Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.57
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Keszegek. Megkezdődött a november végéig tartó őszi lehalászás a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft. tenyésztavaiból. A 12 tó 460 hektáros területén pontyot, busát, amurt, harcsát, kárászt, keszeget, süllőt és compót tenyésztenek. Az éves eladásra kerülő mennyiség felét külföldön, felét hazai piacokon értékesítik.  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Oláh Tibor

Az infláció felett drágult a karácsonyi hal

Körülbelül 50-60 százalékkal kell többet fizetni a karácsonyi halért, mint egy évvel korábban.

A Világgazdaságnak Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója beszélt az ünnepek előtt. Úgy látja, hogy a drágulásban az időjárás, pontosabban a szárazság is közrejátszott. Az oxigénhiányos vizekben 30-40 százalékkal kevesebb halat tudtak tartani, arról már nem is beszélve, hogy a madarak is a még meglévő, azaz nem kiszáradt tavakból "halásztak".

Hal van elég, de az árak 50-60 százalékkal magasabbak, mint egy évvel korábban. Lévai Ferenc szerint az árak emelkedésének üteme nem tér el az élelmiszer-gazdaságban jellemzőtől, és az oka is hasonló, vagyis a megemelkedett takarmány-, energia-, szállítási és munkabérköltségek, illetve a forint gyengülése.

Cége 1900–2200 forint között adja az élő ponty kilóját, szeletben 3500–3600, filézve 3800–4200 az ár, míg az afrikai harcsafilé 4500–5000, az élő szürkeharcsa 3800, a nyúzott 5900, a filé pedig 7900 forint.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Egy gazdagabb ország államháztartásával vetekvő plusz vagyont hoztak össze a kínai kereskedők

Egy gazdagabb ország államháztartásával vetekvő plusz vagyont hoztak össze a kínai kereskedők

Kína 2025-ben történelmi csúcsra növelte külkereskedelmi többletét, miközben az export továbbra is stabil növekedést mutatott, az import pedig az év végén élénkülni kezdett. Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem visszaesését más régiók bővülő kereslete ellensúlyozta, miközben az áruszerkezet egyre inkább a magas hozzáadott értékű termékek felé tolódott. A rekordtöbblet egyszerre járult hozzá a gazdasági növekedéshez és vet fel hosszabb távú kérdéseket a fenntarthatóságról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×