Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.51
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Magasfeszültségű távvezetékek a naplementében Debrecen közelében 2017. április 24-én. A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító tájékoztatása szerint a magyarországi bruttó villamosenergia-fogyasztás 3 százalékkal volt magasabb az idén az első negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A növekedés a tartósan hideg időjárásnak tulajdonítható.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Az augusztusi rekordhőség dacára kevesebb árammal beértük, mint az elmúlt években

Az idei augusztusi átlaghőmérséklet 3,5 fokkal volt több, mint a tavalyi Magyarországon, a lakossági áramfogyasztás mégis jelentősen kevesebb volt az egy évvel ezelőttinél.

Egészen 2016-ig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy az idei augusztusinál alacsonyabb országos villamosenergia-felhasználási értéket találjunk, pedig a nyár utolsó hónapja a második legmelegebb augusztus volt a 20. század kezdete óta. Ez arra utal, hogy folytatódott a rezsicsökkentés csökkentéséről szóló kormányzati bejelentés után indult spórolás, azzal együtt, hogy az egyre nagyobb háztartási naperőmű kapacitás nem bekalkulált termelésével a valós fogyasztás jóval magasabb lehet a közöltnél – írja a Portfolio.

A lap a Mavir által közölt adatokból kiemeli, hogy 2,7 százalékkal maradt el az idei augusztusi áramfogyasztás az egy évvel korábbitól. Emlékeztetnek, hogy ez kevesebb, mint a júliusi adatok összevetéséből kikerülő 5,6 százalékos csökkenés, viszont míg

  • idén júliusban a fogyasztást nagyban meghatározó havi átlaghőmérséklet (24,6 Celsius-fok) csak minimálisan tért el a 2021 júliusitól (24,8 fok), addig
  • az elmúlt hónapban jelentősen, 3,5 fokkal magasabb volt a havi átlaghőmérséklet (24,5 fok), mint 2021 augusztusában (21 fok).

Az is igaz, hogy egy év alatt nőtt a lakosság napelem-ellátottsága, ami valamennyire szerepet játszott a csökkenésben. Ez napjainkra a hazai villamosenergia-rendszer (VER) beépített teljesítőképességéhez (10 668,491 MW) mérten is számottevő kapacitást képvisel (1358,044 MW). Ezzel együtt is vélhetően a rezsidíjak emelkedése miatti spórolás állhat a csökkenő fogyasztás hátterében.

A magyarországi villamosenergia-rendszer 3576,3 MW-os előző havi bruttó felhasználása

2016 óta a legalacsonyabb augusztusi érték,

amely közel 5,5 százalékkal kisebb a 2018 augusztusi rekordnál (3779,5 MW) – hívják fel a figyelmet.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×