Erre vannak gázdetektoraink, vannak olyan óvó rendszabályaink, amik a túlzott kockázatvállalást csökkentik. Az is fontos, hogy ezek a kollégák csapatban dolgoznak, párban, ez közös munka. Párban azért dolgoznak, hogy egymásnak a reakcióit lássák. Amikor nagy zajban vájnak, fúrnak, faragnak és például utórengés van, akkor jeleznek, hogy állj le vagy most szünetet tartunk, beszélünk, ellátjuk az áldozatot, és a kollégáim számára nem volt kérdés, hogy ezt a feladatot végre kell hajtani és ilyen módon kell hősies helytállásról tanúbizonyságot tenni, hiszen ezért vagyunk.

De lehet nyolc órát dolgozni ilyen körülmények között, fekve, kúszva?

Nyolc órát? Volt olyan áldozat, akiért 16 órát küzdöttünk, hogy ki tudjon jönni. Hiába jelez a kutya a rom tetején vagy a rom belső fele felé, attól még ez a szag nem egyértelműen mutatja meg, hogy hol van az áldozat. Elkezdjük keresőeszközökkel nagyjából lokalizálni az áldozatot. Azt követően pedig kutatókamerákkal vizsgálódunk, illetőleg a kollégáim rutinja mutatta meg azt, hogy hol vannak az áldozatok búvóhelyei, hiszen nem tudja az áldozat elmondani, hogy hol van, csak azt tudjuk, hogy melyik szinten, és az a korábbi épületszinthez képest most éppen a romosodás következtében hol lehet.

Egy tűzoltó ki tudja számolni, hogy egy összeomlott épületben mi hol van?

Ez nem egyszerű. Használhatunk hőkamerát, amelynek a képe színképelemzéssel vizsgálja, hogy hol lehet nagyjából egy áldozat, hol melegebb a rom.

Az meddig lát el?

Nem sokáig, illetőleg csalóka is, hiszen olyan üregek is voltak, ahol a meleg fölgyülemlett. Nagyon korszerű eszközöket láttunk, például a Terrorelhárítási Központ jött segíteni 16 fővel menet közben. Nekik van például olyan eszközük, ami a mobiltelefon jeladóját tudja azonosítani, tehát ez is, ma már XXI. századi korszerű módszerek vannak, hogy feleslegesen ne dolgozzunk.

Hogyan kezdődik maga a mentés? Föláll az egész egység, tart valaki egy eligazítást?

Igen.

Leosztja a feladatokat?

Már az indulás napján volt egy eligazítás, megvolt az egészségügyi szűrés. Túlriasztottuk az állományt, 89 főből 44 hivatásos tűzoltót választottunk ki. Megvan a védőoltásuk, a szolgálati útlevelük, fel vannak készítve, el vannak igazítva az aktuális helyzetre, hiszen muszlim ország, ez is egy különleges kulturális, etnikai feladatot jelent, illetőleg azokat a szerszámokat, felszereléseket összerakjuk, amelyeket most a Magyar Honvédség A319-es repülőgépével ki tudtunk vinni és azonnal a helyszínre juttatni. Itt nagyon fontos a gyorsaság. Három órán belül összegyűltünk, hat órán belül elindultunk, és négyórás menetút után alvás nélkül elkezdtük a mentést. De csak oda mehettünk, amit a török hatóság mutatott, és nagyon kiemelt területre vittek minket. Ahogy elkezdtük a mentést, ott is tartottunk egy felderítést. Az adatok alapján megosztottuk az erőinket, illetőleg párhuzamosan elkezdtük a sátortábort építeni, hiszen a folyamatos váltást, pihentetést meg kellett oldani, illetőleg a romhatáron kívül megépítettük a központunkat, ahol a szerszámokat, felszereléseket összegyűjtöttük. Azoknak a biztonságára is kell figyelni.

Ki figyeli a biztonságot, a török hatóság? Zárja azt a területet, ahol a HUNOR dolgozik?

Alapvetően a török hatóságnak kell, ez egy írott szabály, üzemanyagot, orvosi oxigént biztosítani, az őrzés-védést, a szállítást, amivel mi nem rendelkezünk. Légi úton nem tudunk benzint vagy gázolajat szállítani. Ez is kritikus pontja volt a mentésnek, hiszen áram nélkül az üzemanyag-töltőállomások nem működtek, tehát meg kellett oldani az üzemanyag-vételezést. Elindítottam mint parancsnok egy logisztikai beszerző csapatot is. Bankkártyával sem lehetett fizetni, áram nélkül ez sem megy. Közvilágítás nincs, szemtanúi voltunk számtalan fosztogatásnak, magunkat is, felszereléseinket is meg kellett védeni. Lezártuk mint műveleti területet a saját szektorunkat, amit kijelölt számunkra a hatóság, és azonnal elkezdtük a munkát. Ez a munka folyamatosan zajlott pihenés nélkül, hat műveleti napon át. Valaki abban a szektorban mindig volt.

Kikből áll egy csapat? Tűzoltó? Orvos? Ápoló? Műszaki szakember? Statikus? Hogy kell elképzelni egy hatékony csapatfelépítést?

Ez egy nagyon kényes kérdés, hiszen önként lehetett jelentkezni a hivatásos katasztrófavédelmi szerv hivatásos állományú tagjának, aki helyi, területi vagy központi szervnél dolgozik. Én is, aki főosztályvezető vagyok az OKF-nél, önként jelentkeztem, egy háromlépcsős szűrőn lettünk kiválasztva, egészségügyi, pszichikai, technikai szempontból, állóképesség és nyilván a szaktudás, idegennyelv-tudás vagy informatikai ismeret alapján. Egy nagyon speciális képzés indult el az oktatási központunkban, külföldi szakértőket hívtunk, mi mentünk ki minden évben európai uniós vagy NATO-gyakorlatra. Ezek a gyakorlatok szinte ugyanazt a szcenáriót követték, mintha egy éles helyzet lenne, akár 36 órán át is megállás nélkül kellett a kollégáknak dolgozni, hogy kiszűrjük azokat, akik nem bírják. Elitcsapat állt föl. Bármikor, bármire készen állunk, akár árvízre, akár hóhelyzetre. Hivatásos tűzoltók. Az öt komponens: vezetésirányítás, logisztika, kutatás, mentés, az egészségügyet pedig az Országos Mentőszolgálat bajtársai, szakorvosok, mentőápolók, mentőtechnikusok adják, illetőleg szoktunk egyedi szakértőket a víztisztításra, a statikai ismeretekre bevonni, illetőleg vannak önkéntes kutyásaink is. Ezek a tűzoltó kollégák az ország minden pontján szolgálnak, és egy riasztás esetén Budapesten találkozunk, közel a nemzetközi repülőtérhez. Itt van a gyülekezés, az eligazítás, és innen történik az útbaindítás. Ez azért fontos, mert akár közúton, akár légiúton bárhova tudunk menni. Nyergesvontatóra pakolták a 20 köbméter, közel 7 tonna felszerelést, és csapatszállító busszal jutottunk ki a repülőtérre. Nagyon fontos az időtényező, és nagyon fontos az, hogy a bajba jutott ország, így Törökország azonnal segítséget kért, nem hezitált. Ugyan Törökországnak is van hasonló minősített csapata ENSZ-akkreditációval, meg van ezer különleges önkéntes mentőszervezete, de ez akkora kiterjedésű és tagoltságú romterület volt, hogy az ő képességük is elfogyott.

Mit hallanak, amikor odaérnek egy ilyen romterületre? Csendet? Jajveszékelést? Az eltört vezetékek sziszegését?

Ez egy űrbéli táj. Csönd van, hiszen semmi nem üzemel, olyan, mint egy háborús övezet. Minden rommá dőlt, az úthálózat használhatatlan, térképpel sem tudunk tájékozódni, nincs viszonyítás, és mindenki a romon van. A civil próbálja a hozzátartozóját keresni, hiszen nem tudja ott hagyni, nem tudja feladni, és kézzel hordják el a törmeléket, próbálják a betont megemelni, de ők nem tudják, hiszen ehhez kell egy olyan speciális alakulat, mint a HUNOR, amely ilyen felszereltséggel rendelkezik. Nagyon fontos a közbiztonság. Ha a hatóság nincs ott és nem koordinálja ezt a mentést és nem tájékoztatja a lakosságot, akkor egyfajta önszerveződés alakul ki. Itt is tapasztaltunk ilyet. A kórház összeomlik, nem működik. A polgármesteri hivatal nem működik, hiszen összeomlott az épület, az infrastruktúra, a kritikus rendszerelemek működésképtelenek. Ezért kell nekünk mindent magunkkal vinni Magyarországról, hogy ott ne rajtunk segítsenek.

Hogyan lehet az emberekkel megértetni, hogy kik önök és mit fognak itt csinálni, amikor az ő hozzátartozóik vannak ott?

Könnyű helyzetben voltunk, hiszen látták, hogy tettre kész csapat jön szerszámokkal, azonnal, hezitálás nélkül elkezdtük a romeltakarítást, illetőleg mi is adtunk nekik felszerelést, partnerként tekintettünk rájuk. Ugyan nem engedtük őket magunk mellé, mert közvetlen életveszélyben voltak, de ez nagyon fontos, hogy Macaristan, vagyis a Magyarország szó többet ér, mint bármilyen üzenet, hiszen erről tudták, hogy testvérek vannak ott, mi segíteni fogunk. Ott ellátatlan terület nem maradt, mi éjjel is ott voltunk, amikor mások lementek, mi ott maradtunk, ugyanolyan intenzitással dolgoztunk.

Generátorok fényénél dolgoztak? Fejlámpákkal?

Igen, így is aludtunk, hogy állandóan a háttérzaj ott volt, fejlámpa, gömblámpánk volt térvilágítással, ezt is használták a helyiek, a mi infrastruktúráinkat. A mi töltőinket használták telefontöltésre. Beszélgettünk velük, bármilyen kérést meghallgattunk. Ha szóltak, hogy kaptak a közelből SMS-t, menjünk, nézzük meg, tudtuk nagyon jól, hogy az az SMS már három napja jött, de akkor is odamentünk, és minden lehetséges embert kiszabadítottak a kollégáim. Mindent megtettünk, hiszen itt az ilyen gesztusoknak is fontos szerepük van. Büszkeség tölt el, hogy a kollégáim türelemmel viselték és nem lett volna nekik feladatuk a pszichológiai utógondozás a lakosság számára, de ők ezt is vállalták. Mi főztük a teát, mi adtunk kávét, mi még a saját élelmünket is megosztottuk az ott élőkkel, hiszen nem volt más.

Mi ilyenkor a szabály? Amikor látják, hogy van élő, akkor mindenképpen az élő után kell menni akkor is, ha látják, hogy esélytelen? Egyáltalán van-e olyan, hogy esélytelen valakit kimenteni?

Mindent meg kell tenni. A török hatóság is igyekezett mindent megtenni. Nehéz munkagépek is ott voltak már az első napokban is, daruk vagy markolók, amelyek a mi munkánkat is segítették. Igyekeztek rendőri, katonai erőt is adni. Le voltak ők is terhelve. Mindent megtettek a kollégáim annak érdekében, hogy kimentsék az áldozatot. Ezt parancsba sem lehetett volna nekik adni, hogy hagyjál hátra egy élő embert, hiszen ezt az esküjükhöz híven hajtották volna végre. Vannak fűrészgépeink, betonvágó gépeink. Eléggé porlottak voltak az épületek, az is jelzett valamit, hogy a beton struktúrája nem lehetett valóban megfelelő, ez is okozta azt, hogy rogyott és dőlt az épület. Mentettünk meg állatot is: három kutyát, egy macskát, egy papagájt.

Kell ilyenkor foglalkozni az állatokkal?

Nem tudtak volna kijönni saját erejüknél fogva, kihoztuk, aztán vagy átadtuk az állatvédőknek, a hatóságnak, vagy saját lábán tovább ment. Ez egy másfajta mentés, de a humánum jegyében ki kellett menteni. Általában ezek az állatok ott voltak az eltűnt személy mellett, úgyhogy nekünk ez egy indikátor, hogy akkor a közelben lehet valaki. Az összedőlt épületnél nem látszik, hogy ki mennyire gazdag vagy szegény volt. Ami egy élet munkája volt, a felismerhetetlenségig minden összezúzódik. Sok olyan hozzátartozó jött oda, aki tudta azonosítani, hogy amit látunk, az a konyha, s jelezte, otthon volt a hozzátartozója. Ilyen élettörténetekkel voltunk körbevéve, valamit kellett mondani a hozzátartozónak, hogy megtaláltuk-e a rokonát, kérdeztünk is, hiszen mi nem tudunk a fénykép alapján azonosítani senkit. Teljesen más ilyenkor az áldozat kinézete, ha élő, ha elhunyt, az azonosításban nem foglaltunk állást, arra nincs mandátumunk. Volt olyan is, hogy a háromtagú családból egy élő volt vagy kettő élő, és mellette vettük ki az elhunytat. Nem hagyhattuk ott, kegyeleti okok miatt. Ezek óriási tragédiák, pláne egy gyermek kiemelése, kimentése, ami egy harcedzett kolléga számára is kihívás, de vannak erre technikák, hogy ezt hogyan dolgozzuk föl, hiszen ezt vállaltuk, ez a missziónk, hogy a bajba jutottakon segítsünk. Mi oda megyünk, ahonnan menekülnek és ott állunk helyt, ahol példát kell mutatni.

Meddig lehet csinálni egy földrengés után a mentést? Itt tíz nap után is találtak túlélőt, de közben bent vannak a holttestek az épületben. Ki dönti el, hogy mikor lehet elkezdeni a nehéz gépekkel a munkát, ami azzal fenyeget, hogy tovább omlik az épület?

Az ottani katasztrófavédelem mondja meg, hogy a művelet megáll vagy más területet kell kutatni. Hiába mondom, hogy még tudnék keresni, akkor is le kell mennem a kárterületről, hiszen a hatóság utasítását végre kell hajtanom. Ez így van bárhol a világon. Mi Magyarországot képviseljük ilyenkor, tehát mi diplomáciai küldetést is hajtunk végre, ezt maradéktalanul végre kell hajtanunk, minden esetben együttműködtünk a hatóságokkal, értékeket, mindent átadtunk, illetőleg további információt is szolgáltattunk. Mi is készítettünk jelentést az Európai Unió ottani koordinációs központjának. Amíg mi eljöttük, kétszáz főt mentettek ki Törökország-szerte, nyolc kárhelyszínen, ebből a HUNOR 17 élőt mentett ki. Ha a statisztikát nézzük, akkor a törökök mentették a legtöbbet, utána az izraeliek és a magyarok. Ez nem statisztika, ha egy embert is mentettünk volna ki, akkor is megérte volna ez a 12 év meg a hat műveleti nap, amit ott töltöttünk, hiszen lehet annak az egy családnak boldogságot adunk. Itt most 17 család jövőjét adtuk vissza azáltal, hogy a hozzátartozót kiemeltük. Ezek a mentések mindig tanulsággal szolgálnak. Első alkalom volt a HUNOR számára, hogy földrengés sújtotta területen vettünk részt, és tudjuk nagyon jól, hogy mit lehetne még jobban csinálni és milyen fejlesztéseket lehetne csinálni.

Eszközben, képzésben?

Eszközben, bármiben, mindig lehet jobban. Természetesen mi maximumot adtunk, éjjel-nappal dolgoztunk, de nagyon jól tudjuk, hogy vannak még korszerűbb eszközök, láttunk is ilyet, vagy olyan téliesített felszereléseket, amelyek egy még hosszabb igénybevételt is lehetővé tesznek.

Azért, hogy az állomány tudjon pihenni meg dolgozni?

Igen, mindig kijön a piacra egy újabb fejlesztés, akár a ruházatban is. A kollégáim mindent megérdemelnek, ami ebből a szempontból a legjobb. Akár védőruházatban, az egyéni védőeszközben, kollektív felszerelésben, védőfelszerelésekben a legkorszerűbbet szereztük eddig is be. A szakmai tapasztalatokat a kollégák az adott szolgálati helyükön a saját tűzoltói állományuknak is átadják, nemcsak a 44 hivatásos tűzoltó gazdagodott ezzel, hanem gazdagszik a teljes hivatásos katasztrófavédelmi állomány, a tűzoltóegységek, ez egy tudás, amit a napi munka folyamán hasznosítani lehet.

De hogy lehet földolgozni azt a tudást, hogy egy halottakkal teli épületben kutatnak a lehetséges túlélők után?

Nincsenek forgatókönyvek erre, és ahogy mondtam, vannak nemzetközi trendek, leírások, hogy hogyan végezzünk egy ilyen tevékenységet. De ahány mentőcsapat, annyiféleképpen oldja ezt meg. Több megoldás is létezik, mi a magyar megoldást szorgalmaztuk, minden eszközt felhasználtunk, minden tudást és minden műszaki megoldást kipróbáltunk. Az adott alegységvezető döntötte el, hogy melyik taktikai megoldást viszi véghez, a biztonságot szem előtt tartva, nem túlzott kockázatot vállalva. Ezt csak úgy lehet feldolgozni, ha a legjobb megoldást választja. Van egy döntés, egy parancsnok hoz egy döntést, azért vállaljon felelősséget, és ez csak egy döntés, úgy lehet meghozni, ha minden információ, felderítési adat rendelkezésre áll. Ha döntenem kell, előre kell mennem, az állományt el kell igazítanom, időszámvetést kell tennem, hogy ez a döntés megvalósítható, végrehajtható, és vissza is kell ellenőriznem. Minden egyes mentést követően átértékelték az alegységvezetők, hogy valóban jó volt-e, illetőleg kielemeztük a műveletirányítás szempontjából. Ez a feldolgozás úgy valósult meg, hogy már ott helyben, a forró zónából kijövet, az átmeneti zónában, ahol a tábort is fölállítottuk, megejtettük a technikai, műszaki értékelést. Nagyon nehéz, amikor fáradtan kell dönteni vagy időprés alatt, hiszen ott szenved az áldozat és meg kell határozni a mentési taktikai sorrendet anélkül, hogy hibáznánk.

Döntés után egy parancsnok rágódik még azon, hogy jó döntést hozott-e?

Vakmerőség nem volt, ha hibás döntés született, újraértékelték a feladatot és egy újabb taktikai lépés következett annak ismeretében. Például rájöttünk arra, hogy az a betonszerkezet úgy nem távolítható el, hogy a betonszerkezet mögött még egy további szerkezet van, ezáltal az emelést nem tudjuk megvalósítani. Vagy esetleg a mentendő személy irányába másik irányból indulunk el, mert fölfedeztünk egy közelebbi utat, amelyen kúszva-mászva haladhatunk, de lehet, hogy egyszerűbb betonátvágás vagy törés nélkül. Az is előfordult, hogy több irányból kezdték el megközelíteni az áldozatot. Ez is egy jó taktika. Nincs általános megoldás, hiszen minden egyes kárterület, minden egyes mentési körülmény más és más, ott dől el minden, én kívülről mint parancsnok nem látom, hogy jó lesz-e ott éppen a tervezett taktikai döntés. Megbízom a kollégáimban, ők a szemeim, füleim, ott ők döntenek. Ezt a szabad kezet megkapják, mint ahogyan minden háttértámogatást is, kívülről. Ez csapatmunka, volt fiatal és szenior kolléga is, kell a fizikai erőnlét, a szakmai tapasztalat és egyfajta bátorság is, hiszen oda kell bemenni, ahova más már nem mer.

A kutyák korszerű, jól működő társnak számítanak a mentésben ma is?

Igen. Többrétű a keresőkutyák használata, mi kimondottan a romkutatás-keresésre használjuk, és a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség sztenderdjét követik a kollégák. Ez egy többlépcsős folyamat, egy életre szóló tanulás, és az a kutyavezető, aki ezt a küldetést vállalja, egy társat választ maga mellé, akivel éjjel-nappal együtt él, naponta képzi és többéves munka eredménye az, hogy ő abban az órában, percben helytáll. Szoktunk kontrollkutyákat használni, egymástól függetlenül. Ha az első kutya jelzést ad, akkor ráküldik a kollégák a következő kutyát annak érdekében, hogy verifikálva legyen a kutatás. Nagyon le voltak most terhelve a kutyák, olyan bonyolult, tagolt romon kellett menniük, hogy az ízületeik, az izomzatuk is terhelődött.

Ők is tudnak nyolc órát dolgozni?

A kutyavezetőn múlik. Pihentetve vannak, hiszen ha a kutya megadja a jelzést egy romkutatás során, utána mi megyünk a technikai eszközökkel, nem szimatol folyamatosan, nyolc órán keresztül. De a kutyák nagyon izgatottá válnak, amikor érzik, hogy feladat van. Vannak jutalmazások, megvannak a kutyavezető kollégáknak erre a technikai ösztönző módszerek. Nagyon népszerű volt ott a kutya, elismert, azért hangsúlyozom, mert bizonyos országokban nem ismerik el a keresőkutyákat. Itt sokaknak például terápiás kutyaként is szolgált, odajöttek megsimogatni. Egy kommunikáció is elindult köztünk, és nem voltak nyelvi akadályok, a kutyák számára is ez egy óriási tapasztalat volt, egyszersmind veszélyes környezet, hiszen port szívhatnak be, a tappancsuk sérülhet, ezért a mentőcsapat részéről úgy kell fölkészülnünk, hogy nemcsak a saját személyi állományunk egészségügyi ellátásra kell fókuszálni, hanem a keresőkutyák is épp olyan fontosak számunkra. A kutyák mindig kinyitnak egy diplomáciai ajtót is, ahogy a médiában is nagyon közkedveltek. Meg kell említenem Magyarország ankarai nagykövetét, Mátis Viktor nagykövet urat, aki óriási segítséget adott nekünk a helyszínen. Személyesen jelen volt munkatársaival és minden logisztikai támogatást megadott nekünk. A kapcsolatot, a köldökzsinórt jelentette a valósággal, és nagyon nehéz a magyar technikai nyelvet török technikai nyelvre lefordítani, és ez megvalósult, neki olyan személyes kapcsolata volt, ami a küldetést sikerre vitte. Ugyanígy rengeteget segített itthon a magyarországi török nagykövet asszony. Ez egy csapatmunka, vagy itthon, vagy ott segítettek, de mindenki támogatta a munkát, ez egy közös ügy volt annak érdekében, hogy akik ott vannak a rom mélyén és mentenek, sikeresen tudjanak dolgozni.